Nők Lapja

Soványak kontra „átlagosak”

Soványak és szépek. Átlagos súlyúak vagy teltek. Bármelyikre voksolunk is, az biztos, hogy a divatlapokban még jó ideig vékony modellek fogják viselni a ruhákat. Még akkor is, ha néha-néha felbolydul a világ, mint a közelmúltban az egyik „túlsúlyos” (ötvennégy kilós) modell elbocsátása kapcsán...

Filippa Hamilton huszonhárom éves, százhetvenhét centiméter magas, és ötvennégy kiló. Nádszálkarcsúnak mondanánk, ha az életben találkoznánk vele, azonban valószínűleg nem mindenki látja őt soványnak, hiszen a Ralph Lauren cég legutóbbi reklámfotóján szinte gebévé retusálták: a teste annyira cérnavékony lett a fotoshoppal átdolgozott képeken, mintha gyereklány volna – a melle viszont nőiesen telt maradt. A manipulált felvételeken a modell feje szélesebb, mint a dereka… Természetesen látszik a képeken, hogy utólagos manipuláció történt, ám a felvételek elegendőek voltak ahhoz, hogy újra fellángoljon a vita: szükséges-e csontsovány modelleket alkalmaznia a divatvilágnak? Az ügy pikantériáját fokozta, hogy Hamilton, miután kitört a botrány, elárulta: már nem dolgozik a divatcégnek. Állítása szerint azért bocsátották el, mert a kívánalmakhoz képest túlsúlyos, ám ezt a cég cáfolta: szerintük az volt a szakítás oka, hogy Filippa nem tartotta magát a szerződésében előírtakhoz.

Flippa Hamilton
Flippa Hamilton
A modell testét A modell testét csontsoványra retusálták a fotókon
A modell testét csontsoványra
retusálták a fotókon

„Szörnyű volt látnom a retusált képeket – nyilatkozta a modell az esetről. – A manipulált fotókon a testem betegesen sovánnyá vált, és ez azt sugallhatja a nőknek, hogy így kellene kinézniük. Ez pedig súlyos tévedés!”

Éretlenek a kifutón

Tóth Ali, a Marie Claire magazin divatszerkesztője elmosolyodik, amikor Filippa Hamilton esetét említem neki, és rögtön közli: teljesen egyértelmű, hogy az említett fotón manipulálták a modell méreteit, talán éppen azért, hogy foglalkozzanak vele az emberek.

– Tény, hogy minél soványabb valaki, annál jobban mutatnak rajta a ruhák – szögezi le a divatszerkesztő. – Azonban már jó tíz éve biztosan nem alkalmaznak a divatházak anorexiás lányokat modellnek. A mai modellek inkább „csak” nagyon fiatalok, még nem értek nővé, és ezért vékonyak. Éretlen a testük, kislányos az arcuk… így mutatnak jól a fotókon. Ezt az egészet nem kell véresen komolyan venni: a divatvilág egy nagy show, ahol el kell adni a termékeket. A szépségideál az elmúlt évek-évtizedek alatt sokat változott, és a modellek külseje nem mindig passzol az átlagemberek ízléséhez. Jó hír, hogy vannak kevésbé csontos lányok is a szakmában: például a magyar, de külföldön sikeressé vált topmodell, Mihalik Enikő kifejezetten formás. A divatlapok olvasói egyébként általában nem a modellt, nem is csak magát a ruhát, hanem az összhatást nézik…

Tóth Ali, a Marie Claire divatszerkesztője
Tóth Ali, a Marie Claire
divatszerkesztője
László Krisztina, a Marie Claire főszerkesztője
László Krisztina,a Marie Claire
főszerkesztője

 
A Marie Claire magazin főszerkesztője, László Krisztina azt meséli, amikor az első munkanapját töltötte a lapnál, azonnal szembetűnt neki egy fotó, amely egy csontsovány modellt ábrázolt. Nevetve meséli, hogy rögtön kivette a képet a lapból, mert azt gondolta, a teltebb, vagyis az átlagoshoz jobban közelítő méretű nőkön is jól mutathatnak a ruhák.

– Én voltam leginkább meglepve, amikor nemrégiben a Fashion Daysre, vagyis a magyar divattervezők éves divatbemutatójára készülve csak egyetlen tervezőnél találtam akkora (38-as méretű) ruhát, amely jó volt rám – folytatja a főszerkesztő. – Tudom, hogy a kifutóra szánt darabokat többnyire 32-34-es, esetleg 36-os méretben készítik, hiszen ez nem konfekcióruházat, és természetesen a vevőknek megvarrják később megfelelő méretben őket, mégis sokkolt egy kicsit, hogy alig találtam magamra ruhát a tervezőknél, holott úgy gondolom, átlagos a méretem. Persze egyetértek kollégámmal, Alival: a divatbemutatók világa, a divatfotók egy nagy „show” részei. Mi a Marie Claire olvasóinak mégis inkább a kortalan, esztétikus nőt szeretnénk bemutatni, aki nem csontsovány, de nem is elhízott, aki ad magára, de a legfontosabb, hogy harmóniában van önmagával, természetességre törekszik, és pozitív a kisugárzása… Az a tapasztalatom, hogy az olvasók az exkluzív divatoldalakat szívesen nézegetik, álmodoznak az ott látott ruhákról, de azután ellapoznak a praktikus, szolgáltató oldalakig, és onnan, olcsóbban, hétköznapibban állítják össze a ruhatárukat. Így fér meg egy magazinban az álom és a valóság…

Önbizalom: a férfitől, aki végigcsókolja a nő testét

Soványak kontra „átlagosak”
Akovács Éva, a Wellness
magazin főszerkesztője

A természetesség az egyik fő irányzat a nők körében. A hazai Wellness magazinban egy ideje rendre találkozhatunk olyan egészséges, átlagos méretű „hús-vér” nőkkel, akik vállalják és szeretik a testüket.

– A Wellness az egyetlen hazai magazin, amely felvállalt egy ilyen rovatot – mondja Akovács Éva főszerkesztő. – A hozzánk érkező pozitív visszajelzésekből leszűrtük, hogy sok olvasónk szeretne a testén változtatni. Az említett oldalakon átlagnőket mutatunk be fehérneműben vagy félmeztelenül, úgy, hogy a velük készült interjúban elmondják, mit tartanak „szépséghibájuknak”, és mit szeretnek a testükben. E rovat üzenete egyértelműen az, hogy apróbb „hibákkal”, egy kis hájjal vagy vastagabb térddel is lehet valaki vonzó, pozitív kisugárzású. Annak örülök a legjobban, hogy folyamatosan érkeznek a jelentkezők, akik szeretnének bemutatkozni ebben a rovatban: hiszen ez azt jelenti, hogy ezeknek a nőknek valaki táplálja az önbizalmát. Biztos, hogy egy ilyen nő mögött ott áll a háttérben egy férfi, aki rendszeresen végigcsókolja a testét, mert őt tartja a legszebbnek a világon!

Soványak kontra „átlagosak”
Dr. Törőcsik Mária közgaz-
dász, trendkutató

Dr. Törőcsik Mária közgazdász és trendkutató azt mondja, meghatározó, hogy a divatot irányító magazinokban kik jelennek meg, mivel-kivel akarnak (és tudnak) azonosulni az olvasók. Míg egy olvasói oldalon jól mutatnak a teltebb hölgyek, vagy azok, akik nem teljesen „hibátlanok”, más a helyzet a profikkal, vagyis a divatcégekkel.

– Be lehetne hozni a divatvilágba teltebb modelleket is, de azt gondolom, akkor lenne sikeres ez az igyekezet, ha valamiféle extra üzenetet közvetítenének az olvasó felé: például különös kisugárzást, életörömöt – mondja a trendkutató. – Hiszen az kevés, hogy a vékony modelleket teltebbekre cseréljük, mert az elmúlt években hozzászoktunk: a ruhákat sovány nők „adják el”. Az viszont nagyon fontos, hogy a fogyasztók ma már egyre kritikusabbak. Nem tudom, mi az igazság Filippa Hamilton elbocsátásával kapcsolatban, de ha esetleg tényleg a testsúlynövekedése áll a háttérben, akkor a fogyasztók ezt akár rosszul is fogadhatják. Ma már a blogok, internetes fórumok a fogyasztói véleményeket is befolyásolják, és ha egy cég elbocsátana egy egyébként átlagos alkatú modellt, az még fogyasztói bojkotthoz is vezethetne.

Önnek mi a véleménye: szeretne-e teltebb alkatú modelleket látni a divatlapokban vagy az újságok divatoldalain? Véleményét az e.fejos@sanomabp.hu e-mail címre várom.

Még több az e heti Nők Lapjából:
Fábry Sándor: Ismert emberekkel nem barátkozom
Fábry Sándor: Ismert emberekkel nem barátkozom »
D. Tóth Kriszta: Répa és pálca »
3 egyszerű recept csirkeszárnyra »
Menjek vagy maradjak? - Amikor még javítható a kapcsolat »
Mit tervezel a következő harminc évre? »
Bohókás divatdiktátorok túlzásai... »
Eged Zsófi és a négylábúak »


Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Torolt_felhasznalo_310056 2010-02-10 12:14

artemis11 2009-10-28 14:25

:D:D:D:D baromság:D

nusi07 2009-10-28 13:23

azért nem sajnálom annyira ezeket a modelleket. ha annyira végtelenül ostoba, hogy a 21.században éhen hal egy jóléti államban úgy, hogy nem keres keveset akkor haljon. kicsit se hoz lázba.

A nőideál már rég nem a 40 kilós gebeség. Ezek a csajok csak a kifutókra kellenek. A mai divat a sportos teltebb alkat jó nagy cicikkel. Férfiaknak is ez kell. Ha a divatcégeknek a zörgő csontú gebék kellenek akkor fogadja el a modell, hogy kivágják az átlagosan vékony testalkatával. Ne próbálja meg megváltania  világot és nyafogni. 

maszi 2009-10-28 12:21

Én csak azt szeretném tudni, hogy hova fog ez még fajulni.

 

Már belehalt modell az éhezésbe, elbocsátanak valakit a normál - sőt úgy is modhatnám egészen karcsú alakjáért - súlyáért,  mi lesz a következő lépés?

 

Ez a szöveg, hogy csak karcsú nőkön mutat jól a ruha. És akik hordani fogják, a vásárlók? Azokon vajon hogy mutat? Azok a vásárlók akik nem az ideális 180 cm és 45 kg-os, az vajon hogy fog kinézni a trendi vackokban? 

Norelle 2009-10-28 10:56

Már nem egy cikkben olvastam azt a véleményt, hogy a nagyon sovány nőkön mutatnak jól a ruhák a divatházak szerint. Ezt vajon mire alapozzák? Láttam a belinkelt képet, inkább elborzasztott, s nem a ruha szépsége fogott meg. A ruhák szerintem a normál, karcsú alakon mutatnak a legjobban.

Let-it-be 2009-10-28 10:08

Az első fotón úgy néz ki, mint egy nő. Szép, csinos, egészséges, határozott stb.

A második fotó nem tudom kinek az okos agyában fogant meg, de egy baromság. :))) Azon kívül, hogy meghökkentően borzalmas. :))

Ezek a nagy divatházak ahelyett, hogy sovánnyá varázsolják az eleve sovány modelleket inkább munkahelyet teremthetnének valahogy az éhező afrikai országokban. Az ottani emberek nem divatból éheznek...

Szégyen.

gyaloggos 2009-10-28 09:53

Amúgy, ez a Hamilton nagyon szép nő, s elborzasztó, elrettentő azon a másik fotón!

gyaloggos 2009-10-28 09:43

Az lehet, hogy a kufutópályákon még jó ideig sovány hölgyek futkároznak majd, de!

 

A női ideál már nem sokáig lesz ez a mai, túlzottan vékony, ez tuti! Egyébiránt sok mai modell kifejezetten visszataszító a zörgő csontjaival!

További cikkek

Gyereksztárok régen és ma

Egy édes mosoly, egy kócos fogsor vagy egy huncut szempár a filmvásznon az emberek többségét elvarázsolja. Mégis sok gyerekszínésznek csak az alakítására emlékszünk, a nevére már nem. Szerencsére...

Szabó Győző: „Az első bélyegre a mai napig emlékszem”

A Valami Amerika sztárja, a Beugró című tévéműsor mókamestere nem mellesleg táncol Bozsik Yvette Társulatában, és ő a világ legszerethetőbb Zubolya a Szentivánéji álom szombathelyi előadásában. A...

Horvátország legszuperebb homokos strandjai

Vár minket a Nagy Kékség, benne sok-sok sziget – szám szerint ezer – ebből 140 lakatlan, Robinsonok jelentkezzenek! Fedezzük fel az Adria különleges, varázslatos, valóban ezerarcú szigetvilágát!

Kit miért fogadnak el?

„Eleinte azt hittük, hogy a gazdagok egyértelműen jó helyzetben vannak, és kirekesztik maguk közül a szegényebbeket, de aztán rá kellett jönnünk, hogy ez nem így van.”

Nők Lapja

Kevés olyan magyar család van, amelyben a nagymama, vagy a mama ne olvasta volna rendszeresen a Nők Lapját. A magazin ma is úgy szól a családokhoz, a fiatal nőkhöz, hogy közben több generáció szemében is megőrizte a hitelességét, így hétről-hétre társa tud lenni olvasóinknak.

A tartalomból:

  • A címlapon: Halász Judit - díva a gyermekdalok mögött
  • Rabszolgasors - 45 millió gyermekmunkás a világon
  • Szabó Győző vallomása - élet a drog után
  • Ha tehetséges a gyerek...
  • Gyereknapi csemegék

Hirdetés

Pasik tipikus női szerepben

Pasik tipikus női szerepben

Ganxta Zolee, Gianni, Korda György, Tilla: 4 férfi 3 werkfotója – Szerinted melyik a tuti? Szavazz! »

Hirdetés

Miért éppen Te?

Miért éppen Te?

Teszt családalapítóknak! Eldőlt, hogy együtt akartok élni, talán már ennél több is. Esetleg ki van tűzve az esküvő, és már a keresztneveket is nézegetitek? »

Hirdetés

Mennyire vagy tudatos szülő?

Mennyire vagy tudatos szülő?

Válaszolj kérdéseinkre, hogy kiderüljön, a tanult és sokat olvasott, a tudatos és az ösztönös szülők közül melyik csoporthoz tartozol! »

Nyerj Budapest–Bécs retúrjegyet, Zenés-táncos sétahajójegyet vagy Budapest–Visegrád–Esztergom kirándulóhajó retúrjegyet!

Sorsolás: 2012-05-29

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Német Turizmus (DZT)

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!

Sorsolás 2012-06-30