Nők Lapja

A karfiol ezer arca

Tamással, sülve-főve
A karfiol megosztó zöldség. Hívei esküsznek rá, de vannak, akiknek „nem lehet lenyomni a torkán”. Sajnos, sokszor éppen a gyerekek idegenkednek tőle, pedig nagyon is egészséges növényről van szó.

A karfiol ezer arcaTamás ezúttal rakott krumplit, krémlevest és tésztaételt készített a káposztával, kelkáposztával, kelbimbóval és brokkolival szoros rokonságban álló karfiolból. A levesek közül természetesen a zöldséglevesekbe és a húslevesekbe is tehetünk karfiolt. Egy igazán gazdag, ünnepi marhahús-levesből nem is hiányozhat...

Az egytálételekben is számtalan módon használhatjuk, hiszen besamellel leöntve, vagy akár csak egy kis tejföllel, reszelt sajttal, máris önálló fogás. Tehetünk alá főtt krumplit, főtt tojást, kolbászt, és persze egy kis darált húst, vagy akár előre megsütött egész hússzeleteket is.

Nagyon népszerű a rántott karfiol, de ne feledjük, hogy ennél azért vannak egészségesebb megoldások is! Itt van például a karfiollepény, amikor az enyhén megfőzött zöldséget összetörjük, kis sóval, tojással és liszttel összegyúrjuk, majd kis halmokat sütünk ki belőle forró olajban. Egyszerű és fenséges!

Fontos tudni, hogy diétázó vagy akár cukorbeteg családtagunk állandó étele is lehet, hiszen az energiatartalma és a szénhidráttartalma nagyon csekély, viszont erősíti az immunrendszert, és sok benne a C-vitamin. Emésztőrendszeri betegségekben szenvedőknek nem ajánlott, vagy csak mértékkel, mert magas rosttartalma miatt enyhén puffasztó hatású. Meglepő, de Magyarországon csak a 20. század elejétől vált általánossá a háztartásokban, addig ritka vendégnek számított. Szerencsére azóta megszerettük.

Jó étvágyat!

Karfiolos rakott burgonya (80 perc)

Hozzávalók: 1 nagy fej karfiol, 60 dkg újburgonya, 10 dkg túró, 10 dkg reszelt trappista sajt, 2 dl tejföl, 2 tojás, zsemlemorzsa, só.

A burgonyát és a rózsáira szedett karfiolt külön-külön, sós vízben puhára főzzük. Lecsepegtetjük és vajazott, morzsával hintett tepsibe, váltakozva lerakjuk. A túrót a tejföllel, a tojással, a sajttal és kevés sóval simára keverjük. Ráöntjük a karfiolra, valamint a burgonyára, tetejét megszórjuk morzsával, és 180 °C-ra előmelegített sütőben 35-40 perc alatt ropogósra, barnára sütjük.

A karfiol ezer arca

A Nők Lapja 14. számában még két ízletes karfiolos receptet
(Karfiolos széles metélt, Karfiolleves pirított karfiollal és morzsával) találhattok!

A Lord of the Dance táncosai: Igazi vándorcirkuszi élet a miénkMég több az e heti Nők Lapjából:

Barabás Éva: A párommal megvívtuk a magunk harcait! »
Az autó néha halacskát is eszik »
Ki az a Lady Gaga? - 1 év alatt lett szupersztár »
A pornó, a férjem és én »
Miért iszik a nő? »
A Lord of the Dance táncosai: Igazi vándorcirkuszi élet a miénk »

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Nők Lapja

Kevés olyan magyar család van, amelyben a nagymama, vagy a mama ne olvasta volna rendszeresen a Nők Lapját. A magazin ma is úgy szól a családokhoz, a fiatal nőkhöz, hogy közben több generáció szemében is megőrizte a hitelességét, így hétről-hétre társa tud lenni olvasóinknak.

A tartalomból:

  • A címlapon: Halász Judit - díva a gyermekdalok mögött
  • Rabszolgasors - 45 millió gyermekmunkás a világon
  • Szabó Győző vallomása - élet a drog után
  • Ha tehetséges a gyerek...
  • Gyereknapi csemegék

Hirdetés

Pasik tipikus női szerepben

Pasik tipikus női szerepben

Ganxta Zolee, Gianni, Korda György, Tilla: 4 férfi 3 werkfotója – Szerinted melyik a tuti? Szavazz! »

Hirdetés

Miért éppen Te?

Miért éppen Te?

Teszt családalapítóknak! Eldőlt, hogy együtt akartok élni, talán már ennél több is. Esetleg ki van tűzve az esküvő, és már a keresztneveket is nézegetitek? »

Hirdetés

Mennyire vagy tudatos szülő?

Mennyire vagy tudatos szülő?

Válaszolj kérdéseinkre, hogy kiderüljön, a tanult és sokat olvasott, a tudatos és az ösztönös szülők közül melyik csoporthoz tartozol! »

Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-06-01

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Tolle

Egészséges ételek és aktív mozgás. Válaszolj, egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás 2012-06-07