Nők Lapja Konyha

Csirkés paella

A paella (ejtsd: páéja) a spanyolok jellegzetes rizsétele, Valeciából származik. Nevét a lapos fémserpenyőről (paellere) kapta, amiben készítik. Kezdetben csak falun főzték, szigorúan szabad téri tűzön, mindig olyan hozzávalót tettek hozzá, ami éppen akadt: nyulat, csirkét, halat, rákot, kacsát, csigát, articsókát stb. Az autentikus paella egyetlen nélkülözhetetlen hozzávalója a rizsen kívül a sáfrány, ettől kap sárga színt és finoman fűszeres ízt. Itthon is beszerezhetjük, és bár a kilónkénti ára csillagászati, néhány szál elegendő egy négyfős adaghoz.

Csirkés paellaHozzávalók 4 személyre:

  • 1 nagyobb csirkemell, csíkokra vágva (készíthetjük egész csirkecombokkal is)
  • 5 dl húsleves
  • 20 dkg klasszikus rizs
  • 1 kaliforniai paprika
  • 1 zöldpaprika
  • 1 kisebb üveg zöldborsó (konzerv is lehet)
  • 1 közepes fej hagyma
  • 2 paradicsom
  • 1 kávéskanálnyi sáfrány
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor petrezselyem
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés:

A felhevített olajra rádobjuk a csirkecsíkokat, majd megpirítjuk és félretesszük őket. A megmaradt olajon megpároljuk az apróra vágott hagymát, a kockákra vágott paradicsomot, majd hozzátesszük a csíkokra vágott paprikákat, végül visszarakjuk a sült csirkecsíkokat.

Folyamatosan kevergetjük, sózzuk és borsozzuk, majd hozzáöntjük a húslevest, és beleszórjuk a rizst. Ízesítjük az összezúzott fokhagymával, az apróra vágott petrezselyemmel és a sáfránnyal.  Ekkor hozzáadjuk a zöldborsót, és húsz perc alatt készre főzzük.

Fedő alatt hagyjuk még lefedve pár percet párolódni. Citromgerezdekkel díszítve tálaljuk.

Egészben sült vörösboros camembert A legfrissebb szám tartalmából:

• Bográcsban főtt ínyencségek
• Spórolós töltött finomságok
• Sörrel turbózott húskülönlegességek
• Lajos Mari almás édességei
• Grillezzünk a szobában

 Fizess elő A Nők Lapja Konyhára!


Címkék: csirke, rizs, paella

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Nők Lapja Konyha

Minden hónapban több mint 80 kipróbált receptet kínálunk, amik között mindenki találhat kedvére valót, legyen akár húsimádó, édesszájú vagy éppen vegetáriánus.

A tartalomból:

  • 94 kipróbált recept
  • A legfinomabb epres desszertek
  • Gyereknapi menü
  • Villámgyors kevert sütemények
  • Kedvencünk a spenót
  • Spórolós galuskák
  • Fogások férfikedvencekből
  • Finomságok újkrumpliból, spárgából
  • Fogyjunk ízletes falatokkal!
  • Hogyan párosítsuk az ételeket és a borokat?

Szuflé

A prémium gasztronómiai magazin célja, hogy kínált receptjeivel, ötleteivel kivívja a magazint olvasók elismerését. A kiadvány gasztroszakmai szempontból is újat kíván nyújtani olvasóinak, ezért nagyrészt különleges recepteket tartalmaz.

A tartalomból:

  • Tobzódj a tavasz színeiben!
  • 5 séf, 5 hozzávaló, 10 fogás
  • Mit ültet a gourmet kertész?
  • Elixírek tavaszra: olivaolaj, balzsamecet
  • New York-i gasztrotippek
  • Virágok a tányéron
  • A legszuperebb házi fagylaltok

50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!

Sorsolás: 2012-06-01

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
  • Arbarat.hu
1 | 2
1 | 2

MAHART

Nyerd meg a 2 főre szóló, fantasztikus hajójegyek egyikét!

Sorsolás 2012-05-29