Lesz-e világvége 2012. december 21-én?

Újévi ezoterikus oknyomozó riport

Megosztás
 
Még több megosztás ▾
2010-hez közeledve úgy éreztük, nem mindegy, eljön-e a maják által megjósolt világvége két év múlva, vagy érdemes esetleg ennél jóval hosszabb távra is terveznünk, ezért nyomozni kezdtünk az apokalipszis után.
Írta: 2010. 01. 01. Nők Lapja rovat  Forrás: Nõk Lapja

Lehet, hogy olvasóink közül néhányan komolytalannak tartják a kérdésfelvetést. Őket szeretnénk megnyugtatni: nem véletlenül kerül ez az oknyomozó riport a szilveszteri lapszámba. Mert mi igenis véresen komolyan vesszük a témát, legalább annyira komolyan, mint amennyire az újévi malacok túlélési rátáját elemző háttéranyagot (helyhiány miatt nem került be a lapba), valamint a pezsgősdugó-pukkanással meghajtott autóról szóló írást (ezt esetleg később még megjelentethetjük az Autó és stílus magazinban). Mindenesetre jobb azt a témafelvetés után gyorsan tisztáznunk, hogy a NASA, az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatala is behatóan vizsgálta a kérdést. Legalábbis kiadták a hivatalos állásfoglalásukat – de ne szaladjunk ennyire előre!

Lesz-e világvége 2012. december 21-én?

Az utca ember szerint: TALÁN! Házi jövőkutatási statisztika forralt borral

Vörösmarty tér, az egyik utolsó adventi vasárnap, hat óra. Forralt borral a kezemben sétálok, és megpróbálom nyilatkozatra bírni a hömpölygő tömeget: ők vajon hisznek-e a 2012-es világvégében. Talán nem kérdezek elég erélyesen, talán a forralt bor teszi, talán a téma, de senki nem vállalja a nyilatkozatot. – Ugyan ki merné felelőssége teljes tudatában kijelenteni, hogy nem jön el a világvége? Hova lenne a szavahihetőség, ha egy tűzvihar mégis elpusztítja a Földet? – Tehát nincs mese, elkezdek statisztikát készíteni. Az általam megkérdezett 100 személy (62 nő, 36 férfi és 2 Mikulás) mindössze 5 százaléka érezte úgy (négyen a forralt bor, egyvalaki az előző napi szakítása hatására), hogy reális esély van a földi élet belátható időn belüli megszűnésére. (Szerelmi bánatban szenvedő tesztalanyom szerint már csak percek lehetnek hátra…) 34 százalék gondolta úgy, hogy valamilyen spirituális változás előtt állunk. (Lehet, hogy ők Izing Klára olvasói, mert lapunk asztrológusa is hasonló következtetésre jut keretes írásában. Ami megnyugtató, hogy Klári már a 2013-as bolygóállásokat is megnézte, ebből pedig arra következtethetünk, hogy nem lesz világvége. Miért pont egy asztrológus dolgozna előre feleslegesen?!) A megkérdezettek 61 százaléka szerint mindez csak pánikkeltés.

 

Az összeesküvés-elméletek hívei szerint: BIZTOSAN! Világvége-variációk

Tételezzük fel, hogy valóban eljön az apokalipszis két év múlva. Mire számítsunk? Mire készüljenek fel e sárteke utolsó lakói? Nos, a világvége-variációk igazán széles skáláját kínálják a pusztulásnak. A közös elem minden elméletben ugyanaz: a maják naptára 2012. december 21-én véget ér. (A konyhafalamon lévő Nők Lapja Konyha-naptár 2009. december 31-én ér véget. Tehát, ha a kedves Olvasó újév napján, vagy már 2010-ben olvassa ezt a cikket, jogosan gondolja úgy, hogy a „maja naptár vége” érvnek bizony soványka.)

Hogy pontosan mi is történik ezen a jeles világvégi napon? Egy elmélet szerint addigra a sarki jég felolvad, és vízözön pusztítja el az élet nagy részét. Ez, talán a túl sok valóságalapja miatt (a globális felmelegedés következtében valóban olvad a sarki jég, és nő a tengerek vízszintje) a legkevésbé népszerű katasztrófaelmélet. Ezzel szemben a tűzvihar már jóval több rajongót mondhat magáénak, mint ahogy a Föld mágneses pólusainak felcserélődése is (kérem, iránytűt már ne vegyünk, nem érdemes!). A legnépszerűbb elmélet mindenesetre a Niburuval, az eddig ismeretlen tizedik bolygóval magyarázza a világvégét. Állítólag ez a miénknél majdnem harmincszor nagyobb bolygó 3600 évente jár erre, hogy katasztrófákat hozzon a Földre. A Niburu legközelebb 2012-ben ér ide. Most jött el az idő, hogy visszatérjünk a NASA novemberben kiadott közleményéhez. Ebben minden kétséget kizáróan, tényekkel alátámasztva bejelentik, hogy a Niburu nem létezik. Nem fog összeütközni a Földdel, és nem lesz világvége sem.

 

A majakutató szerint: VALAMI LESZ! Csillagászati jelenségek, új korszak, régi naptár

Dr. Romhányi Attila
Dr. Romhányi Attila

– Ahhoz hogy megtudjuk, mi lesz 2012. december 21-én, egy kicsit meg kell ismerkednünk a maja naptárral – kezdi dr. Romhányi Attila nyugalmazott belgyógyász orvos, amatőr majakutató, a Maja mozaik című könyv szerzője. – A maja naptárt a Drezdai Kódexből ismerjük. Ebben egy kettős spirál látható, maja hieroglifákkal és pont-vonal írással. A kisebbik, piros spirál által jelzett időszak 788. augusztus 4-én ért véget, míg a hosszabb spirál 2012. december 21-ig jelzi az időt. Adódik a kérdés, mi történt 788-ban? Nos, hold- és napfogyatkozás is volt abban az évben, de nem volt világvége – nyugtat meg bennünket a majakutató, aki azt mondja, a pont-vonal írásos részek megfejtésével igencsak sok időt töltött, s elkészítette a Drezdai Kódex magyarázatokkal, csillagászati számításokkal kiegészített értelmezését is. A kézirat kiadásra és mecénásokra vár egy kiadónál. – Ha megjelenne a magyar nyelvű magyarázatokkal ellátott kódex, talán kevesebb tévhit lenne a 2012-es dátummal kapcsolatban. Az biztos, hogy történni fog valami abban az évben. Talán felcserélődnek a mágneses pólusok, talán lesznek katasztrófák, nem tudjuk. Annyi biztos, hogy Dél-Amerika egén, ahol a maják leszármazottai a mai napig élnek, igen érdekes csillagászati jelenségeknek lehetünk majd tanúi a ciklus lezárultakor. Lesz holdfogyatkozás, napfogyatkozás, a Vénusz bolygó is eltűnik a horizont alatt, egy darabig nem lesz látható, azaz a maják megfogalmazása szerint „meghal”. December 22-én a Nap látszólag a Tejútrendszer egy fekete pontjáról, „a fekte kútból” fog felkelni. És megint csak a maják birodalma fölött a Mars, a Nap, a Vénusz, a Merkúr és a Jupiter látszólag egy vonalba kerül. Ez páratlan csillagászati jelenség. Azonban mindenkit megnyugtatok, több jel utal arra, hogy a maják sem gondolták úgy, hogy vége lesz a világnak. Egyrészt ők körkörös ciklusokban gondolkodtak, úgy vélték, hogy a világnak a ciklus ugyanazon napján kell elpusztulnia, amelyiken létrejött. A világ teremtésének napját is kiszámolták, és így tudjuk, hogy ez a nap nem ugyanazt a helyet foglalta el a ciklusban, mint a 2012. december 21-e. Ráadásul a Drezdai Kódex más oldalain 3000 utáni dátumokat is találunk. Aki pedig misztikusabb indokra vágyik, annak elmondom, hogy Pakal maja császár megígérte híveinek, hogy 4772 után visszatér a Földre a népéhez – tehát a világnak léteznie kell 2012. december 21. után is.

 

Az asztrológus szerint: NEM! „2013-ban újra fontossá válik a család”

Izing Klára asztrológus
Izing Klára asztrológus

A 2012-es mágikus dátum, illetve már jó néhány évvel ezelőtt az lett, és sokan remek üzletet csináltak belőle – mint erről már annyiszor írtunk a Nők Lapja Ezotéria rovatában. Az ebben az időben létrejövő csillagállások alapján nem mondható, hogy a világnak vége lesz. Ugyan különleges konstellációk jönnek létre, de ez után is lesz élet a Földön. Egyes ezoterikus nézetek szerint a Vénusz szimbolikus halála következik be 2012-ben. A maják időszámításában a legutóbbi korszak a Vénusz születésével kezdődött, és a korszak legutolsó napja, 2012. december 22-e, amely a Vénusz szimbolikus halálát jelenti. Azaz az emberek az előttünk álló két évben még inkább elanyagiasodnak és erőszakosabbá válnak – hiszen az asztrológiában a Vénusz a pénz szimbóluma, a majáknál pedig az erőszakot jelentette –, és 2012-ben e „Fogyassz! Költekezz!”-világ vége érkezik el.

De hogyan? Az emberek gondolkodása minden valószínűség szerint megváltozik, és a spiritualitás fontosabbá válik. Példa erre egy 2013. júniusi jelentős bolygóállás, amely arra utal, hogy az egész emberiséget a segítőkészség hatja át, újra fontossá válik a család, több gyermek születik. Rugalmasabbak leszünk, mint máskor, és tudjuk fogadni azokat a változásokat, amelyek körülöttünk zajlanak, hiszen ezek a mi érdekeinket szolgálják. Ekkor sokan rájönnek, hogy milyen mély belső erővel rendelkeznek, és úgy pillantanak magukba, mintha kristálygömbbe tekintenének.

Izing Klára asztrológus

 

Emese a reklámból: Kitiltották a középsikolából!Még több az e heti Nők Lapjából:

Emese a reklámból: Kitiltották a középiskolából! »
Receptek szilveszteri vendéglátóknak »
Hétköznapi szexbalesetek »
Néző vagyok, ments ki innen! »
Pszichológusok a neten - A virtuális személyiségünket gyógyítják? » 

 

Címkék: Nők Lapja, Riport
Ajánlott oldalak: Microbi, Kineziológia, Karácsony, Tetris
Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

csutak51 2009-12-30 21:33

Elárulnád, miért beszélsz többesszámban?:)Nyilatkozz csak a saját nevedben!:)

Ha Te ilyen vagy, nagyon csúúúúnya dolog, változz meg!;)

Torolt_felhasznalo_432207 2009-12-30 21:30

Nekem személy szerint fogalmam sincs, de sajnos hajlamos vagyok hinni benne, mert történnie kell valaminek, ami az emberi fajt eltünteti erről a bolygóról. Nagyon-nagyon gonoszak, irigyek,vagyunk, mindenki csak saját magával törödik. A mások kárának csak örülni tudunk, nem számit se család, se barát, se rokon, se a másik ember.

csutak51 2009-12-30 21:17

Már megint egy "igen fontos kérdést" tárgyaló cikk! Ejnye, bejnye!

Torolt_felhasznalo_770932 2009-12-30 21:04

Az asztrológus szerint: NEM! „2013-ban újra fontossá válik a család”

 

Mert most nem fontos???:-o:-o:-o

enci001 2009-12-30 20:56

jaj

A Gergelynaptár még meg sem született, amikor a Maják eltüntek. De a naptáraik, a matematikájuk, a csillagászati ismereteik , egyáltalán a tudásuk a világegyetemről magasan meghaladták a mi mai tudományos szintünket. 100-as számrendszerrel, általunk csak részben felfedezett csillagokkal számoltak napi szinten, pontosabban, mint amit mi a legjobb tudósokkal összeütünk. A majaírások közt sokat vagy meg sem fejtettek még mindig, vagy elolvasták, csak....bonyolult! Computerben is az. Szóval a maják előrébb jártak tudományban...sokkal.

A 2012 egyértelmű világvége a maja-források alapján sem egyértelmű. Csak itt'körül hagyták abba a naptár előreírását.

(a magyar korona 2030-ig jelez előre-és aztán....világvége, vagy eddig volt okuk előre számolni? Kiderül)

A korona jóslatait sem egészen fejtettük meg...

Pedig nem hókuszpókusz. Sőt. Nagyon nagyon sőt.

És a korona előtti történelmünk...az meglehetősen ismeretlen ....főleg azok előtt, akik őseiről szól. A magyarokra gondolok, amikor még nem volt koronázott királyuk. (az eltüntetett ékírásunkra, és sokmindenre, amivel nem szeretnék senkit untatni-de fellelhető jónéhány dolog a történetünkből, ami nem egy nomád, sátánban és javasasszonyban hívő ,amúgy tudatlan nép története)

Torolt_felhasznalo_750339 2009-12-30 20:46

Behu...de nagyon huhúúúúúúúúú! :D:D:D

 

Szerelmi bánatban szenvedő tesztalanyom szerint már csak percek lehetnek hátra…

Torolt_felhasznalo_738636 2009-12-30 20:27

Maják ismerték a Gergely naptárt???

N?k Lapja Café 2009-12-30 20:27

2010-hez közeledve úgy éreztük, nem mindegy, eljön-e a maják által megjósolt világvége két év múlva, vagy érdemes esetleg ennél jóval hosszabb távra is terveznünk, ezért nyomozni kezdtünk az apokalipszis után.

Tovább a cikkre...

Nyereményjáték Theodora

Theodora

Játékunkon Theodora ajándékcsomagot nyerhetsz!

Játszom
Nyereményjáték C&A - Nők Lapja játék

C&A - Nők Lapja játék

Szavazz a C&A és Nők Lapja rendezvényén készült fotókra!

Játszom
Nyereményjáték Alveola

Alveola

Megnyerheted az Alveola ajándékát, a 3 db Cuisinart mini robotgépek egyikét!

Játszom

Címlapon

Legjobbak

Tavaszi nagytakarítás – megújulnak a kárpitok

Tavaszi kárpittisztítás

A tavaszi megújulás egyben a nagytakarítások ideje is....
Facebook lájkok száma
Krasznai Tündébe lett szerelmes VV Teo

Krasznai Tündébe lett szerelmes VV Teo

Krasznai Tünde levette a lábáról a villa bugyitlan...
Facebook lájkok száma
Így néz ki az egyik legfinomabb gombánk

Így néz ki az egyik legfinomabb gombánk

A kertünkben is szembetalálkozhatunk vele. Pánikra...
Facebook lájkok száma
Második gyermekét várja Beyoncé állítólag

Második gyermekét várja Beyoncé állítólag

Ismerősei szerint minden jel arra mutat, hogy az...
Facebook lájkok száma
Miért lép félre a férfi?

Miért lép félre a férfi?

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy újságcikket a...
Facebook lájkok száma
Merészebb, mint a festészet: Nosztalgikus plakátkiállítás az Iparművészetiben

Nosztalgikus plakátkiállítás az Iparművészetiben

Flora szappan, Mondiano szivarpapír, Standard rádió,...
Facebook lájkok száma
Mennyire szereted magad? Teszteld!

Mennyire szereted magad - teszt?

Lehet, hogy alábecsülöd magad, vagy éppen narcisztikus...
Facebook lájkok száma

25 fok is lehet a jövő héten

A jövő héten folytatódik a változékony idő, többször...
Facebook lájkok száma
Már szépen gömbölyödik Mila Kunis pocakja – fotók!

Szépen gömbölyödik Mila Kunis pocakja

Párja, Ashton Kutcher családjánál járt Louisianában.
Facebook lájkok száma

Hatalmas vihar, marad a rossz idő

Hiába volt hetek óta meleg, most újra inkább az ősz,...
Facebook lájkok száma

Legtöbbet megosztott cikkek

Cukiság: egymással csacsogó macskák

Cukiság: egymással csacsogó macskák

Amikor egymás között vannak a cicák…
Facebook lájkok száma235
Fergeteges fotók: a mesehősök köztünk élnek

Fergeteges fotók: a mesehősök köztünk élnek

Az utca embere mint rajzfilmkarakter. Nem hiszel majd...
Facebook lájkok száma159
Kiakadtak a netezők Ördög Nóra ruháján

Kiakadtak a netezők Ördög Nóra ruháján

Nem voltak megelégedve a stylist aznapi döntésével.
Facebook lájkok száma156 Hozzászólások száma76
30 elképesztő bevásárlótáska

30 elképesztő bevásárlótáska

Készítőik kreativitásból kitűnőre vizsgáztak.
Facebook lájkok száma132
Tüneményesen pózolnak a fotósnak a szurikáták

Tüneményesen pózolnak a fotósnak a szurikáták

Egy egész szurikátacsaláddal barátkozott össze a...
Facebook lájkok száma101
Állatkertbe vitték Katalinék György herceget – tündéri fotók!

Állatkertbe vitték Katalinék György herceget

Húsvéti nyúl helyett erszényesnyulat „kapott” a...
Facebook lájkok száma65
Itt a szezon: három finomság eperrel

Itt a szezon: három finomság eperrel

Idén tavasszal a szokásosnál hamarabb terem az eper,...
Facebook lájkok száma50

Kadlecsik Zoltán: „Hiszek hitetlenül!”

Terítéken a hit. Piacra van dobva: hinni kell...
Facebook lájkok száma49

© 2014 NLC - Nők lapja café. sanoma média budapest zrt. Minden jog fenntartva | impresszum | médiaajánlat | közönségszolgálat | felhasználási feltételek | adatvédelem