Nők Lapja

A föld mélyének titkos sugarai

Panaszokat okoz az ágy alatt futó vízér
Vajon gondolnátok, hogy Budapest belvárosában, a harmadik emeleti bérlakásban élõ család élete majdnem tönkrement a föld mélyébõl feltörõ sugárzások miatt?
Zita és Zoli úsztak a boldogságban, amikor hozzájutottak a belvárosban, a tágas, világos, kilencven négyzetméteres polgári lakáshoz. Ízlésesen felújították, berendezték, és megkezdték a közös, boldog életet. Aztán, ahogy teltek a hónapok, Zitát egyre gyakrabban kínozta fejfájás, amelyből migrén lett. Zoli fél év múltán matraccserét javasolt, mert egyre többször fájt reggelente a dereka, lefekvés után pedig combtőtől zsibbadni kezdett, majd érzéketlenné vált a lába.

Kislányuk, Ramóna kétéves, ő nem panaszkodik, csak kifliformába kucorodik kiságya bal sarkába. Virradatkor átmászik anyuciékhoz, aztán reggelente mindhárman olyan nehezen és fáradtan ébrednek, mint akiken éppen átment az úthenger.

A gyanú árnyéka

A kétség, hogy valami nem stimmel a lakásban, akkor merült fel bennük először, amikor a nagyszülőktől hozott buja, zöld növények elszáradtak, az édes létől duzzadó befőttek hirtelen megromlottak, az elektronikus berendezések megbolondultak. A televízió kedve szerint váltogatta a csatornákat, a CD-lejátszó naponta háromszor-négyszer bekapcsolt, az üzenetrögzítő a legváratlanabb helyzetekben, hívás nélkül lépett működésbe.

Amikor a család megtudta, hogy az alattuk és a fölöttük lakó is rákos betegségben szenved, ezoterikus rovatunkhoz fordult tanácsért. Mi pedig felkértük Szabó Géza parapszichológust és radiesztétát, derítse ki a furcsa jelenségek okát.

Hálók, vízerek, keresztek


A radiesztéta szerint a leggyakrabban előforduló földsugárzások elektromágneses természetű rezgéssávok, melyek behálózzák a földet, és ártalmasak emberre, állatra, növényre. Ritkán fordul elő valamennyi sugárzás egyetlen otthonban. Vagy ahol a sugárzások nem okoznak különösebb problémát, ott a lakók ágya, íróasztala, kanapéja a földsugárzások rácsvonalán kívülre esik.

Szabó Géza pillanatok alatt felrajzolta a lakás alaprajzát, majd vasból készült, vékony mérőpálcájával elindult a fal mentén. Az érzékeny kis műszer úgy forgott, mint a ringlispíl, a radiesztéta homlokán finoman gyöngyözött az izzadság, és miután bejelölte a lakás alaprajzába a sugárzások helyét, fehéren-feketén láthatóvá vált, hogy van itt minden: úgynevezett Hartmann-háló, vízér, törésvonal, kínai "sárkány lehelete” vonal, és az is, hogy a család valamennyi tagja ártalmas földsugárzás fölött tér esténként nyugovóra, ami a betegségeik okozója.

Zita párnája Hartmann-csomópontba esik, ami gyötrő fejfájásának, szénanáthájának, bőrallergiájának, szédülésének okozója. Az ágy közepén, Zoli dereka alatt kanyarodik el a vízér, amelynek testi tünete a csípőízületi gyulladás, a zsibbadó láb. Ez a későbbiekben lábszárfekélyt, visszeret, idővel mozgáskorlátozást okozhat.

Ramóna ágyacskája védettnek tűnő, színes kis sarokban áll, amiről hamar kiderült, hogy ez két Hartmann-sáv kereszteződési pontja. Ez a kislány nyugtalanságának, csökkenő energiájának, gyengülő immunrendszerének oka. Hajnalban azért mászik át a szülőkhöz, hogy az ő aurájukban újra feltöltődjön. Azért ébrednek mindhárman ólmos fáradtsággal, mert a franciaágy alatt egy törésvonal is húzódik.

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

Segítség! Akaratos az unokám!

„Unokám egy szép, okos, 8 éves, második osztályos kislány. Rendkívül konok és akaratos – ezt tanárai is így mondják róla. Korának megfelelően ír, olvas, felmérői négyes-ötösök, gyönyörűen rajzol,...

Varró Dani: Misi és a fegyelem

Néha úgy érzem, Misi fittyet hány az én atyai szigoromra. Százszor kértem, hogy ne másszon fel a cipőspolcra, mégis felmászik. Ezerszer mondtam, hogy ne olvasson posztmodern versesköteteket, mert...

Valentin-vacsora a sztárbloggertől

Milyen egy tökéletes Valentin-napi vacsora? Szupernőként 8-10 órai konyhai sürgés-forgással összedobunk egy vágykeltő étkektől hemzsegő, sokfogásos, fejedelmi menüt, majd az érzéki smink és a frissen...

Göncz Árpád 90 éves – Isten éltesse, elnök úr!

Néhány nap múlva, február 10-én, a második Magyar Köztársaság első elnöke, Göncz Árpád betölti kilencvenedik életévét. Otthonában, családja körében köszöntöttük a máig legnépszerűbb politikust, aki...



Hirdetés

Pasik tipikus női szerepben

Pasik tipikus női szerepben

Ganxta Zolee, Gianni, Korda György, Tilla: 4 férfi 3 werkfotója – Szerinted melyik a tuti? Szavazz! »

Hirdetés

Miért éppen Te

Miért éppen Te

Teszt családalapítóknak!Eldőlt, hogy együtt akartok élni, talán már ennél több is. Esetleg ki van tűzve az esküvő, és már a keresztneveket is nézegetitek? »

Hirdetés

Mennyire vagy tudatos szülő?

Mennyire vagy tudatos szülő?

Válaszolj kérdéseinkre, hogy kiderüljön, a tanult és sokat olvasott, a tudatos és az ösztönös szülők közül melyik csoporthoz tartozol! »

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

 

Nyerj stílusos WOW Nexxt tűzőgépet és vigyél színt az irodádba!

Sorsolás: 2012-02-16

A Bankár
Frei Tamás :
Online ár:
2 974 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft
15% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv