A szülésfelkészítők története arra az időre nyúlik vissza, amikor a szülés kórházi eseménnyé vált. A negyvenes évek végén, Magyarországon kormányerejű rendelet tette kötelezővé a kórházi szülést, és az egészségügyi propaganda is ezt erősítette. „Le kell győzniük (ti. a magyar nőknek) magukban és asszonytársaikban az idegenkedést a kórházi szüléstől, nem szabad ragaszkodniuk a régi káros szokásokhoz, előítéleteikhez. Rajtunk, magyar anyákon és csecsemőinken segít a népi demokráciánk, amikor semmiféle áldozattól nem riad vissza a nép egészsége megőrzése érdekében" - olvasható az Egészségügyi Minisztérium 1949-es kiadványában. Bár a szülőszobán mindenki azért sorakozott hadrendbe, hogy az életveszélyes sérüléseket elkerüljék, sok asszony félt az idegenszerű környezettől. A kórházi szülés - akkoriban a világon mindenütt - egyet jelentett a háton fekvő, helyhez kötött pozícióval. Illedelmesen, a kórházi környezetnek megfelelően kellett vajúdni, úgy, hogy a folyamat ne zavarjon másokat. Angol és francia orvosok is tapasztalták, hogy a nők a mesterséges, számukra idegen világban nehezen birkóznak meg a saját érzéseikkel. A félelem pedig gátolhatja a szülés folyamatát. Az elv az volt, hogy a kórházi környezethez, amelyhez korábban negatív érzelmek kapcsolódtak - betegség, halál -, most pozitívak kapcsolódjanak, a baba örömteli megszületésének érzése. Ez hívta életre a szülésfelkészítést. A kismamák előre megismerkedhettek a kórházi környezettel, információkat kaptak arról, hogyan zajlik a szülés, mi történik majd velük, valamint légző- és lazítógyakorlatokat tanulhattak.

„Fáj, de nem baj"

- A nyolcvanas években a „családközpontú szülészet" gondolata irányította újból a figyelmet a szülésfelkészítés újabb lehetőségei felé - emlékezik Békési Beáta, pszichológus. - Kórházi pszichológusként dolgoztam akkoriban, és számtalan szülésnek lehettem tanúja. Sok nő számolt be utólag arról, hogy úgy próbálták a levegőt venni, ahogy azt a légzéstechnikán tanulták, de ez egy idő után egyszerűen lehetetlenné vált. Mindezt szégyenkezve vallották be nekem. Úgy érezték, nem készültek fel eléggé a szülésre, biztosan nem „gyakoroltak" eleget. Vagyis a szülés teljesítmény-helyzetté vált számukra. Nekem viszont a beszámolójuk azt jelezte, hogy a szülés olyan esemény, amely felülírhatja a „tanult" technikákat. Erős ellentmondás volt, hogy miközben ezek az anyák azt érezték, hogy kudarcot vallottak, a személyzet dicsérte őket. Ugyanis illedelmesek voltak, nem kiabáltak, betartották a szabályokat. Ez is elgondolkodtatott. Vajon mire is készültek fel akkor ezek az édesanyák? Magára a szülésre, vagy a kórházi elvárásokra? A másik fontos momentum, amit akkoriban figyeltem meg, az volt, hogy milyen hatékonyan lehet csökkenteni lelki eszközökkel a fájdalmat. Hipnózist tanultam, és ezt tudva sok nő kért hipnózisos fájdalomcsillapítást. A gyakorlatban azonban az történt, hogy pusztán a hipnózis állapotával is megelégedtek. A fájdalomcsillapítás indukcióját tízből kilenc nő nem kérte. A CTG közben erős méhtevékenységet mutatott... Amikor megkérdeztem, hogy miért nem kérik, akkor azt mondták, „fáj, de nem baj."

Azért lehetett ez így, mert a hipnózis alatt olyan koncentrált befelé forduló figyelem jött létre, amely hozzásegítette őket ahhoz, hogy teljesen zavartalanul figyelhessenek a folyamatra. Minden más zavaró tényező kiiktatódott, és ez tette lehetővé, hogy igazán megküzdjenek a helyzettel. Ezért arra jutottam, hogy egészen másféle szülésfelkészítőre van szükség. Olyanra, amely a szülés igazi természetére készít fel, a szülő nő igényeit veszi figyelembe és a szülést olyan eseménysorozatnak tekinti, amely része az anyává válás folyamatának. Ezután jött létre - épp most ünnepeljük tízéves fennállásunkat - az első független szülésfelkészítő tanfolyam Magyarországon, az Aktív Szülés Program.

„Megerősített önmagamban"

Agócs Ágnes először csak a kismamatorna miatt merészkedett el a szülésfelkészítőre. Aztán ott ragadt egy beszélgetésen. Megfogta a nyílt légkör, hogy mindenki szabadon kérdezhet és elmondhatja, mire vágyik, mit szeretne.

- Miközben hallgattam az anyákat - meséli -, alkalmam volt arra, hogy a saját véleményemet is kialakítsam. Korábban csak az orvosommal és a védőnőmmel beszéltem a szülésről, velük sem túl sokat. Az édesanyámtól azon túl, hogy másfél napig vajúdott velem, nem tudtam meg szinte semmit. Inkább csak félelmek voltak bennem. Itt viszont alkalmam nyílt informálódni. Nagyon konkrét dolgokat is megtudhattam, de talán nem ez volt a legfontosabb. Inkább az, hogy egészen különböző véleményeket hallva kialakult a saját elképzelésem. Volt, aki azt mondta, ő csak császárral akar szülni, más pedig azt, hogy semmiféle beavatkozást nem szeretne. A programban nagyon sokféle lehetőség van, a kismamatornától kezdve a szülésfelkészítő beszélgetéseken át a manótornáig. Ezeken a találkozókon azonban nem terelni akartak minket valami felé, mindenki inkább az önbizalmunkban próbált megerősíteni bennünket, abban, hogy bármi is történik majd velünk, az úgy lesz jól, ahogy történik, mert bármi is lesz, az lesz a mi utunk. Az első várandósságom alatt egyébként császármetszésre készültünk, mert Míra, a ma már csacsogó óvódás kislányom, farfekvéses volt. Hosszan dilemmáztam, amikor ez kiderült, és a csoportba is bevittem a kérdést. Sokan mondták, hogy fordíttassam meg, hogy megszülethessen természetesen. Végül úgy döntöttem, hogy nem fogom megfordíttatni, ha neki így jó. Elfogadtam ezt a helyzetet, és az orvosra bíztam magam. A kisfiam három évvel később viszont már természetes úton született. Császár után sok esetben következik ismét császár, de bennem azt erősítették a csapatban és ebben az orvosom is támogatott, hogy lehet császár után is természetesen szülni. Nem akartam én ezt mindenáron, de Dominik mindenféle beavatkozás nélkül jött a világra. Ez megerősített önmagamban, hogy igen, én is képes vagyok rá, a szülés nem is annyira misztikus dolog.

Agócs Ágnes a párjával együtt készülődött az anyaszerepre, Míra és Dominik érkezésére

- A készülődés ebben a programban többek között azt jelenti, hogy abban segítjük az anyákat, illetve a szülőpárt, hogy megfogalmazódhassanak a saját elvárásaik és tisztázni tudják az érzéseiket - foglalja össze Békési Beáta. - A várandósság nagyon sok lelki feladatot is ró a szülőkre. Kezdetben a megváltozott helyzet elfogadása jelenti a legnagyobb belső munkát, később szembesülni kell azzal, hogy át kell formálni az életet, a szerepek megváltoznak, a párkapcsolat átalakul, ahogy törvényszerűen megváltozik a saját szüleinkhez való viszonyunk is. Manapság a szülés módjára helyeződött a hangsúly az életet adás értéke helyett. Holott a készülődés nem jelent egyet azzal, hogy felkészülünk a szülés koreográfiájára. Inkább azt, hogy elfogadjuk, hogy megtörténik majd velünk. Ebben pedig sokkal fontosabb, hogy minden olyasféle gát eltűnjön, amely az új szerep akadályában állhat. A félelmek oldódhassanak, és a nők úgy juthassanak el a szülőszoba kapujába, hogy akkorra már ne legyenek megválaszolatlan kérdéseik és csak a szülésre koncentrálhassanak. Mert a test halad a maga útján a szülés felé, de legalább ilyen fontos, hogy a lélek együtt tudjon haladni vele.

Az ASZP tízedik születésnapja alkalmából nyílt, ingyenes napot szervez február 26-án és 27-én az Aranytíz Művelődési Központban. További információk a www.aktivszules.hu honlapon.

Még több az e heti Nők Lapjából: • Gesztiéknél hamarosan jön a második baba? » • D. Tóth Kriszta - Buli helyett baj - 1. » • Béka, pulyka, nyúl - Combos receptek » • A házasság illúzió? - Egyre több nő adja be a válókeresetet » • Megkorbácsolt lányok - A pornó-rendező és a jogász véleménye » • Haiti árvát fogadna örökbe a magyar mentős »