Hajdu Zoltán Miklós a világhír küszöbén

„Mindent a tornának köszönhetek”

Hajdu Zoltán Miklóst nem könnyû elcsípni, hiszen alapvetõen Las Vegasban él, ahol amúgy meglehetõsen kevés Testnevelési Egyetemet végzett magyar pedagógus lakik.
De nem ez az egyetlen rendhagyó elem a volt válogatott tornász életében, aki első filmszerepével, a Fehér tenyérrel szinte berobbant a mozi világába. Főállásban a világ legnagyobb cirkuszának kreatív munkatársa, Kanadában szinte nemzeti hősként tisztelik, Tom Cruise autógrammot kért tőle fia számára, és még sorolhatnám, de inkább sorolja ő!

– Négyéves koromban kezdtem tornászni Debrecenben – meséli a mosolygós, borostás srác, néhány nappal azután, hogy bemutatták a Fehér tenyér című filmet. A nemzetközi sikerre is esélyes mozi a tornászok magnéziumporral csúszásmentesített tenyeréről kapta a címét. A filmet testvére, Hajdu Szabolcs rendezte, a forgatókönyv viszont Uldi, azaz Hajdu Zoltán Miklós életének valós eseményei alapján íródott. Uldi az első mondat után gyorsan lebonyolít pár telefont, aztán folytatja. – A Fradi versenyzőjeként lettem válogatott tornász. Készültem a kilencvenhatos olimpiára, közben végeztem az egyetemet is. Sajnos, nem jutott ki a csapat, így ez az álmom elúszott. A következő évben befejeztem a TF-et, tanár szakon.

Még egyetemista voltam, amikor véletlenül összeismerkedtem egy kanadai torna klub tagjaival. Egy magyarországi versenyre jöttek, én pátyolgattam őket. Megszerettek, és megígérték, hogy a diplomaosztás után megkeresnek. Így is történt, tehát Kanadában kezdtem az edzői pályafutásomat. Tele voltam energiával, idővel, egyedül éltem, csak a munkával törődtem. Szabad kezet kaptam, a gyerekek is jó tornászok voltak, az egyik sráccal pedig egészen rendkívüli kapcsolatba kerültünk. Nagyon tehetséges, intelligens emberről van szó – akkor volt tizenhat-tizenhét éves, tele tinédzserkori problémákkal. Az edzőváltás sem volt egyszerű, meg kellett szereznem a bizalmát.
Sokat beszélgettünk, aztán letettem elé egy edzéstervet, amelyben részletesen kifejtettem, mit kell tennie egy éven keresztül ahhoz, hogy megnyerje a Kanada-bajnokságot. Hónapra, hétre, napra lebontottam a munkát, diagramokat rajzoltam, hogy lássa, hogyan kerül csúcsformába. Tetszett neki. Elkezdtünk dolgozni, és győzött. Kyle Shewfeltnek hívják, később ő lett Kanada első tornász olimpiai bajnoka.

Aztán jöttek új tanítványok is, akiket már én válogattam ki – minden versenyt megnyertünk. Kétezerben elvittem a srácokat a Kanada-bajnokságra, ahol a csapat megkért, hogy én is induljak a versenyen. Gyűrűn – nem hivatalosan – első lettem. Addigra már többször állítottam össze vidám számokat, afféle tornászparódiákat, show-elemekkel. A Cirque du Soleil itt lépett először a képbe. Montreálban volt a bajnokság, meghívtak az ottani központjukba. Nagyon tetszett, láttam, hogy nem hagyományos cirkuszról van szó, de akkoriban eléggé elfoglalt az edzősködés, mivel Kyle kijutott az olimpiára. Ez már önmagában is óriási sikert jelentett, ráadásul kis híján a döntőbe került. Ez kétezerben történt, négy év múlva Athénban, talajon olimpiai bajnok lett.

Az olimpia után volt egy kis időm, a bátyám akkor forgatta első játékfilmjét (Macerás ügyek – a szerk.), hazajöttem segíteni neki. Közben dolgoztam néhány reklámfilmben is – szereplőként.

A csúcson kell abbahagyni!


– Ment az idő szépen, de Kanadában is szükség volt rám. Folytattam az edzői munkát, és kiderült, hogy a következő évben Debrecenben lesz a tornász-világbajnokság. Hú! Debreceni vagyok, a szülővárosomban mutathatnám meg, mire vittem, tornászként, edzőként. Nagyon felajzott a lehetőség. Miközben Kyle-t készítettem a világkupára, én is kemény edzésbe kezdtem. 2002 elejére elég jó szintre jutottam, Összeállítottam néhány új elemet a gyűrűn, olyanokat, amilyeneket addig soha senki nem mutatott be, sőt, ha jól tudom, azóta se. Sorra nyertem a kisebb versenyeket. A vb előtti tavasszal, 2002 áprilisában megsérültem. Nem hittem el, hogy baj van, edzettem tovább. A verseny előtt derült ki, hogy gerincsérvem lett. Próbáltam elindulni a válogató versenyeken, nem sikerült. Pár nappal a döntő előtt valahogy magához tért a testem, működni kezdett. Megkértem a rendezőket, hadd mutassam be versenyen kívül gyűrűgyakorlatomat. A leugrást kicsit elrontottam, de a többi nagyon jól sikerült. Megfogtam a keresztet öt másodpercig, közben kinéztem jobbra, balra, köszöngettem a közönségnek, végül is nekik szól. Nagyon nagy siker volt, ünnepeltek a szülővárosomban.

A teljes cikk a 10. heti, március 8-án megjelenő Nők Lapjában olvasható.

Hozzászólások

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás