Az idősek jobban élvezik az életet

 
Nők Lapja Psziché
Medipress - 2012. 08. 17. - 16:08
Könnyebben figyelmen kívül hagyják a rosszkedvet okozó dolgokat, és ezért jókedvűbbek, kiegyensúlyozottabbak az idősek – állítja egy friss kutatás.
A szellemi és a fizikai egészség gyakori visszaesése miatt azt várhatnánk, hogy az idős emberek egyre rosszkedvűbbekké válnak. A kutatások azonban azt mutatják, hogy az idősebb felnőttek boldogabbak, mint a fiatalok vagy középkorúak.
Derek Isaacowitz, Northeastern Egyetem kutatója ezt azzal magyarázza, hogy az idősebbek megtanulták jobban szabályozni az érzelmeiket, és inkább a pozitív dolgokra koncentrálnak, miközben a negatívakat jobban ki tudják zárni. Kutatásai is egyértelműen bizonyították, hogy az idősebbek egyszerűen pozitívabban szemlélik az életüket. Sőt a fiatalabbakkal szemben még akkor is pozitívabb hozzáállást mutatnak, ha éppen rosszabb kedvük van. A kutatók azonban hangsúlyozták, hogy ez a pozitív szemlélet nem jelenti azt, hogy az idősebbek nincsenek tisztában a részletekkel, vagyis azért látnák optimistábban a dolgokat, mert ne tudnának valamilyen kiemelkedő vagy fontos információról.
A tanulmány részletesen a Current Directions in Psychological Science augusztusi számában jelenik meg.

Szponzorált hirdetések


Legfrissebb a címlapról:
Lakatos Márk és Mautner Zsófia is a jelentkezők között - segíts te is!

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

semiramis 2012-08-18 00:56

te erted, amit irtal?! :-o

 

a kiralynöt megölni jo lesz felnetek nem kell

 

probalgasd a VESSZÖVEL valo tagolast! sajat irasaidnal is, különben ertelmetlen a mondat! 

semiramis 2012-08-17 23:16

nem az idösebbek, hanem az erettebbek. allati nagy különbseg!

Rena__ 2012-08-17 20:52

Kérhetnék egy magyarországi kutatást is erről?

Arriata 2012-08-17 20:36

britttudosok

eda-1952 2012-08-17 20:33

Hát nem.:(

*Diorella* 2012-08-17 20:29

Ezt a felmérést sem Magyarországon végezték...

lidiko78 2012-08-17 20:24

Nem csodálom minden rosszindulat és irigység nélkül de nekik már biztos.

Nők Lapja Cafe 2012-08-17 20:24

Könnyebben figyelmen kívül hagyják a rosszkedvet okozó dolgokat, és ezért jókedvűbbek, kiegyensúlyozottabbak az idősek - állítja egy friss kutatás.

Nők Lapja Café: Az idősek jobban élvezik az életet



Nyerj VIWA vitaminvizet, vagy egy félévre szóló „Best of zsírégető" menü ételkiszállítást (napi 3x-i étkezés) a Gastroyaltól! 

Sorsolás: 2013-05-30

Helia-D

Játssz a Helia-D játékán, különleges ajándékot nyerhetsz, 5000 Ft értékű Helia-D Regenero ajándékcsomagot!

Sorsolás 2013-06-03