Mióta beléptünk az Európai Unióba, hét régi tagállam nyitotta meg előttünk a lehetőséget, hogy komoly akadályok nélkül munkát vállaljunk bennük. De megéri-e elmenni? Egyáltalán, valójában mi történik, ha mindent újrakezdünk külföldön?

„Katerina, ez az úr valami jellegzetesen ír csokoládét keres… tudsz neki segíteni?” – kérdezi a nagy szemű, lengyel eladólány az üzletvezetőnőt, miközben zavartan igazgatja a bolti egyenruhát. A nem éppen ír hangzású keresztnévre hallgató üzletvezető rám mosolyog, majd a kezembe nyom egy pralinét. „Jameson whiskey-vel van töltve, ez biztos jó lesz… Sajnálom, de ír munkatársunk nincsen, és ennél jobb ötletem nincs…” – motyogja, majd magamra hagy.

Az eset nem egyedi. Dublin belvárosának üzleteit járva manapság alig látni olyan eladónőt, akit ne Dorotának, Monikának, Kingusiának, vagy épp Orsinak hívnának. Az elmúlt három évben a legtöbben – 300 ezren – Lengyelországból érkeztek. Magyarok jelenleg úgy 3-4 ezren lehetnek.

Az ír gazdasági csoda Írország az elmúlt húsz évben lett gazdag. Előtte mintegy nyolcszáz évig volt Európa egyik legszegényebb állama – előbb a brit elnyomás, később a mezőgazdaság és az ipar fejletlensége miatt. A szigetországnak az uniós csatlakozás hozta meg a várva várt felemelkedést. Az összeurópai tőkeinjekció és az oktatás erőteljes fejlesztése révén számtalan multinacionális vállalat költözött Írországba, amely beindította a gazdaságot. Mára az írek Európa leggazdagabbjai közé tartoznak. Az ország virul, az emberek jól élnek, nincs munkanélküli az országban. A „kelta tigris” – ahogyan a közgazdászok nevezik az ír csodát – ezért tud annyi kelet-európait befogadni. Azt mondják, „amíg van munka, jöjjön mindenki, aki el tudja végezni”.

Könnyűipar, mosogatás, bank

– Három éve, közvetlenül az uniós csatlakozás után jöttünk Írországba a barátnőmmel – akkoriban végeztem a Könnyűipari Főiskolán, de nem tudtam otthon elhelyezkedni – meséli Freind Andrea, aki jelenleg Írország egyik legnagyobb bankjában dolgozik. – Arra gondoltam: fiatal vagyok, nincs semmi kötöttségem, miért ne menjek ki külföldre? Ráadásul, a barátnőmmel ellentétben, én már beszéltem is angolul, igaz, csak gyenge középfokon.

Az első két hétben azt sem tudtuk, mihez kezdjünk – mint az őrültek, próbáltunk lakást, munkát keresni, hiszen előtte nem készültünk fel arra, mivel jár „csak úgy beesni” egy országba. Nekem lett előbb szerencsém: találtam egy mosogatói állást egy étteremben, és így, pénzzel a zsebben már könnyebb volt a szállást is összehozni. Szegény barátnőm a munkainterjúkon egyszerűen nem értette meg, amit kérdeztek tőle. Hónapokba tellett, amíg sikerült neki is találnunk állást. Egy magyar fiú ajánlott be kettőnket egy pubba kisegítőnek, és mivel a tulajdonos szerette a magyarokat, kaptunk tőle esélyt.

Andrea két év alatt jól megtanult angolul, így tovább tudott lépni. Ma már irodában dolgozik – ez a legtöbb külföldi vendégmunkás álma. A fiatal nő jelenleg mintegy 500 ezer forintnyi eurót keres havonta, van egy félig ír, félig dél-afrikai szerelme, és egyelőre nem tervezi, hogy hazatér Magyarországra. Mint mondja, miért tenné, ha megtalálta itt a számítását?


Orvosnőből takarító

Persze nem mindenkinek sikerül „a nagy álom”.

– Sokan irreális elvárásokkal érkeznek ide, márpedig a kerítés itt sem kolbászból van – mondja Andrea. – Az első hetekben mindenki nagyon lelkes, de aztán kiderül, hogy itt sem könnyű elkezdeni egy új életet. Általában a második hónap a kritikus – sokan ekkor jönnek rá, hogy nem fog menni a dolog. Hiányoznak az otthoniak, nem találnak megfelelő munkát, kifogynak a pénzükből… Majd hazamennek. Akinek viszont szerencséje van, és túllendül a sokkon, az megcsinálhatja a szerencséjét. A legfontosabb (ezt sokan elfelejtik), hogy beszéljük a nyelvet! Majdnem minden álláshirdetésnél az első számú követelmény, hogy beszéljünk angolul. Ha ez nem megy, nagyon leszűkülnek a lehetőségeink. Gyakorlatilag marad a takarítás. Én például ismerek egy lengyel lányt, aki otthon orvos volt, most pedig az átizzadt lepedőket cseréli az egyik háromcsillagos szállodában…

Keresetek Írországban A magyarok általában építkezéseken, a vendéglátóiparban (éttermi felszolgáló, pultos, báros, szállodai portás, takarítószemélyzet) vagy irodákban (személyi asszisztens) tudnak elhelyezkedni. Építőipar: 450-500 euró / hét Szállodaipar, étterem: 250-350 euró / hét (recepción: 400-450 euró / hét) Irodai munka: 450-500 euró / hét A keresetekből ki lehet jönni, ami drága, az a lakásbérlet (egy apró garzon kb. 800 euró/hónap), a dohány és az alkohol. Éppen ezért, akik úgy döntenek, nekivágnak a nagy kalandnak, semmiképp ne tegyék úgy, hogy nincs náluk két-három hónapra elegendő alaptőke! Ki tudja, mennyi időbe telik, amíg felveszik őket az első munkahelyre…

A kapcsolatok itt is segítenek

Az angoltudás hiánya azért is nagy gond, mert ellentétben az országos trenddel, takarító munkát (épp a hatalmas túlkínálat miatt) nem könnyű szerezni. Persze nyelvtudás nélkül is akadnak sikertörténetek, de ezek mögött általában komoly előkészítőmunka áll. Dabi Pál épületburkoló például már egy éve él itt boldogan, pedig még mindig nem beszél angolul.

– Tiszakécskeiek vagyunk a párommal. Otthon tíz évig dolgoztam burkolóként, a párom pedig a postán volt ügyintéző. A sógorom két éve költözött Írországba, és tavaly vetette fel az ötletet, hogy jöjjünk utána, dolgozhatok a cégénél. Gondolkoztunk, majd elszántuk magunkat. Az igazság az, hogy otthon képtelenek voltunk egyről a kettőre jutni, hiszen a kettőnk fizetése együtt tett ki 180 000 forintot… Először én érkeztem ide, majd egy hónapra rá a párom. Jól érzem magam, a sógorom cégénél gyakorlatilag magyarokkal vagyok körülvéve. A munka nagyjából ugyanannyi, mint otthon, de itt egy hét alatt keresem meg azt, amiért otthon egy hónapig húzom az igát…

– Végre tudunk tervezni! – teszi hozzá lelkesen Kovács Orsi, Pál kedvese. – Elérhetővé vált az álom, hogy egyszer veszünk egy kertes házat, hogy jó iskolába járathatjuk majd a gyerekeinket! Főleg, hogy már én is dolgozom: eladó vagyok egy boltban, és nagyon jól érzem magam. Tudod, mióta kijöttünk, abbamaradtak a veszekedéseink… rájöttünk, hogy a legtöbb vita otthon abból adódott, hogy még a számlákat is nehezen tudtuk kifizetni. Itt olyan dolgokat engedhetünk meg magunknak, amit eddig sosem. Vettünk például egy laptopot, illetve a múlt hónapban egy digitális fényképezőgépet!

– Most azt tervezzük, hogy ha minden így megy tovább, egy-két éven belül saját albérletbe költözünk – veszi vissza a szót Pál. – Az lesz a következő szint. Egyelőre a sógorom családjával és a barátnőmmel lakunk egy másfél szobás albérletben.



Spórolás minden mennyiségben

Paliék esete tipikus, hiszen – ellentétben a ruházkodással és az élelmiszerrel, ami nagyjából egy szinten van a magyar árakkal – az albérleti díjakat aranyban mérik. Hogy spóroljanak, a magyar vendégmunkások kis bérelt lakásokban laknak, egyszerre több pár. Előfordul, hogy egy apró garzonban nyolc, tíz ember húzódik meg.– Vannak, akik annyira spórolnak, hogy még az albérletről is lemondanak. Az egyik vásárlónk egy furgonban lakott, és heti tizenöt eurót fizetett egy magyar párnak azért, hogy használhassa a fürdőszobájukat és a vécét. A magyar közösség csak „tízcentes”-nek becézte, mert képes volt átgyalogolni a város másik végébe, ha ott tíz centtel olcsóbb volt a tej… – ezt már Bokor András, Dublin első magyar boltjának, a Paprika Stores-nak a tulajdonosa meséli. Párjával, Bornemissza Rékával két és fél éve érkeztek Írországba, ugyanabból az okból, mint oly sokan – otthon nem találtak megfelelő munkát. A szállodaiparból (mindketten a Vendéglátóipari Főiskolán végeztek) egy éve nyergeltek át a vállalkozói létre, amikor rájöttek, mekkora igény van idekinn az otthoni ízekre: Túró Rudi, szalámi, kolbász, csalamádé, és minden más, ami annyira hiányzik távolba szakadt hazánkfiainak.

Mérsékelt honvágy

Érdekes módon épp a dublini magyar bolt az, amely a legjobban jelzi az itteni magyarok honvágyát. Az internet segítségével már naponta telefonálnak szülőknek, barátoknak, a Ryanair megjelenésével még olcsóbbak a repülőjegyek, sőt, mostanában már a magyar kultúra is jelen van – nemrég épp az Irigy Hónaljmirigy adott kinn koncertet a helyiek meghívására.

Az egyetlen honvágy-történetet Vass Anitától, egy multinacionális vállalat HR-menedzserétől hallottam. Ő legutóbb az orvosnál döbbent rá, hogy nem akar hosszú távon külföldön élni.

– Felsőfokon beszélek angolul, mégis képtelen voltam elmagyarázni, hogy hol fáj, és milyen jellegű a fájdalom… Nem gondoltam volna, de egy pillanatra hiányzott a magyar egészségügy – meséli nevetve. – Mindenesetre úgy döntöttem, legközelebb szótárt viszek, talán az segít…

Kérdésed maradt a témával kapcsolatban? Kérdezz közvetlenül Írországban dolgozó magyarokat ITT, a Nők Lapja Cafe Írország - ki ismeri? fórumán!

Még több az e heti Nők Lapjából: • Mama, nem dark! » • Itt van a fánk, tele a szánk! » • Rajzold oda a apát is! » • Kell-e választani karrier és anyaság között? » • Marsi Anikó: Rohanós az élet , de boldog vagyok! » • Nőből nő! »