Nők Lapja

Karcsúsító fogások tavaszra

Tamással, sülve-főve
Folytatjuk a múlt héten elkezdett kímélő ételek sorát, elvégre a tavasz nemcsak a jó időt hozza el, hanem azt a dilemmát is, hogyan szabaduljunk meg a téli hideg ellen felszedett zsírrétegtől. Tamásnak szerencsére van néhány javaslata.

Karcsúsító fogások 2.Ha az ember fogyni akar, a koplalás legfeljebb átmeneti sikert hozhat. Sokkal egyszerűbb és hatásosabb, ha olyan nyersanyagokkal és konyhatechnikai eljárásokkal kötünk tartós barátságot, amelyek segítségével kialakíthatunk egy tápláló, de nem hizlaló étrendet. Olyat, amit azért szeretünk is, mert hosszú távon csak ennek van értelme.

Tamás joghurtos kelbimbója teljes sikert aratott az otthoni és a fotózásnál jelen lévő célcsoport körében... A kelbimbótól sokan azért idegenkednek, mert nem szeretik a kelkáposztát, pedig az apró kis gumók íze sokkal lágyabb. Ráadásul ez az apró „káposztarokon" tele van vitaminnal, ásványi anyaggal, erősíti az immunrendszert, gyulladáscsökkentő, rákmegelőző, és még folytathatnánk. Elkészíteni nagyon egyszerű, szinte csak leforrázni kell, sőt nem is szabad túlfőzni, hiszen akkor elvész a felsorolt sok érték. Tehetjük rakott ételekbe, de ezzel a fűszeres joghurtos öntettel is mennyei. A római köményt, ezt a másutt nagyon elterjedt fűszernövényt ne hagyjuk ki belőle, de bánjunk vele óvatosan, mert az íze a köménynél intenzívebb! Adagoljuk fokozatosan.

A zöldbabos jázmin rizs fogyasztható önállóan is, de társulhat köretként a Tamás által ajánlott halételhez. A jázmin rizs a keleti ételek kedvelt alapanyaga, nálunk is sok boltban (a közepesekben, nagyobbakban) kapható. Tisztább, finomabb és főleg: illatosabb, mint a megszokott rizsfajták, de süteményekhez és rizottóhoz nem ajánlják.

A pangasius egyre elterjedtebb halféle, valójában a folyami cápaharcsáról van szó, amelynek fagyasztott filéje nagyon sok helyen kapható. Szálkátlan, jó ízű, fehér, tömör és rugalmas ennek a halnak a húsa, érdemes tehát beemelni az amúgy is halban szegény étrendünkbe. Tamás olyan receptet ajánl a figyelmünkbe, amelyekhez a zöldbabos-rizses köret is fogyasztható, de az interneten is sok receptet találunk, ha rákeresünk a „pangasius" kifejezésre.

Jó étvágyat!

Haltekercs pestóval (35 perc)

Hozzávalók: 60 dkg pangasius filé, bazsalikomos pesto, só, olaj, 4-4 szál sárga- és fehérrépa, 1 csokor friss koriander.

A halfiléket 3 cm széles csíkokra vágjuk. megkenjük pestóval és feltekerjük. Hurkapálcára 3-3 darabot ráhúzunk és besózzuk. Serpenyőben, kevés olajon minden oldalát megsütjük. A répákat megtisztítjuk, felkarikázzuk, és kevés olajon megpároljuk. Legvégén megsózzuk és összekeverjük a metéltre vágott korianderlevelekkel. A hallal együtt tálaljuk.

Karcsúsító fogások 2.
Karcsúsító fogások 2.
Karcsúsító fogások 2.
Karcsúsító fogások 2.

 

Karcsúsító fogások 2.


A Nők Lapja 10. számában még két karcsúsító receptet
(Kelbimbó joghurttal, Zöldbabos jázmin rizs) találhattok!

Udvaros Dorottya maga a titokMég több az e heti Nők Lapjából:

Udvaros Dorottya maga a titok »
D. Tóth Kriszta: Buli helyett baj - 2. »
Hogyan ég el a (bánat)zsír? - az életmódtanácsadó tippjei »
Te mennyire ismered a gyereked? »
Az asszony ma is verve jó? »
Pirulafüggő sztárok »

 

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás


Hirdetés

Pasik tipikus női szerepben

Pasik tipikus női szerepben

Ganxta Zolee, Gianni, Korda György, Tilla: 4 férfi 3 werkfotója – Szerinted melyik a tuti? Szavazz! »

Hirdetés

Miért éppen Te

Miért éppen Te

Teszt családalapítóknak!Eldőlt, hogy együtt akartok élni, talán már ennél több is. Esetleg ki van tűzve az esküvő, és már a keresztneveket is nézegetitek? »

Hirdetés

Mennyire vagy tudatos szülő?

Mennyire vagy tudatos szülő?

Válaszolj kérdéseinkre, hogy kiderüljön, a tanult és sokat olvasott, a tudatos és az ösztönös szülők közül melyik csoporthoz tartozol! »

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

 

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás: 2012-02-14

A szőlővirág illata
Schaffer Erzsébet :
Online ár:
1 490 Ft

Eredeti ár: 1 490 Ft
0% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv