Nők Lapja

Csézy: Az éneklés számomra boldogság

Eddig is tettem a magam dolgát, és mindig láttam az alagút végén a fényt. Mindig tudtam, hogy elérem azt, amit szeretnék. Persze, szerencse is kell hozzá.
Matyó lány nyerte a Magyar Televízió Eurovíziós Dalversenyének hazai döntőjét. A zsűrinél másodiknak futott be, a közönség beszavazta elsőnek. Három perce volt, hogy versenyszámával, a Szívveréssel meghódítsa a tévénézőket. Amikor kihirdették az eredményt, még a szívverése is elállt egy pillanatra: úgy érezte, csak álmodik, és mindjárt felébred.

Egy éve sincs, hogy szóltak: nincs kedved eljönni Csézy bemutatkozó koncertjére? Fogalmam sem volt, ki lehet ez a Csézy, és haboztam. Ha elmegyek, lehet, hogy lesz egy rossz estém. Ha nem, akkor talán elszalasztok valamit, ami fontos lehet. Végül győzött a kíváncsiságom, és nem bántam meg. Kijött a színpadra egy szép, fiatal nő, és több órán át lekötötte a zsúfolt nézőtér figyelmét. Ehhez két dolog kell: személyes varázs és varázslatos hang. Nála mindkettő adott. Kedves, finom, nőies jelenség. Alakját a manökenek is megirigyelhetnék, hangjából a botfülűek is kiérzik, hogy iskolázott. Hogyan lehet az, hogy mégsem tudtunk róla eddig? Kérdeztem ezt tavaly májusban. Hamar kiderült, hogy a mezőkövesdi lány nem kapkodta el belépőjét a popműfajban, holott régóta készült rá. Előbb énekelt, mint beszélt. Énektanár édesanyja zeneóvodába, zeneiskolába, majd konzervatóriumba járatta, érettségi után pedig magánúton képezte a hangját. De még ezzel sem érte be. Nekivágott az egyetemnek, tavaly óta diplomás ének- és kamaraművész.

Ilyen felkészültséggel operában is énekelhetnél. Miért épp a könnyűzenét választottad?

– A popzene sem könnyű. Az alap, a technika ugyanaz mindkettőnél. Ahhoz, hogy tudjam, honnét indítok, hogyan használjam az arc- és homloküreget, meg kell tanulni énekelni. Ha ezt nem párhuzamosan csináltam volna a popzenével, nem marad meg a hangom. Világéletemben popénekes akartam lenni. Volt a városban egy lagzis, bálos zenekar, a legmenőbb az egész környéken, Anyu azért vitt hozzájuk, hogy szerezzek rutint. Ha ugyanis közönség előtt énekeltem, mindig elcsuklott a hangom.

Ezt a kislány kori bátortalanságot alaposan kinőtted.

– Jól is jött, mert az elmúlt években sokfelé koncerteztem külföldön, Japántól Amerikáig. Japánban egy Európa-kiállításon én képviseltem az országot, matyó népviseletben. Bemutattam a látogatóknak, hogyan kell kirajzolni a hímzésmotívumokat táskára vagy tarisznyára.

Te jó ég! Ehhez is értesz?

– Mezőkövesdi lány vagyok, Kis Jankó Bori néni, a leghíresebb népművész, nagynénje volt a nagyanyámnak, ő volt a család utolsó népművésze. Tőle kaptam azt a gyönyörű ködmönt is, amelyet a bemutatkozó koncertemen viseltem. Nagyon büszke vagyok rá, hogy tavaly engem választottak meg Mezőkövesden az Év Emberének. Eddig általában idősebbek részesültek ebben a kitüntetésben, most úgy döntöttek, hogy nekem adják. Tudják, hogy mit jelent nekem a szülővárosom. Soha nem tudnám elfelejteni, megtagadni, hogy honnét jöttem.

Miért mentél Amerikába? Ott akartál karriert csinálni?

– Két hónapra meghívtak koncertezni. Éppen indultam haza, amikor elintéztek egy meghallgatást a Kennedy Center igazgatójánál. Választhattam: vagy meghosszabbítom a repülőjegyet, vagy kihagyok egy ekkora lehetőséget. Olyan honvágyam volt, hogy már semmivel sem lehetett ott tartani. Amerika nagy élmény volt, de meg sem fordult a fejemben, hogy kint maradhatnék. Itthon szeretnék az lenni, aki lehetek, és az operaéneklés sem az én világom. Egyébként szoprán vagyok a klasszikus zenében, a könnyű műfajban sokkal testesebb a hangom. Teljesen más mindegyik, és szerencsére külön is tudom választani a kétféle hangzást.

Minél tovább beszélgetünk, annál több meglepő dolgot tudtok meg róla. Gyerekkorában szinte minden idejét a nagyszüleivel töltötte, most már csak a nagymamája él, és imádja. Otthon megtanították dolgozni. Virágot, gyümölcsöt árult a piacon, segített a ház körül, csirkét pucolt, kukoricát darált, közben énekelgetett. Máig nem szakadt el hazulról – nincs is szándékában –, Mezőkövesdtől nem messze lakik, a Bükki Nemzeti Park szomszédságában.

– A világon nincs ennél szebb hely. Bent élünk a természetben, odajárnak a dámszarvasok. A lépcső tetejéről rálátni az erdőre, a falura. Olyan szép, mint a mesében. Ott élünk a kedvesemmel és a nyolcvanhárom éves nagymamámmal, akinek mindennap szüksége van rám. Ezért sem költöznék onnét el, inkább naponta ingázom Mezőkövesd s a főváros között. Csak azért béreltünk egy kis lakást Pesten, hogy legyen hová mennem napközben, ha éppen ráérek pár órára.

A koncerten láttam a kedvesedet. Nagyon jóképű. Mivel foglalkozik?

A választ, illetve a teljes interjút a Nők Lapja március 12-én megjelenő, 11-es lapszámában találod! További kiemelt témáink a héten:

Egy nagy korszak kezdete
1908-ban, száz éve indult a Nyugat. Nehogy forradalomnak képzeljék az indulást, a korabeli suszterek, drótosok éppen annyit tudtak róla, mint a mai havilapokról, folyóiratokról tud a sarki újságos.

A sztárok ruhatára
A mindig csinos hazai csillagok is mellényúlnak néha. Leltároztuk a szépségek legkülönösebb tévedéseit.

Március 15.
Szabadnak, függetlennek érzi magát? Pedig a nemzet egyénekből áll, és ha a háziasszony, orvos, mesterember nincs a helyén, egészében vannak gondok… Utánajártunk, kinek mit jelent ma a szabadság.

Vita a közoktatásról
Ki a jó tanár? Hol a jó iskola? Van-e jó gyerek? A Nők Lapja vitája a naiv kérdésektől el akar jutni az igazi kérdésekig. És a jó megoldások megmutatásával néhol talán a válaszokig is: hogy legyen értelmesebb, értékesebb az a tizenkét év, amelyet az iskolában töltünk. A témával kapcsolatos fórumot ITT TALÁLOD!

A heti szerkesztő, Grecsó Krisztián ajánlásával
Beköltöztünk a családok életébe

Egy kapcsolat próbája, ha szokatlan helyzetbe kerül. Kiderül, milyennek mutat minket a párunk társaságban. Szituációs, élő riportunkban kollégáinkat bedobtuk a mély vízbe. Arra kértük, költözzenek be a családok életébe, legyenek ők a tanúk, mit mutatnak a másikról az egymást szerető emberek, családok vendéglátás közben, ha a családnál ott is alszik egy idegen. Vagy kiránduljanak velük, egy olyan családdal mondjuk, ahol a feleség a híres! Tudni akarják, hogy készül ajándékozásra egy szerető férj? Oravecz Éva, Koronczay Lilla és Fejős Éva elvegyültek.

Továbbá: Ásványok a szépségünkért; Divat: a tunika; Agresszív apróságok, bizonytalan szülők…; Ezotéria; Útitárs és még sok minden más!

Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó!

 

Még több az e heti Nők Lapjából:

Ki a jó tanár? Hol a jó iskola? Van-e jó gyerek? »
Gyönyörű nők, érdekes ruhákban »
Hosszú pulcsi, rövid ruha = tunika »
Ásványok a szépségünkért »
Agresszív apróságok, bizonytalan szülők… »
Jó ízek böjtben is »
D. Tóth Kriszta: Nyakig a miért-korszakban »

 

Címkék: Nők Lapja, Csézy

Szponzorált hirdetések

További cikkek

Varró Dani: Misi és a fegyelem

Néha úgy érzem, Misi fittyet hány az én atyai szigoromra. Százszor kértem, hogy ne másszon fel a cipőspolcra, mégis felmászik. Ezerszer mondtam, hogy ne olvasson posztmodern versesköteteket, mert...

Valentin-vacsora a sztárbloggertől

Milyen egy tökéletes Valentin-napi vacsora? Szupernőként 8-10 órai konyhai sürgés-forgással összedobunk egy vágykeltő étkektől hemzsegő, sokfogásos, fejedelmi menüt, majd az érzéki smink és a frissen...

Göncz Árpád 90 éves – Isten éltesse, elnök úr!

Néhány nap múlva, február 10-én, a második Magyar Köztársaság első elnöke, Göncz Árpád betölti kilencvenedik életévét. Otthonában, családja körében köszöntöttük a máig legnépszerűbb politikust, aki...

A lánykérés itt van a levegőben

Vannak a szép szabályos történetek, amik tartják magukat, és amikhez mi is szeretnénk tartani magunkat. Ezeket általában megfilmesítik, így már mindenki mezítlábas tengerparti szaladgálásra vágyik.



Hirdetés

Pasik tipikus női szerepben

Pasik tipikus női szerepben

Ganxta Zolee, Gianni, Korda György, Tilla: 4 férfi 3 werkfotója – Szerinted melyik a tuti? Szavazz! »

Hirdetés

Miért éppen Te

Miért éppen Te

Teszt családalapítóknak!Eldőlt, hogy együtt akartok élni, talán már ennél több is. Esetleg ki van tűzve az esküvő, és már a keresztneveket is nézegetitek? »

Hirdetés

Mennyire vagy tudatos szülő?

Mennyire vagy tudatos szülő?

Válaszolj kérdéseinkre, hogy kiderüljön, a tanult és sokat olvasott, a tudatos és az ösztönös szülők közül melyik csoporthoz tartozol! »

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

 

Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-03-01

A Bankár
Frei Tamás :
Online ár:
2 974 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft
15% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv