“Nem félek az önfeltárulkozástól”

Psziché: Az ön neve összefonódik az egzisztencialista pszichológiai irányzattal, melynek lényege, hogy szembe kell néznünk az emberi élet végességével és a végső pillanat magányával. Elég erre egy emberöltő?

Yalom: Fontos, hogy elfogadjuk a halandóságunkat, ami az emberi lét meghatározó mozzanata, de érthető, ha ez szorongással tölt el bennünket. Valamennyire mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy nem élhetünk örökké, ám a páciensek egy részét ez olyan nagyfokú rettegéssel tölti el, hogy képtelenek felszabadultan élni a hétköznapokban. Első körben persze magának
a terapeutának kell rendeznie magában ezeket a nehéz kérdéseket, hogy nyíltan beszélhessen róluk, és valóban tudjon segíteni a hozzá fordulóknak.

Psziché: Módszerének kulcsa, hogy a terapeuta mélyen elköteleződik a páciens iránt a kezelés során, és a felé irányuló érzéseit is megosztja vele. Ez a maga korában újszerű volt. Mennyire elfogadott ez ma?

Yalom: Már előttem is sokan hangsúlyozták, hogy a terápiás folyamatban a legfontosabb a terápiás kapcsolat minősége. Ez már Carl Rogers, a pszichoterápiás kutatás egyik alapítójának megközelítésében is alapvető. A pályám elején magam is jártam klasszikus, hosszú freudi analízisbe, melynek során a terapeuta sokkal rejtőzködőbb, és kizárólag értelmezéseket ad. Úgy éreztem, ez a pszichoterápiás modell nem megfelelő, nyíltabb viszonyulás szükséges. Szerintem ma már nemigen használják a régi, szigorúan távolságtartó megközelítést.

Psziché: Műveiben megosztja az olvasóval legbelsőbb érzéseit, gondolatait, terapeutaként és emberként is. Soha nem félt attól, hogy kiszolgáltatja magát?

Yalom: A pályám kezdetén csoportterapeutaként szereztem gyakorlatot, ott tanultam meg, hogy a terapeuta résztvevője és megfigyelője is a folyamatoknak. Ekkor érlelődött meg bennem, hogy a terapeutának maximálisan el kell köteleződnie.
Ott legbelül mindannyian csak emberek vagyunk, ezért a munkámban soha nem félek az önfeltárulkozástól. Persze a legsötétebb titkaimat nem teregetem ki, de nyíltan megosztom a pácienssel az adott helyzetben megélt érzéseimet.

Psziché: Első könyve, a Minden nappal közelebb nemrég jelent meg magyarul. Egykori páciensével, álnéven Ginny Elkinnel közösen írta. Hogyan tekint rá negyven év távlatából?

Yalom: Ez volt az első munkám, amelyben igazán el tudtam engedni magam. Az írás során megéltem azt a szabadságot, hogy ne akarjak megfelelni semmilyen szakmai vagy akadémiai elvárásnak. Úgyhogy végeredményben innen eredeztethető az írói felszabadulásom.

Psziché: Két magyar vonatkozású műve is van, A magyar macska átka címadó novellája, és a holokauszt témájú kis könyv, a Szólok a rendőrnek. Milyen kötődése van Magyarországhoz?

“Mindenkinek az a feladata, hogy intenzíven fókuszáljon az »itt és most« állapotra.”

Yalom: A kötődésem annyi, hogy egy közeli barátom, Robert L. Brent Magyarországról származott. Az orvosi egyetemen ismerkedtünk meg, és életre szóló barátságot kötöttünk. Sokat mesélt a múltjáról és az országukról. Együtt írtuk meg életének és kettőnk barátságának történetét a Szólok a rendőrnek című könyvben.

Psziché: Csoportterápiáról szóló műveit világszerte használják gyakorló és leendő szakemberek. A csoportterápia nálunk közel sem olyan elterjedt, mint Amerikában. Miben rejlik a közösség ereje?

Yalom: Kiváló lehetőséget ad a résztvevők számára, hogy megértsék és fejlesszék a másokhoz fűződő kapcsolataikat. Rengeteg ember jön terápiára azért, mert képtelen a tartós kapcsolatok kialakítására és fenntartására. A csoportban a tagok teljes mértékben a másik hat-hét ember felé irányuló érzéseik és tetteik megértésének szentelik magukat.
Mindenkinek ez a feladata, ezért intenzíven fókuszálnak az “itt és most” állapotra. Feltételezzük, hogy azok a problémák, amelyeket a személy a világban a másokhoz fűződő kapcsolatában megtapasztal, ezeken a foglalkozásokon is tükröződnek. Így a csoport rendkívül hatékony eszköze a változásnak, változtatásnak.

Psziché: Október elején mutatták be Zürichben a Yalom gyógyítása című életrajzi filmjét. Mit tudhatunk róla?

Yalom: A svájci Sabine Gisiger három évvel ezelőtt keresett meg, hogy készítsünk közösen filmet. Ismertem egy korábbi, kiváló munkáját, ezért igent mondtam. Azelőtt már egy francia rendezőnő is szeretett volna velem forgatni, de a folyamat forráshiány miatt elakadt. Mire ismét jelentkezett, már belekezdtünk a Yalom’s Cure készítésébe. Meg kell mondjam, a cím nem az én ötletem, és számomra elég furcsán hat. A pszichoterápiában ugyanis nem gyógyításról, hanem fejlődésről, előrelépésről, gyarapodásról beszélünk.

Psziché: Milyen lesz ön szerint a jövő pszichoterápiája, hisz a Skype-on történő analízisben?

Yalom: Kezdetben nagyon szkeptikusan álltam az interneten keresztül zajló terápiához. Úgy éreztem, a pácienssel való kapcsolat így sokkal kevésbé valóságos és intim. Aztán megkeresett egy ember, aki a világ távoli szegletében élt, és nem talált terapeutát. Fenntartásaim ellenére belevágtunk, és szerencsére nagyon jól sikerült a kezelés. Azóta több olyan pácienst is elvállaltam, akik elszigetelt helyeken élnek, és velük Skype-on beszélgetünk.

Psziché: Ha visszatekint egykori fiatal önmagára, elfogadná magát tanítványának?

Yalom: Azt hiszem, igen, és meg lennék elégedve azzal, hogy milyen mélyen el akar köteleződni a páciensei iránt. Annak az egykori fiatalembernek valószínűleg éppen az volt a legnagyobb erőssége, hogy valóban érdekelték a páciensei elbeszélései, és őszinte kíváncsisággal várt minden egyes találkozást.

Cikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg. A tartalomból: Az légy, aki vagy! – Szily Nóra beszélget Vad Katival és Karafiáth Orsolyával Az önmagunkra találás művészete Body art – Az ellentétek harmóniája A lélekbúvár hercegnő – Marie Bonaparte különös élete A viselkedészavar nem neveletlenség Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!  Ha problémád van, orvost, lelki kapaszkodót keresel, írj nekünk a psziche@centralmediacsoport.hu e-mail címre, segítünk! Kövess minket a Facebookon is: www.facebook.com/pszichemagazin