A nagypapa füle

Négyunokás nagymama vagyok, gyűjtenivalóm van bőven. Ádám már négyéves korában is leleményes volt. Egy alkalommal nálunk időztek, amikor beszaladt a szobába, s csak nem akart kijönni. Már sokalltuk, mit csinálhat, amikor megjelent, derekára tekerve egy csomó cérna. Kihúzta magát:

– Látjátok? Kötözött sonka vagyok...

•

A húga, Micike, óvodás lehetett, amikor egyszer telefonált. Megunva a velem való beszélgetést, azt mondja:

– Most add a nagypapa fülét...!

•

Mici beteg. Kérdem tőle, Micikém, lázas vagy? Rázza a fejét:

– Nem, csak felemelkedésem van...

Gráf Lajosné, Budapest

Kinőtted!

Kár, hogy ritkán van ez a rovat. Engem az ötéves kislányom és kétéves kisfiam naponta meglep valamivel. Például egyik nap eldugult vécénkben hangos bugyborékolás közben folyt le a víz, ami nagyon tetszett a gyerekeknek. Álmos vidáman felkiáltott:

– Anya, lubickol a vécé!

•

Kincső így figyelmeztet az összetört Túró Rudi láttán:

– Anya, ez a Rudi romokban hever...

•

Nézi, ahogy reggel öltözködöm. Tangabugyimat sem hagyja szó nélkül:

– Na, anya, ezt kinőtted!

•

Sétálunk, hirtelen feltámad a szél, hűvös lesz. Mondom Kincsőnek, vegye fel a pulcsiját.

– Nem veszem, anya, szeretek szellőzni...!

Nagy Beatrix

Hazudós kutya

A kisunokámat mindig arra tanítottam, hogy a legcsúnyabb dolog a hazugság. Míg Budapesten laktunk, nem volt kutyánk. Amikor leköltöztünk vidékre, ott lett. Kedves kutya volt, de sokat ugatott. Kérdi a kisunokám:

– Nagyi, miért ugat ez a kutya?

– Így jelzi, fiam, hogy valaki jön.

Na, fogja erre a kicsi sámliját, kiviszi, leül a kutyával szemben. Figyel. Egyszer csak felháborodva bejön:

– Nagyi, ez a kutya hazudós. Ugat, de nem jön senki.

özv. Sárközi Ádámné, Vámosmikola

(További történeteiket várjuk az e.schaffer@sanomabp.hu vagy postacímünkre, „Ő mondta” jeléigére.)