Mesét manapság a gyerekeknek mondunk. És ők megértik. De nem csupán a történeteket, hanem a történetek mélyén a szimbólumokat is. Nem tudják, hanem értik. Mert ők még szabadon mozognak a lélek, a szellem és a gondolatok, a felnőttekben már szigorúan elhatárolt tartományai között. Ha azt kérnénk, fogalmazzák meg, öntsék szavakba ezt a tudást, bajban lennének, talán a kedvüket is szegnénk.

Ahogy a felnőttek világa az elmúlt százötven-kétszáz évben a racionalitás felé mozdult, és mindent csak ésszel kívánt megoldani, úgy szorultak vissza a mesék a gyerekek világába. És úgy nőtt és nő folyamatosan a lelki problémákkal küzdő emberek száma, egyre többen lettek mind magányosabbak, tehetetlenebbek. A meseterápia egy lehetőség, hogy a teljességet megteremtsük magunkban és felfedezzük magunk körül.

Boldizsár Ildikó mesekutató tizenöt éven át kutatta a meséket, fejtette fel őket, ismerte meg a szimbólumokat, míg megfogalmazódott benne, hogy hiszen nem azt teszi a mesékkel, amit kellene. Mondani őket, továbbadni, segíteni velük másokon. Vagyis azt, amiért a mesék születtek és amiért fennmaradtak.

Minden élethelyzetnek megvan a mesebeli párja

- A betegség mindig valamilyen egyensúlyt vesztett állapotot, kibillentséget jelez, amikor az ember energetikai folyamatai megbomlanak, az energia nem áramlik, hanem felgyűlik, és betegséget okoz - magyarázza Boldizsár Ildikó mesekutató és meseterapeuta, akit súlyos betegek is keresnek, de nemcsak ők. Van, aki azért kér tőle segítséget, mert fáj a háta, régóta köhög, alkoholista vagy számítógépfüggő. És sokan vannak olyanok is, akiknél a lelki problémák még nem okoznak testi tüneteket, de már érzik, hogy valami nincs rendben, rossz a párkapcsolatuk, magányosak, nem tudnak érvényesülni, céltalanok, nem tudnak feldolgozni egy veszteséget. Fontos tisztázni, hogy a súlyos betegek nem orvosi kezelés helyett, hanem mellette vágnak bele a terápiába, talán, mert tudják, hogy a bajok gyökere nagyon mély.

- A módszer lényege, hogy minden élethelyzetnek, életeseménynek megvan a mesebeli párja - szögezi le Ildikó. - A népmesékben több ezer év emberi tapasztalata, kikristályosodott tudása van, hiszen csak az a mese maradhatott fent, amelyet az emberi tapasztalat igazolt, igaznak tartott. Én úgy hívom: archaikus tudás, amelyben a gondolat, a tett és a beszéd egységben jelenik meg. Ma sokat beszélünk, mindent megbeszélünk, átbeszélünk, elmondunk bármit, ezoterikus és spirituális tanok lényegét ismerjük, mégis boldogtalanabbak az emberek, mint valaha. Mert nem elég a dolgokat elméletben tudni, a lényeg a megvalósítás. A mesehős a jelenben él, nem gondolkodik annyit, nem tépelődik, hanem cselekszik. Egy mese egyetlen bekezdése tele van igékkel: megy, megkeresi, megszabadítja, legyőzi, visszaviszi. A mesehősök a cselekvésben élnek.

Ön melyik mesét szereti a legjobban?

A terápia első lépése tehát, hogy megtalálják azt a bizonyos mesét, amelyik az adott ember sorsát, problémáját rejti magában, amelynek hősével azonosulni lehet. De nemcsak a hősével, hiszen a rosszul választó két nagyobb testvér is mi vagyunk... Vannak gyerekek, akik ötéves korukban rátalálnak a saját meséjükre, mindig azt akarják hallani, vagy nagyon szeretik, vagy nagyon félnek tőle, mégis hallani akarják. Nincs ebben semmi csodás elem, hiszen egy ötéves gyerek körül már kialakul az életét alapvetően meghatározó környezet. Már tudja, vagy inkább érzi, mi lesz az ő életének feladata: elszakadni, önállóvá válni, férfivá lenni, megtanulni hallgatni vagy királynőként helytállni. Idővel persze más mesék válhatnak fontossá, hiszen az új élethelyzetek, feladatok, más meséket hívnak elő.

- Van, aki hozza a saját meséjét, még ha a benne rejlő, neki szóló tudást nem is ismeri fel, másokét meg kell keresnünk. A nagyon ismert mesék nem véletlenül lettek azok, hiszen Hófehérke, Hamupipőke vagy a Rigócsőr király története rendkívül gyakori, bennük tipikus emberi problémák rejlenek. De az már nem mindegy, hogy egy ember éppen hol tart a mesében. Ha ő Hófehérke, vajon hol látja magát, amikor eljön hozzám? Még a királyi palotában? Vagy már a törpék házában, esetleg az üvegkoporsóban? Hamupipőkeként még az anyja sírjánál van, vagy már készül a bálba? Mi áll még előtte, milyen feladat? A mesék tele vannak szimbólumokkal, és egy szimbólum sokkal több annál, mint amennyi kimondható. Már abból rengeteg energiát nyer valaki, ha megérti őket. A terápiának a saját mese feldolgozása mellett nagyon fontos része a képzelet- és fantáziatréning. Valamikor ez a két fogalom jól elkülönült. A képzelettel magunk mellé tudunk idézni valamit, ami létezik ugyan, de éppen nincs itt: egy kutyát vagy tulipánt az asztalra. De a fantázia azt is képes megteremteni, ami sosem volt: aranyszőrű, tizenkét fejű kutyát. Én segítek újraépíteni a képzeletet, és ha ez újra működik, akkor lehet használni a fantáziát. Amivel az ember már el tudja képzelni, hogy valami olyat tesz, amit addig soha... Vagy úgy reagál valamire, ahogy addig soha. Verena Kast, egy híres pszichológus azt mondta, hogy az emberiség legnagyobb energiaforrása a fantáziája. Mélyen egyetértek vele. A teremtő képzelet valóban képes teremteni. Magamat és a világot körülöttem.

A mesében sincs semmi ingyen

Boldizsár Ildikó szerint a meseterápia csak azoknak való, akik képesek magukat kiengedni a racionalitás fennhatósága alól. Akik elhiszik, hogy a jó megoldást nemcsak kitalálni lehet, hanem megérezni, és nemcsak az létezik, amit látunk vagy meg tudunk fogni. A saját mese hőse mindig célba ér, és tükröt tart elénk, hogy mi vajon hol veszteglünk, és milyen tulajdonságunkra van szükség ahhoz, hogy kiszabaduljunk, hogy legyőzzük a sárkányt, megtaláljon minket a királyfi, eljussunk a bálba.

- Nagyon fontos, hogy a mesében semmi sincs ingyen, a boldogságért mindig súlyos árat kell fizetni és nehéz küzdelmeket kell vívni - mondja Boldizsár Ildikó. - A feladat néha olyan nehéz, hogy lehetetlennek tűnik, és mégis sikerül. Az erőfeszítés, amit az ember tesz egy célért, néha azért nem hoz eredményt, mert nem arra, nem olyan erőfeszítésre van szükség. Nem ugyanabból kell többet vagy jobbat tenni, hanem valami mást. Olyat, amit eddig nem. És ami az adott embernek sokkal, de sokkal nehezebb. Például várni. Vagy elindulni. Megtanulni beszélni vagy éppen hallgatni. Elmenni a bálba. Ez a bizonyos más, ez a legnehezebb. Az igazi küzdelem, az igazi feladat.

A meseterápia nem pszichoterápia, itt nincs diagnózis, mindenki önálló rendszer, nem őt kell beilleszteni a depresszió vagy a gyászmunka bizonyos stádiumába, hanem azt kell keresni, hol tart, hol akadt el a saját rendszerében. Ezt a tudást nem tudomány, hanem évezredek igazolják.

- Ebben a folyamatban én nem vezetője, hanem kísérője vagyok, tehát együtt ugrunk például Holle anyó kútjába, és én is csak sejtem, hová megyünk, bár talán otthonosabban mozgok arrafelé. És tudom, hogy ha nem sikerül a tudat legmélyén alaposan felrázni azt a párnát, akkor elmarad a havazás itt fent... De alapjában ez az ő meséje.

Még több az e heti Nők Lapjából: • Hernádi Judit: Mindig féltek tőlem a férfiak! » • D. Tóth Kriszta: Legszépebb lettem » • A mindent elnyelő lepény » • 10 dolog, amiért érdemes felnőni... » • Tippek tévézéshez és számítógépes munkához » • Éljen a 120 éves Fővárosi Nagycirkusz! »