Nők Lapja

Fábry Sándor: Ismert emberekkel nem barátkozom

Azt mondja, meggondolja, mire áldoz drága idejéből. Például most rám, ami megtisztel. Beszélgetni ezalatt nemigen van esély, maradunk annyiban: én kérdezek, ő válaszol. Kezdetben kényszeredetten, aztán mintha elhinné, hogy tényleg érdekel.

Fábry Sándor: Ismert emberekkel nem barátkozomMunka vagy kihívás az új műsor?

– A csatorna kérése volt, hogy vezessem a Legyen Ön is milliomos!-t, de nem álltam rá könnyen. Féltettem a Showdert, nehogy annak a rovására menjen. Továbbá nem egyszerű egy más által sikerre vitt műsort átvenni. Ez a Milliomos persze kicsit más, havi egy adással, ismert emberekkel. Az első kettő tulajdonképpen sikeres volt. Munkának, feladatnak tűnt, de megszerettem.

Miért?

– Mert bizonyos értelemben felszabadultabb vagyok benne, mint a saját műsoromban. Egy pontig segítek a játékosoknak. Fontos, hogy jó kantaktusban legyünk, ők egymásra találjanak, örömüket leljék a játékban, felejtsék el, hogy szerepelnek.

Ön játékos figura?

– Nem. Se kártyázni, se sakkozni nem tudok, társasjátékozni sem szoktam. Sajnálom rá az időt. A Milliomost annak idején láttam, és finoman szólva átlagnézőnek számítok, ami a megfejtett mennyiséget illeti.

Mire nem sajnálja az idejét?

– Koncertekre, színházra, olvasásra.

A kertészkedés az aktív pihenése?

– Ma már nem kertészkedem, hanem kertészetetek. Így szoktam mondani. Fiatalon eleget túrtam ezt a kertet, hiszen itt gyerekeskedem, itt nőttem föl. Most már a kert rendben tartásához van segítségem. De ha bármi munka akad, ha kapálni kell, attól én nem esek hanyatt.

Jó karban van. Sporttal?

– Sportolgatok. Néha elmegyek úszni, itt, Leányfalun, mivel díszpolgár vagyok, ingyen totyoghatok be a strandra. Olykor nagyokat sétálgatok, máskor elmegyünk vízi túrázni.

Félti az egészségét?

– Időről időre eljárok orvoshoz. Nem félem a halált, de igyekszem az esélyét csökkenteni. A műsoraimban volt szó prosztataszűrésről, nőket fenyegető szívinfarktusról. A szűrővizsgálatok fontosak, és ennek én hangot adok. Az interneten minden betegségnek utána lehet nézni, az emberek pánikszerűen észlelnek tüneteket magukon, ami hülyeség. A tényekre kell figyelni! Évente kérni teljes vérkép- és vizeletvizsgálatot, a pasinak ötven fölött elmenni prosztata- és végbélszűrésre, a nőnek a nőgyógyászhoz. Én ötvenhat múltam, és a kedves szomszédom azt mondja: Sanyikám, megyünk kifelé az erdőből! Pedig sem lelkileg, sem fizikailag nem érzem még a kort, de meggondolom, mire szánok időt. Az sem mindegy, meddig tart ez az interjú.

Az új műsorában lubicko, nem szeretné, ha méltatlan helyzetbe kerülnének a játkosok
Az új műsorában lubickol, nem szeretné, ha méltatlan
helyzetbe kerülnének a játékosok

 
Társaságban is mókamesterkedik?

– Hol igen, hol nem. Azt mondtam magamnak, mindenütt légy önmagad. Ha szerepjátékba kezdenék, hiteltelen lenne.

Nekem szerepjáték kell ahhoz, hogy tapintatosan kérdezzem: gondolkodott azon, mit hagy majd maga után?

– Nem foglalkozom ezzel a kérdéssel. Krúdy megmarad! És talán egy-két emberben, ideig-óráig én is.

Van könyve, vannak cédéi, dolgozott dramaturgként, írt forgatókönyveket. Van ilyen terve?

– Abban a formában, ahogy régen volt, biztosan nincs. Minden megváltozott, a filmszakma sem a régi. Viszont vannak bődületesen tehetséges pasasok, például Vidor Attila, akinek már a figyelmébe ajánlottam egy perzsa novellát, illene hozzá, jó filmet készíthetne belőle. Forgatókönyvet valószínűleg nem fogok írni, de egy-két témát még szeretnék sínre tenni. Például rendezőket és írókat összehozni, hogy elkészülhessen néhány jó magyar film, amely szól is valamiről. Amit nem tud elkészíteni sem Amerika, sem a Nyugat, csak mi, csak itt. Ilyeneken töröm a fejem.

Azt mondják, Fábry Sándor jó színész lett volna, ezt többször is bizonyította, még takarítónőként is debütált
Azt mondják, Fábry Sándor jó színész
lett volna, ezt többször is bizonyította,
még takarítónőként is debütált

Állandóan pörög az agya?

– Azt szoktam mondani, én mindig dolgozom, és sohasem. Nézelődöm, sétálgatok, vagy éppen itt ülök magával. Látok, hallok, észlelek, beszélgetek, élem az életem. És lehet, hetek múlva fölhasználok egy mondatot, egy poént, egy elszólást, egy gesztust.

Sose fáradt?

– Sokszor beszélek egész nap, és néha jólesik csöndben maradni. Én általában adó üzemmódban vagyok, de időnként át kell magam állítani vevő üzemmódra. Ez fontos! A hallgatás jót tesz. Kell az elcsendesedés, a visszavonulás, társaságban a másokra való figyelés.

Ezt bizonyára díjazza a társaság, a barátai.

– Csak régi barátaim vannak. Ismert emberekkel szinte egyáltalán nem barátkozom. Rendezvényekre, partikra nem járok, nincs rá időm. A régi cimboráim mind az általános iskolából valók – négyen-öten vagyunk –, velük élő a kapcsolatom. És hát ezenkívül vannak furcsa új kapcsolatok. Itt van például Fehér Béla, aki nagyon tehetséges. Tizenkét regényt írt, egyik jobb, mint a másik, és még egy József Attila-díjjal sem tudták megkínálni. És furcsa barátságban vagyunk Vadász György Kossuth-díjas építésszel, aki húsz évvel idősebb, de lelkileg, fizikailag negyvennel fiatalabb, mint én. Fölnézek rá. Említhetem még Karátson Gábort, akivel jó találkozni, kölcsönös tisztelettel töltjük az órákat.

Ha megbántják, sértegetik, kritizálják, az fáj?

Fábry Sándor válaszát és az interjú második felét az e heti Nők Lapjában olvashatjátok!

Még több az e heti Nők Lapjából:
Fábry Sándor: Ismert emberekkel nem barátkozom
D. Tóth Kriszta: Répa és pálca »
3 egyszerű recept csirkeszárnyra »
Menjek vagy maradjak? - Amikor még javítható a kapcsolat »
Mit tervezel a következő harminc évre? »
Bohókás divatdiktátorok túlzásai... »
Soványak kontra „átlagosak" »
Eged Zsófi és a négylábúak »

 

További kiemelt témáink a Nők Lapja október 28-én megjelenő, 44. számából:

+24 oldal extra melléklet
Ingyenes mellékletünkben a gyermek- és kamaszírásokból kiolvasható tulajdonságokra, kezdődő problémákra, bontakozó tehetségekre hívjuk fel a családok és a pedagógusok figyelmét.

Nők Lapja-téma
Ezen a héten elkezdtük, s a jövő héten is folytatjuk az ideális férfi keresését. Vig György és Kertész Gábor igaziak, igaz(i) a vallomásuk is – a harmadik csak kép a falon.

Bogaras divatdiktátorok
Vivienne Westwood
angol punkdivattervező éppúgy különc, mint a másik három dizájner, akiket abból a szempontból vizsgál R. Kövér Balázs, mit lehetne tudásukból mégis hasznosítani mindennapjainkban. Nehéz téma, Balázs!

Faluház
Gyakornokaink a megújuló óbudai „Faluház” életébe kukkantanak bele. 3000-en élnek ott, és többségük örül, hogy nemcsak tájba illő színekkel, hanem modern műszaki berendezésekkel is gazdagodik otthonuk.

A heti szerkesztő, Molnár Gabriella ajánlásával:
Lányomnak mondom...

Még nem késő észbe kapni, elképzelni és megvalósítani saját jövődet. Hiszen húszéves vagy, legalább hatvan évet kell elképzelned! És aki harminc, legalább ötvenet, s a hatvanévesnek is meg kell terveznie, hogy a következő évtizedeket hogyan tölti el minél teljesebben… Egyszerre biztató és elrémisztő távlatok. De inkább biztatóak: dolgunk van, feladatunk magunkkal is. Életstratégiákat mutatunk be A hét témájában. Lányomnak mondom, menyem is értsen belőle. Én magam is okulok!

Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más!

 

Legújabb a címlapról:

Rétesek vasárnapi ebédre

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

sarga_rozsa87 2009-11-26 11:25

Amúgy meg ez a cím elég érdekes, mert ezek szerint nem csak ismert emberekkel nem barátkozik, hanem olyanokkal sem, akik nem ismertek :). Ha valaki megtiszteli, hogy elmegy a show-jára, kifizeti a belépőt, ami szerintem nem olyan olcsó, akkor igenis legyen kedves hozzájuk, ne éreztesse felsőbb rangját, és igenis adjon autogrammot ha kérnek tőle.

sarga_rozsa87 2009-11-26 11:22

Valaki számára sztár, és szerintem ha kérnek tőle autogrammot, akkor eléggé nagyképűnek jön ki ha nem hajlandó adni. Lekezelően nézett a közönségre, pedig belőlük él.

icuska47 2009-11-01 06:00

Figyelmedbe ajánlom a Showder Klub müsorát müsorát a COOL tv-n megy.Csupa fiatal humorista szerepel benne.Ha nem nézed a müsorát,honnan tudod hogy milyen!?

chilii 2009-10-30 15:15

elolvastam a cikk másik felét is, amitől még szimpatikusabb lett!

turtundi 2009-10-30 10:48

Csak annyit még, hogy ízlések és pofonok, bármiről, vagy bárkiről is beszélünk. Nem mindenki szeretheti Fábryt, vagy bárki mást. Ezzel nincs is semmi gond. Viszont eg valamit szögezzünk le szerintem: Nem lehet Friderikkuszt Fábryval összehasonlítani és a műsoraikat sem. Én szerettem Fridit is és a showját, dde teljesen más kategória. Az alapvetően egy talk-show volt, interjúkkal, sztárokkal. A Fábry meg egy humorshow más emberekkel és hülyeségekkel.

Szerintem a maguk területén mindketten jók. 

freya33 2009-10-29 21:42

Muszáj volt pont őt rakni a Nők Lapja címlapjára?
Én már a látványától rosszul vagyok.
Talullah-nak:
Friderikusz szerintem is tehetséges, sok műsorát szerettem én is.
Értelmes beszélgetések, értelmes, értékes emberekkel...szerintem ha adnának ilyet érdekelné az embereket, a többség azért nézi a sok szennyet, mert nincs más.

turtundi 2009-10-29 12:30

Igen, pont ezt mondtam, hogy a tv-ben annyira össze van vágva a műsor és az interjúk, hogy az jön le, mintha nem haygná szóhoz jutni a vendégeket, de élőben más volt.

Persze astílusa, vagy maga az ember nem tetszhet mindenkinek, ezzel nincs is semmi baj.

Tehetséges fiatalok? Nos, nem tudom milyen fiatalokra gondolsz? mIlyen szerepkörben? Pénz kérdés? Ebben lehet valami, de szerintem nem feltétlenül csak erről van szó. Ott van pl. a Sebestyén Balázs. Szerintem ő tehetséges a maga műfajában. A Z+ zeneecsatornáról indult (már elnézést) de kis hülyegerekként, és most szerintem fel is nőtt emberileg és szakmailag is ügyes. Ő végigjárta a létrát..legalábbis kívülről úgy tűnik.

Persze az öregeknek biztos nagy befolyásuk van egy csatornán belül.

chilii 2009-10-28 16:29

még a sóder előtt nagyon útáltam őt, aztán szép lassan megkedveltem, ha el nem alszom, a műsorába is belenézek, engem nem a celeb interjúk érdekelnek amúgy sem, hanem az eleje, a bonbonok meg a dizájn center. egyébként meg a műsor egy szerep, az életben lehet, hogy egész más ember.

További cikkek

6 kérdés a potenciazavarról

A világhálón számos olyan fórum van, ahol a férfiak hosszú oldalakon át kizárólag a potenciaproblémáikat taglalják. A kék pirulát mint valami csodaszert emlegetik. De vajon mi volt előbb, a tyúk vagy...

Segítség! Akaratos az unokám!

„Unokám egy szép, okos, 8 éves, második osztályos kislány. Rendkívül konok és akaratos – ezt tanárai is így mondják róla. Korának megfelelően ír, olvas, felmérői négyes-ötösök, gyönyörűen rajzol,...

Varró Dani: Misi és a fegyelem

Néha úgy érzem, Misi fittyet hány az én atyai szigoromra. Százszor kértem, hogy ne másszon fel a cipőspolcra, mégis felmászik. Ezerszer mondtam, hogy ne olvasson posztmodern versesköteteket, mert...

Valentin-vacsora a sztárbloggertől

Milyen egy tökéletes Valentin-napi vacsora? Szupernőként 8-10 órai konyhai sürgés-forgással összedobunk egy vágykeltő étkektől hemzsegő, sokfogásos, fejedelmi menüt, majd az érzéki smink és a frissen...



Hirdetés

Pasik tipikus női szerepben

Pasik tipikus női szerepben

Ganxta Zolee, Gianni, Korda György, Tilla: 4 férfi 3 werkfotója – Szerinted melyik a tuti? Szavazz! »

Hirdetés

Miért éppen Te

Miért éppen Te

Teszt családalapítóknak!Eldőlt, hogy együtt akartok élni, talán már ennél több is. Esetleg ki van tűzve az esküvő, és már a keresztneveket is nézegetitek? »

Hirdetés

Mennyire vagy tudatos szülő?

Mennyire vagy tudatos szülő?

Válaszolj kérdéseinkre, hogy kiderüljön, a tanult és sokat olvasott, a tudatos és az ösztönös szülők közül melyik csoporthoz tartozol! »

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

 

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás: 2012-02-14

A szőlővirág illata
Schaffer Erzsébet :
Online ár:
1 490 Ft

Eredeti ár: 1 490 Ft
0% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv