Hárman találkozunk egy belvárosi dizájncukrászdában. Anita, a stresszevő, Katalin, az örömevő és jómagam, a riporter (aki bármilyen alkalmat képes nassolásra használni, például ezt a cikket is). Figyelem a többieket, mit kérnek, de mindannyian csak egy-egy süteményt merünk bevállalni. A lányok szerint ennek igencsak egyszerű oka van: ez egy kellemesen átlagos szituáció, amelyben sem a stressz, sem a boldogság mértéke nem túl magas.

„Két péksütemény kellett munka előtt..."

- Olvastam egy statisztikát az interneten, a túlsúlyosok háromnegyede küzd a stresszevéssel. Ők emiatt nehezebben, vagy egyáltalán nem tudnak lefogyni - kezdi Anita, aki azt mondja, őt ez a statisztika ébresztette rá, hogy talán a stresszes munkahelyének is köze van a túlsúlyához. - Egy bankban dolgozom, pénztárosként, naponta több százmillió forint megy át a kezeim között, elég egy kis figyelmetlenség, és óriási hiányt produkálhatok. Miután figyelni kezdtem, tényleg a stressz hatására nyúlok-e az ételekhez, észrevettem, hogy hétköznap reggelente gyakran két péksüteményre is szükségem volt, hogy be tudjak menni dolgozni, míg a szabadnapjaimon beértem egy almával reggelire. A pénztárzáráshoz elfogyasztott szénhidrát mennyisége kizárólag az aznapi pénzforgalomtól függött. Ilyenkor főleg csokikkal, kekszekkel kényeztetem magam, és közben arra gondoltam, hogy otthon majd összedobok egy gyors tésztát Nigella valamelyik könyvéből. A stresszevőknek a leggyakrabban szénhidrátra van szükségük, hogy megnyugodjanak, ezért is lesz túlsúlyuk - magyarázza Anita, aki miután diagnosztizálta magán a tüneteket, szakemberhez fordult. - A barátnőm ajánlott egy jó pszichológust, akivel néhány beszélgetés is elég volt ahhoz, hogy megváltoztassam az életemet és a táplálkozási szokásaimat. Kidolgoztunk, és beépítettünk az életembe egy új stresszkezelési „rendszert". Azóta minden héten kétszer futok az edzőteremben, és új hobbit is kellett keresnem, olyat, amelyik kikapcsol a napi mókuskerékből. Először selyemfestéssel próbálkoztam, mert mindig érdekelt a képzőművészet, de egy ideje énekórákra járok, csak úgy, a saját örömömre, mert ha kiengedem a hangomat, az olyan, mintha kiengedném a feszültséget is.

„Ha szerelmes voltam, híztam..."

Katalin az érzelmi evők másik csoportjába tartozik, ő örömében falja a kalóriákat, hogy extra jutalomhoz juttassa szervezetét. A szakértők szerint nincs éles határ a stresszevők és az örömevők között; aki érzelmeit az ízek világában vezeti le, mindkét táborba tartozhat, akár egyszerre is.

- Nekem a testsúlyom és a párkapcsolataim egyformán változékonyak. Öt-nyolc kiló jön-megy rajtam, mint ahogy sokáig a srácok is jöttek-mentek az életemben. Sohasem értettem, hogy miért akkor a legnehezebb tartani a súlyomat, amikor épp egy kapcsolat elején vagyok, és úszom a boldogságban... aztán rájöttem, hogy pont ez a baj. Ha valami jó történt velem, az mindig apropó volt arra, hogy kibontsak egy doboz bonbont, ha pedig már kibontottam, az arra volt ok, hogy meg is egyem. - Ezen a ponton rácsodálkozunk arra, amit a pszichológusok már régóta tudnak: a stresszevésben és az örömevésben az is közös vonás, hogy szinte kizárólag csak a magas szénhidráttartalmú ételek alkalmasak az érzelmek csillapítására. - Természetgyógyászhoz fordultam, igaz, nem azért, mert érzelmi evő vagyok, hanem azért, hogy segítsen lefogynom. Ő a diéta mellett akupunktúrás kezelést és Bach-virágterápiás eszenciákat javasolt. Előbbi a testi fogyásban segített, utóbbi az érzelmeim kezelésében. Ma már igyekszem figyelmeztetni magam, hogy ha öröm ér, ha szerelmes vagyok, ha elértem valami nagyobb sikert, annak önmagában elégnek kell lennie örömforrásnak és nincs szükségem pluszban még egy szelet csokoládéra sem. Azért persze egy-egy kocka csokival még mindig megjutalmazom magam, de már sokkal könnyebben állok meg egy falat édesség után, mint máskor.

Csecsemőkorban válunk stresszevővé

- A stresszevésnek és az örömevésnek nagyon is sok köze van egymáshoz, tulajdonképpen egy tőröl fakadnak: akkor szembesülünk ezzel a problémával, ha képtelenek vagyunk más úton kifejezni az érzelmeinket, mint táplálkozással - mondja Minarik Annamária, pszichológus. Szakértőnk azt is hozzáteszi, a legtöbb esetben pont az érzelmi evő nem tehet arról, hogy ez a reflexszerű viselkedés kialakult nála. - Csecsemőkorban a szoptatási időszakban dől el, hogy valaki hajlamos lesz-e stresszevővé válni. Ha például a szülő félreérti a csecsemő igényeit, és minden sírásra etetéssel reagál, kialakulhat az az automatizmus, hogy a problémáinkat orális örömszerzésbe fojtjuk. Azaz rágyújtunk egy cigarettára, iszunk vagy eszünk. Tudatos odafigyeléssel gyakran legyőzhető a stresszevés, de ha úgy érezzük, hogy önmagunkban nem vagyunk képesek megbirkózni a problémával  bátran forduljunk szakemberekhez!