Okostelefonok
Már 14 900 Ft-tól
- Meglepődtem egy kicsit, amikor lejöttél elém a portára. Tudod miért?

– Sejtem. Engem általában tizenhét évesnek szoktak nézni, pedig ennél pont egy tízessel vagyok több. Amikor az egyetemista voltam, még hatodéves koromban is megkérdezték, hogy melyik gimnáziumba járok.
- A kamera előtt "komolyítanak" rajtad egy kicsit?
– Nem, de kisminkelnek és megcsinálják a hajamat, ami már helyből öregít. Van egy pszichikai hatás is. A néző valószínűleg feltételezi, hogy a tv2 hírműsorába nem ültetnek be egy tinédzsert.
- Zavar, hogy ilyen "kicsinek" látszol?
– Mindenki azt mondja, hogy örüljek neki, de ez nem ilyen egyszerű. Ez a tizenhét-húsz éves külső, néha kifejezetten bántó helyzetekbe sodor. Van, hogy az üzletben lekezelnek, egyszerűen nem vesznek komolyan.
- A tv2 óta sem kezelnek több tisztelettel?
- Az utcán azért még nem ismernek föl.
- Szegeden sem?
- Otthon sokan ismernek, tudják, mit csinálok, ki vagyok. Ott születtem, ott végeztem el az orvosi egyetemet, majd a diploma után ott kezdtem el dolgozni is az I. számú Belklinikán.
- Hogy lesz belőled belgyógyász a tévézés mellett?
- Ha az ember egyetemi klinikán dolgozik és tudományos képesítést akar szerezni, annak vannak állomásai, egyik ilyen a PHD, amit most fogok elkezdeni.
- Milyen területtel foglalkozol?
- Egy baktériummal, ami a gyomorban tenyészik, és sok esetben felel a gyomorfekélyért.
- Ez a tévés munkatársaid közül nyilván sokakat személyesen is érint. Azt mondják a sajtó nem túl egészséges szakma.
- …
- A férjed szintén tévés?

- Szintén orvos, gyereksebész.
- Nem sajnálta otthagyni Szegedet?
- Ő budapesti, aki Szegeden végezte el az egyetemet, így is ismerkedtünk meg. Az egyetem után vissza akart menni Budapestre, de közbejöttem én, így ott ragadt. Most pedig együtt költöztünk fel. Ő vissza, én ide.
- Nem zavarja, hogy híres asszony lett belőled?
- Nem, mert amikor orvosként dolgoztam, látta, hogy milyen nyomokat hagyott rajtam az az erősen idézőjelbe teendő "szakmai megbecsültség", ami az orvosokat és az egész egészségügyet övezi. Mivel engem elsősorban feleségként, társként szeret, nem örült annak, hogy nem voltam igazán jól. Évekig televízióztam Szegeden, tudta, hogy azt is nagyon szeretem, ezért úgy gondolta, hogy jól fogom magam érezni a tv2-nél. Ő annak örül, ha látja, hogy boldog vagyok abban, amit csinálok.
Legújabb a címlapról:
Övkisokos – mi a trend idén?
„Nincs gyereknap!” – hangzott Apu szájából a döntés. Ugrott a harmadik gombóc fagyi… Elégedetlen voltam 6 évesen, pedig két gombócot megettem már. Akkoriban valahogy nem kerítettünk akkora feneket az...
Egy édes mosoly, egy kócos fogsor vagy egy huncut szempár a filmvásznon az emberek többségét elvarázsolja. Mégis sok gyerekszínésznek csak az alakítására emlékszünk, a nevére már nem. Szerencsére...
A Valami Amerika sztárja, a Beugró című tévéműsor mókamestere nem mellesleg táncol Bozsik Yvette Társulatában, és ő a világ legszerethetőbb Zubolya a Szentivánéji álom szombathelyi előadásában. A...
Vár minket a Nagy Kékség, benne sok-sok sziget – szám szerint ezer – ebből 140 lakatlan, Robinsonok jelentkezzenek! Fedezzük fel az Adria különleges, varázslatos, valóban ezerarcú szigetvilágát!
3 hozzászólás
4 hozzászólás
10 hozzászólás
18 hozzászólás Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!
Már 14 900 Ft-tól
Már 19 900 Ft-tól
Már 8 490 Ft-tól
Nyerd meg a 2 főre szóló, fantasztikus hajójegyek egyikét!
Sorsolás 2012-05-29