Nők Lapja

Élet és halál premier plánban - Annie Leibovitz híres fotói

Ő fotózta le meztelenül a várandós Demi Moore-t. S halála előtt pár órával John Lennont. Három lánya születése mellett – ikreit ötvenöt éves korában hozta világra – megörökítette édesapja, valamint leszbikus szerelme, Susan Sontag haldoklását és halálát is. A világ egyik legjobb portréfotósának tartott Annie Leibovitz családi albumából és híres képeiből összeállított kiállítása február 21-éig még megtekinthető a bécsi Kunsthausban.

Yoko Onónak korábban nem okozott különösebb gondot a meztelenkedés, és az előzetes megbeszélésen most is vita nélkül belegyezett, hogy Annie Leibovitz ruha nélkül fényképezhesse le őt és párját, John Lennont. Az 1980. december 8-i fotózáson azonban megmakacsolta magát, és csak ő tudhatja, miért, de ragaszkodott ahhoz, hogy a nadrágját nem veszi le. „Akkor inkább tarts magadon mindent!" - módosított Leibovitz, és próbából készített egy képet Onóról és az őt meztelenül, embriópózban átölelő Lennonról. „Pontosan megfogtad a kapcsolatunk lényegét" - mondta Lennon a fotósnak, amikor megnézte a Polaroidot.

John és Yoko sok év után csak Leibovitzot engedte közel
John és Yoko sok év után csak
Leibovitzot engedte közel

Az egyes számú Beatle ekkor már öt éve játszotta a háztartásbeli szerepét, s bár a kapcsolódó interjúban igyekezett elhitetni magával és a világgal, hogy ő akart fiukkal, Sean-nal otthon maradni, s hogy ez a szerep tökéletesen boldoggá tette, környezetük számára mindig is nyilvánvaló volt, hogy a zseniális liverpooli egyáltalán nem érezte jól magát „született férjként" a Dakota-ház luxuslakásában. De akkor épp a visszatérésre készült. Új albuma, a Double Fantasy promóciójához tartozott az interjú és fotózás is. A Rolling Stone magazin persze eredetileg azt szerette volna, ha a borítóképen egyedül Lennon szerepel, de ő csak feleségével együtt vállalta a felkérést. Nem tett már egy lépést sem nélküle. Ekkor még nem tudta senki, hogy a 20. század egyik legnagyobb hatású zenészének pár lépése van már csupán hátra ezen a bolygón. A fotózás után Lennonék a lemezstúdióba mentek, majd este haza, a Dakota-házba, amelynek bejárata előtt a halálos lövést kapta. A róla készült utolsó képen mintha búcsúcsókot lehelne állig begombolkozott szerelme arcára.

Aki hisz a véletlenekben, nevezze nyugodtan annak, hogy akkor és ott éppen ez a fotó született John Lennonról. A kép megtette, amit a szöveg oly sokszor nem tud: igazat mondott, felfedve a kimondott szavak mögött bujkáló valóságot.

Aki tejbe mártotta Whoopit

A zseniális ötletek sokszor pofonegyszerűek. Akinek van füle egy zenész muzsikájához, van szeme egy színész szerepeihez, egy táncos táncához, az atléta futásához, felfedezi bennük azt, amiből később ikonikussá váló kép fejlődhet. Minél egyszerűbben, annál jobb. Például kékre festeni John Belushi és Dan Aykroyd, azaz a Blues Brothers tagjainak arcát. (Belushi egyébként egyáltalán nem tartotta ezt viccesnek. Olyannyira, hogy utána fél évig nem állt szóba Leibovitz-cal.) Vagy rózsaágyba fektetni Bette Midlert. Az ötlet itt is triviális, hiszen Midler a fotózás idején jött ki a Janis Joplin életéhez lazán kötődő filmmel, amely A rózsa (The Rose) címet viselte.

Meryl Streep nem akarta megmutatni önmagát
Meryl Streep nem akarta
megmutatni önmagát
Meryl Streepből nem sokkal azelőtt lett filmsztár, hogy a fehérre festett arcú kép készült róla. Nem érezte jól magát a reflektorfényben, számtalan időpontot le is mondott, míg végül a stúdiója rákényszerítette, hogy elmenjen Leibovitz műtermébe. Akkor is csak arról panaszkodott, hogy nem akar valaki lenni, hiszen ő senki, csupán egy színész. Az asztalon némi fehér festék hevert, amely még a Blues Brothers-fotózásról maradt ott, két évvel korábbról. Leibovitz biztosította róla Streepet, hogy senkinek sem kell lennie, s javasolta, mi volna, ha feltennék rá a fehér festéket. Hogy elbújhasson mögé. Az pedig már a színésznő ötlete volt, hogy az arcát úgy kezdte húzogatni, mintha csak maszk feszülne rajta.

 

Whoopi Goldberg is akkoriban futott be, amikor Leibovitz először fotózta. Stand-up komikusként sikeres előadásai mentek már New Yorkban. A fotós megnézett róla néhány felvételt, és az a benyomása támadt, hogy ez a kicsi fekete lány valójában azt gondolja magáról, hogy fehér. „Egész biztos Cloroxban fürdik otthon, hogy megszabaduljon a feketeségétől" - mondta némi cinizmussal. Leibovitz első ötlete nem volt valami szerencsés. Be akarta festeni Whoopit tetőtől talpig fehérre, majd megvárta volna, míg a festék kezd lepattogni róla. Csak utána jutott eszébe a tejfürdő. A kép Goldberg szomszédjának fürdőkádjában készült, mert az megfelelőbb volt az övénél, a tejet pedig előtte testhőmérsékletűre melegítették. Leibovitz nem nagyon tudta előre elképzelni, hogyan néz majd ki mindez a képen, de úgy gondolta, Whoopi felül a kádban és sikálja magát a tejjel. Ám ő hátradőlt, és hirtelen nagyon erős kép született. Meglepetést okozott nemcsak a nézők, de az alkotók számára is.

Kire tartozik a nő teste?

A Demi Moore-t ábrázoló címlapfotója 1991-ben igazi merészség volt
A Demi Moore-t ábrázoló címlapfotója
1991-ben igazi merészség volt

Ma már nehéz elképzelni, mekkora botrányt okozott a várandós Demi Moore meztelen fotója a Vanity Fair mozimagazin címlapján 1991-ben. Számos amerikai vidéki szupermarket visszautasította az ominózus lapszám terjesztését, még úgy is, hogy a borító le volt takarva, mint a pornómagazinoknál.

Moore új filmje akkor jött ki, és a magazin szerette volna címlapra tenni. De nem tudták, mi volna az elegáns megoldás, hiszen a sztár akkor már a hetedik hónapban volt, a második gyerekét várta. Az eredeti terv nagyestélyi és harminckarátos gyémánt lett volna. Leibovitz annyira jó viszonyban volt Demivel, hogy az esküvői fényképeit Bruce Willisszel is ő készítette. Akkor említette nekik, hogy szeretne egyszer lefotózni egy várandós nőt meztelenül. Amikor Demi az első gyereküket várta lett, megkérte Leibovitzot, hogy - csak nekik - fényképezze le őket, és sem Bruce, sem ő nem tűnt szégyenlősnek a fotózás alatt. Olyannyira nem volt számukra zavarba ejtő a másállapot, hogy számtalan barát és több videokamera is jelen volt, amikor a lányuk pár héttel később világra jött.

Az 1991-es Vanity Fair-címlapfotózáson a teljes alakos meztelen képet eredetileg csak Demi saját részére készítették. A fotózáson ugyan elhangzott a mondat, milyen jól festene így a címlapon, de ott senki sem vette még ezt komolyan. Csak amikor később megnézték a kész képeket, akkor konstatálták, hogy tényleg „ütős" címlap lehetne belőle. A magazin készítői voltak persze a legjobban meglepve, amikor Demi gondolkodás nélkül igent mondott az ötletre.

Vajon ki lehet teregetni egy ilyen intim pillanatot? Tartozik bárkire is egy várandós nő meztelen teste, a férjén kívül?

Leibovitz híres arról, hogy a munkát és a magánéletet egybeolvasztja. Azt mondja, nincs két élete, csak egy, s annak a személyes képek és a munka is része. Végigfotózta hát párja, Susan Sontag birkózását a rákkal, és az apját is lefényképezte a halálos ágyán. Érzéketlenség? Vagy ellenkezőleg, túlzott érzékenység? A legszebb és legőszintébb fotókat mindenesetre mindig az készíti rólunk, aki a legjobban ismer és szeret minket.

Susan Sontag amerikai író és politikai aktivista, akinek életét és halálát közelről kísérhette végig a fotós
Susan Sontag amerikai író és politikai aktivista, akinek életét
és halálát közelről kísérhette végig a fotós

 

Szűcs Judit: Itthon én vetkőztem először a színpadonMég több az e heti Nők Lapjából:

Szűcs Judit: Itthon én vetkőztem először a színpadon »
Amikor minden „NEM" »
Valóban léteznek ártalmas ételek? »
Egészség és finomság - fokhagymás receptek »
Anorexia testközelből - A 29 kilós lány igaz története »
Miért érdemes turkálóban vásárolni? »


Címkék: Nők Lapja

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Torolt_felhasznalo_442727 2010-02-18 15:06

csodásak!!!

Köszönöm...

Torolt_felhasznalo_197322 2010-02-18 08:50

Tetszett a cikk (már a második rövid időn belül :-o:D),neked pedig köszönet a linkért,jó oldal ez is.

ANDREA* 2010-02-17 22:57

Mivel az NLC szorakozik velem, most mar linket sem lehet betenni, igy bemasolom.

 

pbs.org/wnet/americanmasters/episodes/annie- leibovitz/photo-gallery/19/

 

www.pbs.org/wnet/americanmas ters/episodes/annie-leibivitz/photo-gallery/19/

 

 

Vagy megis ?

ANDREA* 2010-02-17 22:49

Ez gyors volt, egybol raakadtam. Nekem a Schwarzenegger-es kep is tetszik.

 

 

ANDREA* 2010-02-17 22:45

Azert tunik mesterkeltnek, mert nem ez az eredeti kep. Az eredetin vizszintesen fekszenek, es egesz mas legalabbis szamomra a hatasa, mint igy. Megkeresem, hatha megtalalom valahol.

Renlili 2010-02-17 22:44

Ez volt az egyik kedvencem.

Brad Pitt párduc bőr nadrágban.

Olyan mintha ő maga is egy nagy vad lenne:)

;)

Mert az is, nem?

 

Renlili 2010-02-17 22:37

Én decemberben láttam a kiállítást, nagyon tetszett.

A Hundertwasser múzeum, ahol pedig a kiállítás látható, önmagában is klassz:)

Hétfőn kedvezményes a belépő:)

 

liat 2010-02-17 21:08

pedig milyen csodaszep a Demi Moore a foton.

tessek-------------------------Whoopi

:) 

Nők Lapja

Kevés olyan magyar család van, amelyben a nagymama, vagy a mama ne olvasta volna rendszeresen a Nők Lapját. A magazin ma is úgy szól a családokhoz, a fiatal nőkhöz, hogy közben több generáció szemében is megőrizte a hitelességét, így hétről-hétre társa tud lenni olvasóinknak.

A tartalomból:

  • A címlapon: Halász Judit - díva a gyermekdalok mögött
  • Rabszolgasors - 45 millió gyermekmunkás a világon
  • Szabó Győző vallomása - élet a drog után
  • Ha tehetséges a gyerek...
  • Gyereknapi csemegék

Hirdetés

Pasik tipikus női szerepben

Pasik tipikus női szerepben

Ganxta Zolee, Gianni, Korda György, Tilla: 4 férfi 3 werkfotója – Szerinted melyik a tuti? Szavazz! »

Hirdetés

Miért éppen Te?

Miért éppen Te?

Teszt családalapítóknak! Eldőlt, hogy együtt akartok élni, talán már ennél több is. Esetleg ki van tűzve az esküvő, és már a keresztneveket is nézegetitek? »

Hirdetés

Mennyire vagy tudatos szülő?

Mennyire vagy tudatos szülő?

Válaszolj kérdéseinkre, hogy kiderüljön, a tanult és sokat olvasott, a tudatos és az ösztönös szülők közül melyik csoporthoz tartozol! »

Nyerj Budapest–Bécs retúrjegyet, Zenés-táncos sétahajójegyet vagy Budapest–Visegrád–Esztergom kirándulóhajó retúrjegyet!

Sorsolás: 2012-05-29

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Tolle

Egészséges ételek és aktív mozgás. Válaszolj, egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás 2012-06-07