E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól
Már negyedik éve dolgoztam egy kis cégnél, ahol családias hangulat uralkodott meséli Éva. Összeszokott kis csapat voltunk, gyakran a szabadidőnket is együtt töltöttük. Ám ahogy elköltöztünk az új telephelyre, minden megváltozott. A kollégák marni kezdték egymást, mindig lett egy beteg ember az irodában, az üzleti ügyek rosszul alakultak, végül leépítésre került sor, és új munka után néztem. Azt hittük, hogy a céget megátkozták, ezért történt velünk sok szerencsétlenség. Aztán évek múlva derült ki, hogy az irodánk költözött rossz helyre, amely eredetileg mocsaras, ingoványos terület volt, s a feltöltés után még például vágóhíd és szeméttelep is működött itt.
Évszázadok energiái

Szabó Judit
Egy épületben vagy földterületen lévő energiákat általában az határozza meg, hogy korábban kik, hogyan éltek ott, milyen események történtek a közelben mondja Szabó Judit, a Szent terek című könyv szerzője. Ennek az az oka, hogy minden élőlénynek, és az ő tetteinek rezgése van, e rezgések akár évszázadokig a helyszínen maradnak. Ezek lesznek az adott helyen az uralkodó energiaminták, amelyeknek kényszerítő hatása van, és a korábbi viselkedésre ösztönzik az embert. Így a korábban fájdalmas események helyszínén addig nem történik semmi pozitív, boldogító, amíg nem tisztítják meg a teret a fojtogató energiáktól. Mint ahogy hiába alakítottak át például egy kocsmát kulturált kávézóvá, félévi küszködés után bezárt. Mert a falbontás, az átrendezés nem volt elegendő, hiszen a részegség, az ordítozás, a verekedés energiái ott maradtak, ezért érezték magukat rosszul, és maradtak el a jól szituált, az idejüket kulturáltan eltölteni kívánó fiatalok.
De nemcsak a korábban történt fájdalmas események okozhatnak depressziót, veszekedést, betegséget vagy csődöt egy adott helyen, hanem a negatív energiájú emberek is. Például, ha vendégül láttunk az otthonunkban egy olyan személyt, akinek a lelke csordultig telt irigységgel, rosszindulattal, annak rezgése a térben marad, és kellemetlen esemény elindítója lehet.
A test jelzései
Az energiák akár helyeké, akár embereké nem maradnak előttünk rejtve, hiszen a saját rezgéseinknek köszönhetően érzékeljük azokat. Legfeljebb csak nem veszünk róluk tudomást, és nem tulajdonítunk jelentőséget annak, amikor:
![]() |
| Ajánlott irodalom: |
| Szabó Judit: Szent terek (Magánkiadás) 1200 Ft |
| Karen Kingston: Tértisztítás és feng shui (Édesvíz) 1790 Ft |
Legújabb a címlapról:
A hét szexkérdése: Hogyan nyomd el a vágyat?
A Valami Amerika sztárja, a Beugró című tévéműsor mókamestere nem mellesleg táncol Bozsik Yvette Társulatában, és ő a világ legszerethetőbb Zubolya a Szentivánéji álom szombathelyi előadásában. A...
Vár minket a Nagy Kékség, benne sok-sok sziget – szám szerint ezer – ebből 140 lakatlan, Robinsonok jelentkezzenek! Fedezzük fel az Adria különleges, varázslatos, valóban ezerarcú szigetvilágát!
„Eleinte azt hittük, hogy a gazdagok egyértelműen jó helyzetben vannak, és kirekesztik maguk közül a szegényebbeket, de aztán rá kellett jönnünk, hogy ez nem így van.”
Őt valahogy mindenki ismeri, gyerekeink és mi is. De milyen Halász Judit, amikor beteg, elhagyatott, és nagymama szerepbe bújik?
2 hozzászólás
6 hozzászólás
4 hozzászólás
10 hozzászólás Már 19 900 Ft-tól
Már 961 Ft-tól
Már 14 990 Ft-tól
50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!
Sorsolás 2012-06-01