Kaszásdűlő, HÉV-megálló. Leszállok. Beveszem magam a tízemeletes tömbházak közé. Pillanatok alatt eltévedek. Szürke házfalak, rozsdás kapuk, beton, amerre csak nézek... Magam is lakótelepen nőttem fel, de azt valahogy barátságosabbnak éreztem. Itt a simogató tavaszi napsugarak ellenére is fázom. Végül egy tér közepén meglelem a Jövőbarát Alapítvány klubját. Azelőtt GELKA-szerviz lehetett, felfedezhetők az épületen a nyomai. Fél hét. Még így is korán jöttem. Veszek egy sütit az éppen zárni készülő pékségben. Éppen azt majszolom, és közben a bejárati ajtóra kifüggesztett házirendet betűzöm, amikor odalép hozzám egy harminc körüli fiatalember.
– Kérsz hozzá kakaót?

– Ha van? – kérdezek vissza röstelkedve, hiszen bizonyára a gyerekeknek főzték.

Árvai János – mert így hívják a férfit – kakaós csigával is megkínál. A szomszéd pék küldte át, fűzi hozzá, mégiscsak húsvét előestéje van. Egyébként csak zsíros kenyér meg tea szokott lenni. Este tíz körül osztják szét a srácok közt, addigra már majd’ mindenki itt van. A kakaó nagyon finom. Mondom is Jánosnak. Elpirul, most először készített ilyet, mondja. A szabadnapján dolgozik itt mint önkéntes. Egyébként buszsofőr, de egy óvó bácsi veszett el benne. Hét évvel ezelőtt a Munkanélküli Intézet közvetítette ki, aztán itt ragadt. Ő úgy fogalmaz: értelmet nyert az élete. Fúr-farag, felmos, meszel, éppen amire szükség van, meg persze ápolja a gyerekek lelkét. Ezt érzi legfontosabbnak. Hogy itt egy nagy közösség, egy befogadó csapat legyen. Mindenkit szeretettel várnak, lehet csocsózni, pingpongozni, biliárdozni, most már internetes kuckót is rendeztek be, de a drogot és az alkoholt nem tűrik. Hiszen éppen ezt megelőzendő jöttek létre…

Közben megérkeznek az első gyerekek. Balázs nagyot köszön, megkérdezi, vehet-e a sütiből, aztán szépen leül az egyik komputer elé. Egy sportoldalt nézeget az interneten, amikor faggatni kezdem:

– Mit keresel?

– Focieredményeket. Nekünk otthon nincs internetünk, aztán azért. Minden érdekel, ami sport. De főleg a pingpong. Remélem, ma is lejönnek a haverok, és játszhatunk.

– Otthon jó szemmel nézik, hogy idejársz?

– A szüleim? – néz fel a szemüvege alól. – Hét éve itt töltöm minden hétvégémet, de nem tudom, egyáltalán észrevették-e. Csak a pia érdekli őket… Nagy mákom van, hogy fölfedeztem ezt a helyet. Még síelni is elvittek.

– Síelni? – nézek nagyot.

– Az ám! – szólal meg a hátam mögött az alapítvány lelke, Dicsőné Horváth Piroska. – Először Ausztriába jutottunk el síelni, aztán Amszterdamba egy futóversenyre, majd Velencébe, Brüsszelbe. Lassan fél Európát bejárjuk. Nekem mindig azt mondják: ne álmodozzam! Én viszont úgy gondolom, anélkül nem érdemes élni. Addig pályázom, amíg fel nem hajtok annyi pénzt, hogy mindenkit elvigyek. Írtam a színházaknak is. Az Operett fel is ajánlott húsz pótszéket! Szeretnénk, ha a gyerekeink megtapasztalnák, milyen gazdag is az élet. Hogy nem kell hozzá kábulat, anélkül is épp elég színes és izgalmas lehet.
Nézem ezt a csinos, élettel teli asszonyt, a mosolyát, a kezét, amellyel a vállán szuszogó nyuszit simogatja. Vajon mi készteti arra, hogy minden idejét idegen kamaszoknak szentelje?

A Jövőbarát Alapítvány bankszámlaszáma: 10300002-20157317-00003285 MKB Bank.
Képeket, további információkat a www.jovobarat.hu honlapon találtok.

A teljes riportot a Nők Lapja április 25-én megjelenő számában találjátok!

Még több írás az e heti Nők Lapjából: • Für Anikóval virágvasárnapon » • Egy kis hazai » • Egy szeszélyes szépasszony: Barcelona »  • Halaszthatatlan halételek » • Aki megmozgatja a Földet is » • Nyelvtanulás - hasznos-e, szabad-e korán kezdeni? • Nap Hold horoszkóp » • Szinbád szerelmei »