Nők Lapja Konyha

Rakott rizs

Egy japán legenda szerint Amaterasu napistenasszony unokáját bízta meg azzal, hogy a mennyei mezőkön rizst vessen. Adódott azonban egy kis probléma, és az isteni eledelből néhány szem leperdült a Földre – így ismerték meg a halandók a rizst, ami azóta is az emberiség egyik legfőbb tápanyagforrása.



Hozzávalók 4 személyre:

  • 25 dkg klasszikus rizs
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 0,5 l húsleves (kockából vagy maradékból)
  • 1 darab főtt csirke melle, combjai (a húsleves maradékából)
  • 3 közepes fej hagyma
  • 3 közepes paradicsom
  • 1 zöldpaprika
  • 1 csipet sáfrány
  • 4 gerezd zúzott fokhagyma
  • 2 evőkanál aprított mandula (elhagyható)
  • 3 főtt tojás szeletelve
  • 20 dkg reszelt trappista sajt
  • 5 dkg vaj
  • só, bors
Rakott rizs

Elkészítés:

Két evőkanál olívaolajon üvegesre pároljuk a hagymát, és hozzáöntjük a húsleves felét. Mikor forrni kezd, hozzáadjuk a rizst, a maradék húslevest, egy csipet sáfrányt, és alacsony hőfokon főzzük, míg a rizs puhulni kezd. Mikor a rizsszemek megduzzadtak és magukba szívták a húslevest, elzárjuk, és fedő alatt hagyjuk párolódni további 20 percig.
A csontról letépkedett csirkehúst kisebb, hosszúkás darabokra vágjuk. Egy serpenyőben 2 evőkanál olívaolajon megpirítjuk a másik két fej apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a csirkehúst, ha szükséges, sózzuk és borsozzuk, és további 10 percig pirítjuk.

Egy jénai tálat kikenünk vajjal, az aljára rakunk egy adag rizst, majd reszelt sajtot, rátesszük a csirkés tölteléket, a főtt tojásokat és a mandulát. Ezután ismét a rizs következik, a tetejét bőségesen meghintjük reszelt sajttal, és előmelegített sütőbe toljuk. 200 C fokon 20-25 percig sütjük, amíg a teteje szépen megpirul.

Egészben sült vörösboros camembert A legfrissebb szám tartalmából:

• Bográcsban főtt ínyencségek
• Spórolós töltött finomságok
• Sörrel turbózott húskülönlegességek
• Lajos Mari almás édességei
• Grillezzünk a szobában

 Fizess elő A Nők Lapja Konyhára!

 

Címkék: csirke, rizs, rakott

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Nők Lapja Konyha

Minden hónapban több mint 80 kipróbált receptet kínálunk, amik között mindenki találhat kedvére valót, legyen akár húsimádó, édesszájú vagy éppen vegetáriánus.

A tartalomból:

  • Süssünk farsangra fánkot!
  • Házi gnocchi
  • Valentin-napi vágykeltő fogások
  • Édes és sós csigák
  • Főszerepben a kolbász
  • Citrusos sütemények
  • Disznótoros finomságok
  • Hús - krumpli: mindig nyerő
  • Házi müzli
  • Szalonnás húsételek
  • Ezt vigyük a farsangi gyerekbuliba
  • 160 gramm szénhidrát-diéta
  • Receptek oldalashoz

Hirdetés Gasztro

Jóízűen a szabadban

Jóízűen a szabadban

Itt a forró a nyár, a szabadtéri sütés-főzés ideje. A közös grillezés minden alkalommal különleges társasági esemény, amelyet érdemes jól előkészíteni, aztán mehetünk ki a szabadba. »

Szuflé

A prémium gasztronómiai magazin célja, hogy kínált receptjeivel, ötleteivel kivívja a magazint olvasók elismerését. A kiadvány gasztroszakmai szempontból is újat kíván nyújtani olvasóinak, ezért nagyrészt különleges recepteket tartalmaz.

A tartalomból:

  • Karácsonyi receptek vidéki séfektől
  • Ünnepi buborékok: Prosecco és champagne
  • 20 dolog, ami jó a télben
  • A sonkakirály
  • Szilveszteri falatkák koktélok mellé
  • Légy profi csokikostoló!
  • Ehető ajándékok

Páros belépőt nyerhetsz a 2012. március 2-4. között megrendezésre kerülő Konyhakiállításra!

Sorsolás: 2012-02-27

Nyerj 1 milliót a Startlappal! Regisztrálj a Startlapon és gyűjtsd az érméket, hogy indulj a nyereményekért!

Sorsolás: 2012-03-14

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

Sütők
Már 8900 Ft-tól

 
Olja
Robert Yugovich :
Online ár:
1 490 Ft

Eredeti ár: 1 490 Ft
0% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv

Densia

Játssz a Densia játékán, sütőszettet nyerhetsz!

Sorsolás 2012-03-05