Nők Lapja

D. Tóth Kriszta: Buli helyett baj – 2.

  • Nõk Lapja
  • D.Tóth Kriszta
  • 2010. 03. 10.
Nem lett tehát bárányhimlős, a gyanús pötty elmúlt. A tündérbulit kihagytuk, viszont édes kettesben töltöttünk egy tündéri napot. Eddig jól hangzik a történet – amelynek aztán rossz vége lett. Lola vírusos csípőízületi gyulladását megszenvedte az egész család.

Buli helyett baj – 2.Először azért, mert lábra állni sem tudott, utána pedig azért, mert már tudott volna, de nem volt neki szabad. A lányunk az a típusú ember, aki képtelen 60 másodpercig egyfolytában ugyanabban a pozícióban ülni-állni-feküdni, és közben ugyanazt csinálni, lehetőleg csöndben. Ha más nem, hát egy cserfes megjegyzése vagy kérdése biztosan van. És közben folyamatosan mozog valamije. Ahhoz, hogy egy ilyen emberpéldány mégiscsak nyugton maradjon, minimum egy nagy adag fájdalom szükséges. Olyankor az egyébként megállás nélkül izgő-mozgó illető csak fekszik csöndben, és illedelmesen néz maga elé. Az igen szokatlan helyzet. Mi több, fájdalmas – mármint nekünk, a szüleinek. Lola három napig szorgalmasan feküdt, hol az ágyában, hol a kanapén, a nappaliban, hol pedig a mi hálószobánkban. És valóban, karban kellett vinnünk, még a mosdóba is. Három hosszú napig nem voltak cserfes megjegyzések, vicces vagy annak szánt kérdések, nem mozgott, de még csak nem is izgett. A mi négyévesünk egyszerűen nem működött. Akinek van gyereke, tudja, hogy az ember anyja milyen nagyon szeretné magára venni a fájdalmat, kiszippantani a gyerekből a betegséget, és megküzdeni vele saját maga. Persze lehetetlen.

Aztán szépen lassan végül elkezdett visszahúzódni a betegség – de épp csak annyira, hogy már ne fájjon. És onnantól kedve nem volt megállás. Lola mozogni akart – mit mozogni, rohangálni, négykézláb mászkálni, kanapén ugrálni, rollerezni, hulahoppkarikázni, vagyis: bepótolni mind a cirka 72 órányi elmulasztott mókát. Mozogni azonban semmi esetre sem lehetett még, hiszen a gyulladás még nagyon is ott volt. De a logikusan levezetett érvrendszer egy alig négy és fél éves gyereknél nem működik tökéletesen, így hát kénytelenek voltunk máshogy fölvenni a harcot a lányunk akut mozgásigényével. A kézenfekvő megoldás a televíziózás lett volna, hiszen Lola alapvetően nincs eltiltva a tévétől – erősen szelektált meséket, többnyire rajz- és bábfilmeket nézhet, de csak velünk, és csak korlátozott időtartamban. Egy ágyhoz kötött gyerek esetében kifejezetten könnyű lett volna besétálni a tévécsapdába, aztán benne is maradni egy héten át. De mi inkább úgy döntöttünk, hogy megkíséreljük teljesíteni a Fővárosi Cirkusz- és Varietévállalat által elvárt követelményeket, és magunk lekötni Lola figyelmét.

Lola korábbi történeteit megtalálod blogunkban! Katt ide! »

Buli helyett baj – 2.Ideig-óráig működött. Kiolvastuk neki a teljes angol és magyar gyerekkönyvtárunkat. Lejátszottunk napi harminc parti Fekete Pétert, valamint Lola specialitását, a „lerakóst”. Háromóránként játszottunk egy gyümölcsöskertet. Gyurmavárat építettünk és gyurmaebédet főztünk. Báboztunk (vagyis báboztam). Festettünk, kivágtunk, színeztünk, hajtogattunk. Állatkertest, babaházast és boltost játszottunk. És még mindig maradt legalább egy-két óra a napból, amikor a mi betegünk semmi esetre sem szeretett volna azt csinálni, amit javasoltunk neki. „Egyszerűen unatkozom, mama. Tudod? Unatkozni nagyon unalmas!” Egyik nap eljutottam a tanácstalanságnak arra a fokára, hogy körkérdést intéztem a barátaimhoz: ők mit tennének egy gyerekkel, akinek a.) már nincs láza, b.) már nem fáj, de c.) még néhány napig feküdnie KELL. Van, aki számítógépes játékot javasolt, más (egy fiús apuka) kötelet vagy elektromos sokkolót. De a kedvencem az volt, aki szerint szerezzünk egy új orvost. Megköszöntem a segítséget… aztán végül beadtuk a derekunkat, és engedélyeztünk Lolának valamennyi mesenézést, szigorúan „szülői felügyelet mellett”.

De egyszer ennek is vége lett. Három Hófehérkével és két Pinokkióval később kontrollra vártak minket a kórházban. A doktornő az újabb ultrahangvizsgálat után kimondta az ítéletet: Lola visszamehet az óvodába, ám csak akkor, ha megígéri (ő is, és az óvó nénik is), hogy nem terheli túl a lábát még néhány hétig. Vagyis: nincs torna, nincs táncolás, nincs futkosás az udvaron. Ez a csökkentett üzemmód egyelőre jó működik, Lola pedig, ahogy az már négyéveséknél lenni szokott, igen büszke az ő betegségére. Úton-útfélen meséli kalandjait a fájós lábáról, a gyurmaszendvicsekről, és a hétről, amikor a mamával „az összes otthoni mesekönyvet kiolvastuk”. Hétszer is.

Udvaros Dorottya maga a titokMég több az e heti Nők Lapjából:

Udvaros Dorottya maga a titok »
Karcsúsító fogások tavaszra »
Hogyan ég el a (bánat)zsír? - az életmód-tanácsadó tippjei »
Te mennyire ismered a gyereked? »
Az asszony ma is verve jó? »
Pirulafüggő sztárok »

 

Címkék: Nők Lapja, Lola

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

zoe999 2010-03-22 21:40

Sziasztok!

 

Régen szóltam hozzá a témához és aki azt mondja, minek is teszem, annak igaza van.

Nem szeretem DTK írásait, jogos a kérdésetek, akkor miért olvasom el? Pusztán szórakoztat..... Kiváncsi vagyok,milyen hülyeségeket hord össze most már nem hetente, csak kéthetente.

Olyan érzésem van,mintha nem is lenne gyereke. Akinek van, szerintem érti, mire gondolok. Persze tudom, hogy Lola létezik...de...

DTK egyik hibát követi el a másik után, nézzétek meg a többi topicot. Nekem az is furcsa, a NLC miért adja be mindig az ő írásait, azután miért tiltja le a "negatív" hozzászólókat. Nyilván én is így végzem....

Több nap után ma néztem be a fórumokra és megint látom, a mi Krisztánk megint téma.

Eszembe jutott egy másik médiaszemélyiség, most nem szeretném a nevét kiadni. Sokat volt a képernyőn, majd eltűnt, mert gyerekeket szült.Később többször utalt is rá, hogy nem szeretne visszatérni a képernyőre - egy kivételt tett pár éve,amikor az ország leggazdagabb embereiről csinált riportot -, mert csak a gyerekeinek akar élni. Szép gondolat és tett. Aztán hallottam,mert egy barátnőm ismerőse babysitterkedett az említett nőnél. Mind a két gyereknek külön babysiterre volt,egymással tilos volt beszélgetni,a gyermekszerető nő otthon egy emelettel feljebb intézte az ügyeit,néha lement és megnézte a gyerekeket és leb....ta a babysittereket.

Ezt csak azért írom,mert lehet hinni egy híres celeb anyuka történeteinek, de biztos igaz..?

Ráadásul szerintem DTK bután írogat, nem gondol a leírt mondatai következményeire. És néha ezért tényleg az az érzésem, hogy nincs is gyereke..... Vagy ha Lola bárányhímlőgyanús, tényleg ne csináljatok csajos napot. Gondolom, nem is csináltatok....csak írni kellett valamit. Vagy Lola nem is volt beteg? No comment...

maszi 2010-03-22 19:49

Szóval, én szeretem a Kriszta írásait. Aranyos történetek.

Nagyon sajnálom ami Veled történt! :(

 

A felelőtlen szülők is egy más kérdés. Felelőtlen az aki a beteg gyerekét hurcibálja jobbra-balra.Mert azzal veszélyezteti a környezetében lévőket és a saját gyermekét is. Hiszen a gyermek szervezete épp le van gyengülve és ezért sokkal fogékonyabb a ráfertőzésre. 

 

A kolléganőm aki a második gyerekkel, aki pár hónapos van otthon, a nagyobbik gyerek majd négyéves. Apuka otthon dolgozik, tehát van aki vigyázzon a gyerekre és mégis a bárányhimlős gyerekével járt jobbra-balra egész délután, a nőgyógyásztól a munkahelyig. Most erre mit lehet mondani. A másik kolléganő megkérdezte tőle, hogy miért hurcolja a gyereket magával? A válasz: mert a gyerek velem akart jönni. Totális sértett hangon válaszolt. 

Most ilyen esetben szerinted mit lehet csinálni? Zavarjuk haza? Verjük meg?  Szerinted ez az ember megérti, hogy miért mondjuk?

 

Lázas beteg gyerekkel vendégség. Ott ahol kisgyerektől az öreg 80 éves dédiig mindenki megtalálható.

Fosós-hányós vírusban lévő keresztlányomat az anyukája amint egy kissé csillapodott a betegség máris belökte az oviba, mert szerinte már jól volt. Pedig otthon van nem dolgozik. 

Vajon miért mondanak most mást az orvosok, miért veszik lazábbra a betegségeket. Miért lehet már másfél-két héttel a bárányhimlő kezdete után már oviba járni?? Miért van az, hogy a fertőző gyerekbetegségeknél nincs akkora karantén mint 15-20 éve? 

Miért van az, hogy a hányós-hasmarsos virusnál nem írnak elő totális diétát? Miért csak a tejterméktől és zsírostól tiltják el a beteget? 

Miért van az, hogy a fiatalabb anyukáknak fogalmuk sincs hogy mit jelent a szigorú diéta? 

 

Torolt_felhasznalo_770932 2010-03-22 17:31

ejjej!

goofy75 2010-03-22 15:20

Összekevered az eltérő nevelési elveket a felelőtlenséggel. Én sem szólok bele barátaim, ismerőseim nevelési módszereibe, és jóban vagyunk annak ellenére, hogy nem értünk egyet ezekben a módszerekben. De az más kérdés, hogy beteg, bárányhimlős (gyanús), esetleg lázas gyereket felelőtlenség közösségbe vinni. Arról nem is beszélve, ha véletlenül terhes anyukába botlunk, mint ahogy járt anyukám, mikor velem volt terhes. Nem nagyon látok az egyik szememre, maradandó, gyógyíthatatlan károsodást szenvedett... erről ennyit.

maszi 2010-03-22 12:30

Tekintve, hogy az én gyerekeim már felnőttek (28 és 13 évesek), így én nem okulok belőle és nem is azért olvasom. Hanem szórakozásból. 

 

Tetszik a Lola történet, attól függetlenül, hogy én esetleg sok mindent nem úgy csináltam, ahogy Kriszta. 

 

A "mai" kisgyerekes anyukák közül sokan, sok mindent nem úgy csinálnak, ahogy én csináltam, illetve csinálnám még most is. Sokkal lazábbak, mást tartanak fontosnak, mint én. 

Amúgy én biztos nem mentem volna egy bárányhimlő gyanús gyerekkel, de mindenki másképp csinálja.

Van ismerősöm nem is egy, aki a lázas gyerekével ment el színházi előadásra, mert a gyerek azt akarta, és volt olyan aki a mandulagyulladásos lázas gyerekével  ment el szülinapi buliba vendégségbe. Hál istennek nem hozzám, és szerencséjére én nem voltam ott. 

 

Van barátnőm, aki 17 évvel fiatalabb nálam, és homlokegyenest mások a nevelési elvei és gyakorlatai, mint az enyémek, ettől függetlenül szeretjük egymást, és nagyon jól eltöltünk akár egy hét nyaralást is együtt. Nem szólunk egymás gyereknevelésébe.

 

goofy75 2010-03-22 10:09

Hát akkor olvassátok és okuljatok belőle. Például menjetek csak egy bárányhimlő gyanús gyerekkel a többiek közé, könyvesboltba, cukrászdába, és fertőzzétek a többit. Tanuljatok a bölcs anyukától és terjeszétek egymás között.

Torolt_felhasznalo_793639 2010-03-11 08:46

Nekem uncsi már a Lola-sztori. Régóta tart, nem találnak helyett mást?

maszi 2010-03-10 15:49

Szerintem a hétvégi otthon maradás és a beteg gyerek ágybantartása között óriási a különbség.

 

Én szeretem a Lola történeteket, de izlések és pofonok!



Hirdetés

Pasik tipikus női szerepben

Pasik tipikus női szerepben

Ganxta Zolee, Gianni, Korda György, Tilla: 4 férfi 3 werkfotója – Szerinted melyik a tuti? Szavazz! »

Hirdetés

Miért éppen Te

Miért éppen Te

Teszt családalapítóknak!Eldőlt, hogy együtt akartok élni, talán már ennél több is. Esetleg ki van tűzve az esküvő, és már a keresztneveket is nézegetitek? »

Hirdetés

Mennyire vagy tudatos szülő?

Mennyire vagy tudatos szülő?

Válaszolj kérdéseinkre, hogy kiderüljön, a tanult és sokat olvasott, a tudatos és az ösztönös szülők közül melyik csoporthoz tartozol! »

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

 

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás: 2012-02-14

A Bankár
Frei Tamás :
Online ár:
2 974 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft
15% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv