„Azzal vádoltok, hogy köpönyegforgató vagyok?
Igazatok van. De ti, akik a földre sütitek fejeteket,
és a sötétséget imádjátok, tudjátok meg, hogy én a
napot bámulom, ezt a mindig mozgó, izzó bálványt,
mely úgy változik, mint az élet, és úgy fénylik, mint
az igazság."
(Kosztolányi Dezső: Zsivajgó természet. Napraforgó)

Kedves Húgom!

Amikor ezeket a sorokat írom, éppen virágzanak a napraforgótáblák a szántóföldeken. Megszépítik a tájat, látványosságot nyújtanak a turistáknak. De a napraforgó felettébb hasznos termény is, hiszen kiváló étolajat sajtolnak a magjából, vegyipari nyersanyagot szolgáltat, kozmetikumok készülnek belőle, sőt, lehet, hogy egy idő múlva gazdaságos üzemanyag is lesz az olajából, amely kiegészíti majd a föld mélyéből kipumpált és soha újra nem termelődő kőolajat, a XX. század legfontosabb energiaforrását.
Nem csoda, hogy az impresszionista festészet egyik legnagyobb mesterét, a holland származású Van Goghot is megihlette a napraforgó virága. A hatalmas, sárga szirmok szép díszei a vázáknak, de a magas, sok virágot nyitó fajták a kertben is nagyon mutatósak: sűrűn, sorba vetve kulisszaként választják el, takarják el a kert egyes részeit. A közel fél méter átmérőjű tányérokat – amelyek rengeteg virágport és nektárt termelnek, és ezért kedvelt „szponzorai" a mézelő méheknek – elvirágzás után ajánlatos bekötni tüllvászonnal, nehogy a verebek meg a seregélyek kicsemegézzék a félig érett magokat. A megóvott napraforgótányérokból ki lehet fejteni a magot, télen ez lesz az énekesmadarak legjobb tápláléka.
A nyári alma azért értékes gyümölcse a kiskerteknek, mert akkor érik, amikor a legnépesebbek a kertek, vagyis mostanában! Nagy kár, hogy az utóbbi egy-két évtizedben ezek a kiválóan zamatos, tápláló és egészséges gyümölcsöt érlelő fajták háttérbe szorultak. Pedig olyan nagyszerű, kevés gondozást és még kevesebb permetezést igénylő fajtáink vannak, mint a rétes és almás pite készítésére különösen alkalmas nyári fontos, vagy a gyerekkorom kedvence, a csörgő alma. (Ha beérett, a magjai csörögtek benne.) Az új nyári almafajták közül az Éva, a piros, a Vista Bella és a Kovauguszt lehet a nyári gyümölcsök ígéretes versenytársa, minthogy ezekből is lehet törpefát nevelni.
Most kell vetni a kétnyári virágok magját. (Azokat nevezzük kétnyáriaknak, amelyek a vetés évének hátralevő részében csak lombot hajtanak, és a következő évben nyitják virágaikat.) Ilyen a közismert árvácska, amelynek hosszan virágzó, élénkszínű új fajtái ismertek, továbbá a százszorszép és a nefelejcs. Kevésbé ismert a harangvirág, a gyűszűvirág és a törökszegfű. A kétnyáriak bőséges választékából felhívom a figyelmedet, kedves Húgom a holdviolára, amelyet Júdáspénznek is szoktak nevezni (Lunaria vulgaris). Ha a növény lapos, némileg a lencséhez hasonló magját most elveted, akkor késő őszig kis, zöldlombú növényke fejlődik bele. Ez kora tavasszal igen lendületesen növekszik és magas száron lila virágzatot fejleszt. A virágok elnyílása után kerek vagy kissé elliptikus tüszők érnek be a száron. Ha a megszáradt tüsző két buroklevelét lefejted, akkor szemed elé kerül a gyöngyházfényű, áttetsző lemez a rajta ülő hat-nyolc maggal. (Bizonyára ezért nevezik a növényt Júdáspénznek.) A száraz, megtisztított virágszár egyike a leglátványosabb téli szobadíszeknek: vázában, víz nélkül akár évekig is szép marad.
Az utóbbi hetekben sok szó esett a médiában a mérgező növényekről. Itt is szeretném megvédeni a növényeket ettől a téveszmétől, mert szerintem úgy kellene csoportosítani a növényeket, hogy ehető és nem ehető növények. Az utóbbiak közé tartoznak a mérgező anyagokat tartalmazó növények is! De nem a növény mérgező, hanem az ember tudatlan. A legelő állatok elkerülik a számukra veszélyt jelentő növényeket, az embernek is meg kell ismerni őket – ha már az ezzel kapcsolatos ösztöneit sajnálatosan elveszítette! Nem volna ésszerű, ha száműznénk a kertjeinkből olyan elterjedt és okkal megkedvelt dísznövényeket, mint a leander, a tiszafa vagy a maszlag (Datura), azért, mert ezek valóban mérgező anyagokat tartalmaznak. De józan ember az, aki mindenféle növényt megkóstol, megeszi a leveleit, termését még akkor is, ha ez kellemetlen ízű, szagú? Nem, nem hiszem, hogy így lenne! Olyan ostobaság ez, mintha veszélyes ellenségünknek tartanánk a létrát, mert le lehet esni róla. Vagy gyilkos fegyvernek tekintenénk a kötelet, amely olykor halálos is lehet, ha egy elkeseredett, elhagyott szerelmes a padláson felköti magát rája!
Szóval, ismerjük meg a növényeket, és akkor még a gyilkos galóca okozta mérgezést is el lehet kerülni!
Hát, ennyi fért a mai levelembe, kedves Húgom! Mindannyiatoknak jó nyaralás és sikeres kertészkedést, gazdag termést kívánok!

Kelt Kertvárosban, a 2001. esztendő júliusának végén.