Jónás Rita Darnyi Tamásról:

Óva intettek, és féltettek tõle!

Rita szoptat bent a házban. Várunk kint, a nyitott garázsajtónál. Kint havas óbudai táj, bent körben a falak mentén végig dobozok egymás hátán. Mintha egyenest a Tótékba csöppentem volna.
Nem lehetne, hogy innentől inkább Örkény folytassa? Gyanítom, hogy nem, hogy ezt nekem kell már végigcsinálnom. Tudom, nem lesz könnyű, nem is lennék szívesen a magam bőrében.

(Még soha nem találkoztam személyesen Ritával, de már régóta izgat, hogy milyen is lehet? Milyen is lehet, aki az egykori cimbora, Darnyi Tamás fejét bekötötte? Aki az örök nyughatatlant otthonülővé tette? Akivel annyira együtt képzelik a jövőjüket, hogy már közös gyermekük is van, Csenge? Amikor korábban láttam a Kölyökklubban, nagyon imponált játékossága, huncutsága, önfeledtsége, ugyanakkor határozottsága, keménysége, érettsége. Persze, más a szerep és más az élet? Vajon melyik ő? Vajon milyen, ha nem több száz gyerekkel van dolga, hanem most éppen egyetlennel, néhány hónapos kislányával, Csengével. Tamás a kutyájával játszik, én bambán nézelődöm, és várok.)

– Be lehet jönni! – kiált ki Jónás Rita. Bemegyünk. Hatalmas, amolyan amerikai stílusú szoba. Jobbra a konyha és az étkező, balra a nappali. Az egész kicsit hivalkodó, elnagyolt, nem is fog meg különösebben. Bébiőrön hallani a gyerek nyögdicsélését, majd egyenletes szuszogását. Elaludt. Leülnek a bárpultszerű asztalhoz. Tamás kipakol egy zacskóból mindenféle ételeket, a hűtőből gyümölcsleveket vesz elő. Kínálnak, én csak szörpöt kérek. Elkezdenek majszolni. Na, most mi lesz? Ez foglalkoztat. Hármasban fogunk majd beszélgetni? Az nem jó. Darnyi Tamást régről ismerem, Ritát néhány perce, kettejükkel egyaránt nem tudok szót érteni. Vagy Tamás majd tüntetőleg hallgatni fog, hogy ne zavarjon, de ezzel zavar majd a legjobban. Esetleg kettesben beszélgetnek egymással? Ez nem is rossz, feltéve, ha Csenge megírja a cikket... De, ha mégsem?

– Örülök, hogy végre találkoztunk – töri meg a csendet huncut mosollyal Rita. – Legalább megtudhatok néhány homályos részletet Tamás múltjáról!

(Túlzás volna azt állítani, hogy ebben az örömben mindannyian osztozunk. Mi ketten legalábbis kevésbé. De hát mit lehet most már tenni? Leszegjük fejünket.)

– Na, akkor én lenézek az uszodába – huppan le a székről Tamás. – Elég lesz nektek két óra a beszélgetésre?

(Most úgy érzem, hogy talán kicsit sok is... De csak sunyítok. Elköszönnek. Közben kicsit körülnézek. A szekrényen két aranyérem lóg. Vajon melyik lehet a kettő a sok százból, amelyet pályafutása során nyert? Nos, egyik sem. Az első valamilyen vízisí-háziverseny érme. Naná, hogy erre a büszke, és nem a négy olimpiai aranyra. A másik még értékesebb. Nagybetűkkel belevésték: "Jónás Rita életében betöltött kimagasló teljesítményéért" style="margin: 10px;"
– Hogy tetszik a lakás? Őszintén...

– Őszintén? Borzalom.
– Szegény Tamás! Hónapok óta jártunk már, amikor fel mert hívni, hogy elbüszkélkedjen, milyen pazar lakása van. Bejöttünk, és várakozástelin nézett, hogy na, ugye?! Minden csillogott, fénylett. Én pedig valami furcsa arcot vághattam, mert hirtelen rádöbbent, hogy nekem egészen másfajta az ízlésem. Álltunk néhány másodpercig, aztán elmosolyodott és megjegyezte, hogy ha gondolom, azért alakíthatunk rajta valamelyest... Nos, azóta alakítjuk folyamatosan. Búrák le, rezek le, képek le, függönyök le, elviselhető, személyesebb bútordarabok a helyükre, de még mindig van jócskán változtatnivaló.
Jónás Rita Darnyi Tamásról - II. rész>>

Hozzászólások

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás