Először azért, mert lábra állni sem tudott, utána pedig azért, mert már tudott volna, de nem volt neki szabad. A lányunk az a típusú ember, aki képtelen 60 másodpercig egyfolytában ugyanabban a pozícióban ülni-állni-feküdni, és közben ugyanazt csinálni, lehetőleg csöndben. Ha más nem, hát egy cserfes megjegyzése vagy kérdése biztosan van. És közben folyamatosan mozog valamije. Ahhoz, hogy egy ilyen emberpéldány mégiscsak nyugton maradjon, minimum egy nagy adag fájdalom szükséges. Olyankor az egyébként megállás nélkül izgő-mozgó illető csak fekszik csöndben, és illedelmesen néz maga elé. Az igen szokatlan helyzet. Mi több, fájdalmas – mármint nekünk, a szüleinek. Lola három napig szorgalmasan feküdt, hol az ágyában, hol a kanapén, a nappaliban, hol pedig a mi hálószobánkban. És valóban, karban kellett vinnünk, még a mosdóba is. Három hosszú napig nem voltak cserfes megjegyzések, vicces vagy annak szánt kérdések, nem mozgott, de még csak nem is izgett. A mi négyévesünk egyszerűen nem működött. Akinek van gyereke, tudja, hogy az ember anyja milyen nagyon szeretné magára venni a fájdalmat, kiszippantani a gyerekből a betegséget, és megküzdeni vele saját maga. Persze lehetetlen.

Aztán szépen lassan végül elkezdett visszahúzódni a betegség – de épp csak annyira, hogy már ne fájjon. És onnantól kedve nem volt megállás. Lola mozogni akart – mit mozogni, rohangálni, négykézláb mászkálni, kanapén ugrálni, rollerezni, hulahoppkarikázni, vagyis: bepótolni mind a cirka 72 órányi elmulasztott mókát. Mozogni azonban semmi esetre sem lehetett még, hiszen a gyulladás még nagyon is ott volt. De a logikusan levezetett érvrendszer egy alig négy és fél éves gyereknél nem működik tökéletesen, így hát kénytelenek voltunk máshogy fölvenni a harcot a lányunk akut mozgásigényével. A kézenfekvő megoldás a televíziózás lett volna, hiszen Lola alapvetően nincs eltiltva a tévétől – erősen szelektált meséket, többnyire rajz- és bábfilmeket nézhet, de csak velünk, és csak korlátozott időtartamban. Egy ágyhoz kötött gyerek esetében kifejezetten könnyű lett volna besétálni a tévécsapdába, aztán benne is maradni egy héten át. De mi inkább úgy döntöttünk, hogy megkíséreljük teljesíteni a Fővárosi Cirkusz- és Varietévállalat által elvárt követelményeket, és magunk lekötni Lola figyelmét.

Ideig-óráig működött. Kiolvastuk neki a teljes angol és magyar gyerekkönyvtárunkat. Lejátszottunk napi harminc parti Fekete Pétert, valamint Lola specialitását, a „lerakóst”. Háromóránként játszottunk egy gyümölcsöskertet. Gyurmavárat építettünk és gyurmaebédet főztünk. Báboztunk (vagyis báboztam). Festettünk, kivágtunk, színeztünk, hajtogattunk. Állatkertest, babaházast és boltost játszottunk. És még mindig maradt legalább egy-két óra a napból, amikor a mi betegünk semmi esetre sem szeretett volna azt csinálni, amit javasoltunk neki. „Egyszerűen unatkozom, mama. Tudod? Unatkozni nagyon unalmas!” Egyik nap eljutottam a tanácstalanságnak arra a fokára, hogy körkérdést intéztem a barátaimhoz: ők mit tennének egy gyerekkel, akinek a.) már nincs láza, b.) már nem fáj, de c.) még néhány napig feküdnie KELL. Van, aki számítógépes játékot javasolt, más (egy fiús apuka) kötelet vagy elektromos sokkolót. De a kedvencem az volt, aki szerint szerezzünk egy új orvost. Megköszöntem a segítséget… aztán végül beadtuk a derekunkat, és engedélyeztünk Lolának valamennyi mesenézést, szigorúan „szülői felügyelet mellett”.

De egyszer ennek is vége lett. Három Hófehérkével és két Pinokkióval később kontrollra vártak minket a kórházban. A doktornő az újabb ultrahangvizsgálat után kimondta az ítéletet: Lola visszamehet az óvodába, ám csak akkor, ha megígéri (ő is, és az óvó nénik is), hogy nem terheli túl a lábát még néhány hétig. Vagyis: nincs torna, nincs táncolás, nincs futkosás az udvaron. Ez a csökkentett üzemmód egyelőre jó működik, Lola pedig, ahogy az már négyéveséknél lenni szokott, igen büszke az ő betegségére. Úton-útfélen meséli kalandjait a fájós lábáról, a gyurmaszendvicsekről, és a hétről, amikor a mamával „az összes otthoni mesekönyvet kiolvastuk”. Hétszer is.

Még több az e heti Nők Lapjából: • Udvaros Dorottya maga a titok » • Karcsúsító fogások tavaszra » • Hogyan ég el a (bánat)zsír? - az életmód-tanácsadó tippjei » • Te mennyire ismered a gyereked? » • Az asszony ma is verve jó? » • Pirulafüggő sztárok »