Ki illik hozzám? - II. rész

Megosztás
 
Még több megosztás ▾

A numerológus: Páros számok párra vágynak

– A számmisztika a születési idő számaiból következtet az ember sorsára, jellemére, személyiségére. A születésnapunk sokat árul el arról, hogy milyenek vagyunk a párkapcsolatban – véli Kiss Zoltán Zéró numerológus. – Azok, akik páros napokon születtek, nehezen tudnak társ nélkül élni, míg a páratlan napok szülöttei rendkívül önállóak. Az 1-én, 3-án, 5-én, 8-án születettek nagy energiával élik az életüket, az állandó változásban érzik jól magukat, ezért őket a legnehezebb elviselni egy párkapcsolatban, de a 7-én és a 9-én születettekkel sem könnyű.

Akik 1-én, 10-én, 19-én, 28-án ünneplik születésnapjukat, azok céltudatosak, határozottak és kreatívak. Jók a vezetői képességeik, kommunikatívak, kritikusak, mindig a tökéletességre törekszenek. Általában félnek kimutatni az érzelmeiket.

A 2-án, 11-én, 29-én születettek érzelmesek, együttműködők, gondoskodóak, segítőkészek. Jó az intuíciójuk, de befolyásolhatóak, sértődékenyek és kishitűek.

Akik 3-án, 12-én, 21-én, 30-án ünneplik születésnapjukat, azok gyors észjárásúak, jó kifejezőkészségűek, népszerűek és sikerorientáltak. Sokat beszélnek, hajlamosak a felületességre, gyakran szorítják háttérbe az érzelmeiket.

A 4-én, 13-án, 22-én, 31-én születettek szeretnek dolgozni, korrektek és mélyen érzők. Szívesen vállalják a felelősséget, nem szeretnek kockáztatni, pesszimizmusra hajlamosak, nem tudják élvezni a pillanatot.

Az optimizmus és a lendületesség a fő jellemzője azoknak, akik 5-én, 14-én, 23-án születtek. Nagyvonalúak, népszerűek, függetlenek és szabadságszeretők. Az 5-ös típus nem fél változtatni az életén.

A 6-án, 15-én, 24-én születtettek a tökéletes harmóniát keresik. Jó ízlésűek, fejlett a művészi érzékük, barátságosak és igazságosak, segítőkészek, de kicsit anyagiasak. Hajlamosak túl sokat aggódni, kicsit döntésképtelenek.

Céltudatosak és kitartóak, akik 7-én, 16-án, 25-én ünneplik születésnapjukat. Spirituálisan fogékonyak, hajlamosak az elemző gondolkodásmódra, jó a humoruk. Érzelmileg visszafogottak, szeretnek egyedül lenni.
A 8-án, 17-én, 26-án születetteknek erős az önérvényesítési képességük, számukra a siker, a győzelem a legfontosabb. Bárhol érvényesülnek, mindenhol feltalálják magukat, mernek kockáztatni, a kihívások éltetik őket.

Akik 9-én, 18-án, 27-én ünneplik születésnapjukat, azok együttérző, jóindulatú, álmodozó személyiségek. A tökéletességet keresik, hajlamosak a zsörtölődésre, nehezen vállalják a felelősséget.

Az asztrológus: Kos férfi és nő verhetetlen páros

– A csillagok nemcsak a személyiségünket határozzák meg és a sorsunkat befolyásolják, hanem azt is, hogy kire gyakoroljuk a legnagyobb hatást, és ki az, aki illik hozzánk – meséli Izing Klára, lapunk asztrológusa. – Asztrológiai statisztikai adatok alapján a Rák férfiak úgy vonzódnak a Bika nőkhöz, mint a mágnes a vashoz, és velük állnak a legszívesebb oltár elé. A Halak nők is ritkán tudják kivonni magukat a Skorpió jegyű férfiak hatása alól. A kapcsolatuk azonban csak akkor szól egész életre, ha a Halak nő alkalmazkodik a Skorpió férfihoz. Érdekes módon a szenvedélyes Kosok a saját jegyükkel jönnek ki a legjobban. A Kos nők nehezen viselik az Oroszlán férfiak tini viselkedését, és igazi-keresését. Míg az örökmozgó Ikrek férfiak nagy része, ha Mérleg nővel találkozik, úgy érzi, megtalálta az igazit.

Persze, hogy milyen állatövi jegyben született, aki valójában illik hozzánk, az a születés pontos idejére elkészített horoszkópból derül ki. Amikor a személyes horoszkópokat összehasonlítjuk, akkor megtudhatjuk például azt is, hogy a kapcsolatnak van-e jövője, vagy az ismeretségből lehet-e komolyabb kapcsolat. De magyarázatot kaphatunk olyan dolgokra is, amelyeket a látszat alapján érthetetlennek tartunk. Például az okos, sármos férfit mivel babonázza meg a csúnyácska, butácska, ráadásul túlsúlyos nő...

Asztro-statisztikai adatok szerint:
Tartós kapcsolatot alakíthat ki


Nők csillagjegye Férfiak csillagjegye

Kos Kos
Bika Rák
Ikrek Mérleg
Rák Nyilas
Oroszlán Kos
Szűz Mérleg
Mérleg Mérleg
Skorpió Rák
Nyilas Vízöntő
Bak Halak
Vízöntő Oroszlán
Halak Skorpió

Ki, kitől válik el a leggyakrabban?

Nők csillagjegye Férfiak csillagjegye

Kos Oroszlán
Bika Szűz
Ikrek Bak
Rák Skorpió
Oroszlán Mérleg
Szűz Nyilas
Mérleg Kos
Skorpió Bika
Nyilas Halak
Bak Vízöntő
Vízöntő Rák
Halak Kos


+1: Mit árul el az anyajegy?

Az ősi cigány bölcsesség szerint, sokat árul el a személyiségéről az, hogy hol található anyajegy egy férfi testén. Lássuk, milyen tulajdonságok társulnak az egyes testrészeken lévő szeplőkhöz!

Fül: Nemtörődöm, vakmerő

Szemöldök: Jobb szemöldökön: boldog és korai házasságra számíthat. Bal szemöldökön: takarékos

Homlok: A jobb oldali anyajegyek intelligenciára, sikerre
és hírnévre utalnak. Az extravagáns, gondtalan férfiak homlokának bal oldalán találunk szeplőt.

Arc: Jobb oldalon: boldog élet, sikeres házasság. Bal oldalon: nehézségekre, számíthat az életben, sokat kell küzdenie.

Száj: Érzékeny

Orr: Szerencsés az életben és jó az ágyban.

Mellkas: Jobb oldalon anyagi sikerre, bal oldalon anyagi gondokra utal.

Hát: Becsületes, bőkezű, de arrogáns.

Has: Önző, lusta és kapzsi.

Comb: Jobb combon: szenvedélyes, kedves, boldog házasságra és vagyonra számíthat. Bal combon: szenvedélyes, kedves, de se a házasságban, se a pénzben nincs szerencséje.

Lábfej: Jobb lábfejen: szeret utazni. Bal lábfejen: intelligens.

Ajánlott oldalak: Enduro, Motoros találkozó, Cégjog, Jiking
Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás
Nyereményjáték Theodora

Theodora

Játékunkon Theodora ajándékcsomagot nyerhetsz!

Játszom
Nyereményjáték Orbit

Orbit

Nyerj egy évre elegendő Orbit Bubblemint rágót és egy rágó adagolót!

Játszom

Címlapon

Legjobbak

Kevesebb lakáshitelt veszünk fel

Az előzmények tekintetében jó hírnek kell...
Facebook lájkok száma
Mától újra zenél a margitszigeti szökőkút

Mától újra zenél a margitszigeti szökőkút

Az újjáépített és kibővített formájában tavaly nyáron...
Facebook lájkok száma
Elhamvasztották Gabriel García Márquez holttestét

Elhamvasztották Gabriel García Márquez holttestét

Lehetséges, hogy a hamvakat megosztják Mexikó és...
Facebook lájkok száma
Gruppenszexre csábították Sebestyén Balázst és nejét

Gruppenszexre csábították Sebestyén Balázsékat

Extrém szexkalandokra próbálta rábeszélni kollégája. A...
Facebook lájkok száma

Sosem látott fordulat a VV6-ban

Két villalakó is védettséget élvez.
Facebook lájkok száma
Zimány Linda állítólag órákat töltött Jude Law szállodájában

Zimány Linda állítólag órákat töltött Jude Law szállodájában

Egy szemtanú látta a hotelben a 27 éves modellt.
Facebook lájkok száma
Palya Bea: „A lányom születése helyrehozta a kapcsolatomat anyámmal”

Palya Bea-interjú

Mezítláb pörög-forog, dobbant, talpa alatt az...
Facebook lájkok száma Hozzászólások száma3

Ennivalóak Ricky Martin ikrei

Ricky Martin nemcsak magát, hanem a fiait is szereti a...
Facebook lájkok száma
Szeretőség: ki a vesztes?

Szeretőség: ki a vesztes?

Van egy férfi és van egy nő! Egymásra néznek,...
Facebook lájkok száma Hozzászólások száma5
Baleset érte Salma Hayeket

Baleset érte Salma Hayeket

Megint bokasérülés érte Salma Hayeket, így csak...
Facebook lájkok száma

Legtöbbet megosztott cikkek

Így néznek ki a tetovált nyugdíjasok!

Így néznek ki a tetovált nyugdíjasok!

Nemcsak mi öregszünk, hanem a tetoválásaink is, velünk...
Facebook lájkok száma620 Hozzászólások száma17

Ahogyan Gabriel García Márquez a világot látta

Gabriel García Márquez bölcsességeiből válogattunk egy...
Facebook lájkok száma406
Lenyűgöző reptéri fotó

Lenyűgöző reptéri fotó

8 órán keresztüli gépfelszállások egyetlen képen.
Facebook lájkok száma45
Züllött alak, vagy meg nem értett zseni? – Edgar Allan Poe

Züllött alak, vagy meg nem értett zseni? – Edgar Allan Poe

Szenvedélybetegségek, elfuserált szerelmek, botrányos...
Facebook lájkok száma43
Tényleg ne vegyél nyulat húsvétra, bármennyire helyes állat is

Tényleg ne vegyél nyulat húsvétra, bármenniyre helyes állat is

Vannak a cicások, a kutyások és a nyulasok. Mi...
Facebook lájkok száma41
Így készülnek a sztárok a húsvétra

Így készülnek a sztárok a húsvétra

Húsvét közeledtével kinyitották családi albumukat a...
Facebook lájkok száma35
Nem a te hibád, ha fogalmad sincs a nadrágméretedről

Nem a te hibád, ha fogalmad sincs a nadrágméretedről

Végigjártunk néhány próbafülkét. Kíváncsiak voltunk,...
Facebook lájkok száma35 Hozzászólások száma8
Fotó: elképesztően néz ki Angelina Jolie

Fotó: elképesztően néz ki Angelina Jolie

Vannak, akiknek kimondottan jót tettek az évek...
Facebook lájkok száma30