Pintér Tibor: „Előző életemben talán ló lehettem”

Pintér Tibor színművész, a Komáromban működő Magyar Lovas Színház egyik létrehozója hisz a reinkarnációban, és szívesen részt venne egy előző életekbe visszavezető hipnózison, hogy megtudja, honnan a lovak iránti imádata.

Sokan gondolják, hogy az ember és a ló közötti kapcsolat misztikus. Talán azért, mert a ló több ezer éve az ember egyik társállata, sőt túlzás nélkül mondható, hogy barátja. Ezt bizonyítja, hogy háziasítása pillanatától kezdve gyakoriak a lovas temetkezések, az a szokás, hogy az eltávozott emberrel együtt temessék el kedvenc lovát, hogy a túlvilágon se hiányolják egymást.

Pintér Tibor: „Előző életemben talán ló lehettem”


– Ez így van – mondja Pintér Tibor –, gondoljunk csak Bukephaloszra („Ökörfejűre”), Nagy Sándor imádott hátasára, amelynek elpusztulásakor a világhódító király vigasztalhatatlannak tűnt. Állítólag ugyanis a kiváló csataménnel még egymás gondolatait is képesek voltak kitalálni. És ez tulajdonképpen átvezet bennünket egy döbbenetes jelenséghez: az ember és a ló közötti megmagyarázhatatlan, már-már misztikus természetű kapcsolathoz. Ősidők óta ismert jelenség, hogy a lovak megérzik gazdáik hangulatát, érzéseit, gondolatait, sőt, még testük egészségi állapotát is.

Az ön kapcsolata mikor kezdődött a lovakkal?

– Nyolcéves koromban édesapámékkal sokat jártunk Balatonalmádi hegyoldalába, a Kerekes csárdához. És amíg a szüleim ebédeltek, addig én rosszcsont gyerekként ellógtam a szomszédos lovardába, és addig-addig kérleltem, szinte már terrorizáltam a lovász fiút, amíg megengedte, hogy felüljek egy lóra. Végül is akkor nyertem meg vele szemben ezt a csatát, amikor azt füllentettem, hogy én már tudok lovagolni. A lovász felültetett az állatra, és a ló elindult velem az erdőbe, természetesen arra ment, amerre akart, fogalmam sem volt arról, hogyan kell irányítani, lovagolni. Aztán nagy nehézségek árán tudtak csak visszahozni bennünket az erdőből. De ott megpecsételődött a sorsom, pontosabban a lovakhoz fűződő kapcsolatom.

Ezt hogy érti?

– Úgy, hogy szinte megszállottja lettem a lovaknak. Heti rendszerességgel jártunk a szüleimmel Balatonalmádiba, ahol mindjárt a lovasklub tagja lettem. És sohasem fogom elfelejteni az első lovamat, azt a csodálatos társat. Ezért is lennék kíváncsi arra, és szívesen elmennék egy reinkarnációs visszavezetésre, hogy megtudjam, mi ez a nem is szeretet, hanem valóságos szerelem a lovak iránt. Talán előző életeim egyikében ló voltam? Vagy lovas? Ki tudja?

Pintér Tibor: „Előző életemben talán ló lehettem”


Soha nem félt a lovaktól?

– Nem. Egyébként a lovak különlegesen érzékeny állatok, azonnal megérzik, sőt át is veszik például a lovardába belépő személy érzéseit, hangulatait.

Tényleg igaz a mondás, miszerint a lovak annyira érzékenyek, hogy képesek lovasuk lelkébe látni, mintha nyitott könyv lenne az állat számára az ember.

– Igaz. A lovak különleges egyéniségek, olyanok, mintha az ember számára tükrök lennének, a saját személyiségünket, illetve az éppen aktuális tudatállapotunkat sugározzák vissza felénk. Még azt is megérzik, ki az, aki tiszta, egészséges, és ki az, aki nem. Valamiféle telepatikus kapcsolat jön létre a ló és a lovasa között. Saját példámat mesélném el. Még kicsi voltam, de már versenyeztem. Volt egy Rigó nevű ló, aki csak néhány embert tűrt meg a hátán, akit viszont szeretett, azzal jól ment a pályán. Ám egy ideje már nem versenyzett, mert nem vágtatott végig, hanem egy idő után megállt. Mindenki le akart beszélni, hogy vele versenyezzek, de én addig-addig suttogtam a fülébe, és kértem, hogy segítsen nyerni, míg sikerült. Akik látták, nem akartak hinni a szemüknek, és kozmikus csodáról beszéltek, mert Rigó ez után a győzelem után is ugyanúgy viselkedett, mint előtte, nem csinálta végig senkivel a pályát.

Azt hallottam a lovak érzékenységéről, hogy még arra is képesek, ha egy várandós nő lovagol, akkor érzik az anyaméhben lévő magzatot.

– Sőt, nemcsak érzik, hanem tudományosan bizonyított, hogy a magzat megnyugszik, lecsillapodik, amikor az anya lovagol. Úgy tapasztaltam, hogy a nőkkel sokkal jobb a lovak kapcsolata, mint a férfiakkal. Nem véletlen az sem, hogy a lósport elnőiesedett. Rengeteg női versenyező van már a pályán, ennek valószínűleg az az oka, hogy a nők eleve érzékenyebbek, jobban tudják szeretni az állatot, a szeretet nyelvén kérik tőle azt, amit egy férfi a fegyelmezés eszközével tesz meg. Mindkettő eredményes, de hosszú távon a szeretettel való kommunikáció eredményesebb, gyümölcsözőbb. Talán éppen ezért a nők jobb suttogók, mint a férfiak. Például Papadimitriu Athinát különösen jó suttogónak tartom.

Mit csinál a suttogó?

– Egyfajta idomítási módszert alkalmaz. Szavakkal vagy szavak nélküli, gondolati kommunikáció folyik a ló és a lovas között, tehát inkább azt mondhatnám, hogy az érzések, a szándékok átsugározásáról beszélhetünk. Friss élményem, hogy az augusztusi bakonyi családi nyaralásunk alatt lehozattam a komáromi lovasszínházból egy andalúz lovat, aki félt az emberektől, tőlem, mindenkitől. Három nap alatt „átsuttogtam” a lovat, vagyis a szeretet, a türelem és a ráfordított idő meghozta az eredményt. A szemébe tudtam nézni, és a szemkontaktus által – gondolati úton – azt üzentem neki, hogy nincs mitől félnie. Partneri, baráti kapcsolat alakult ki közöttünk. Márkos Attilának, aki a Magyar Lovas Színház igazgatója, pedig azt üzentem – amikor a lovat visszavitték –, hogy ne csodálkozzon azon, hogy egy teljesen más lovat kap vissza...

Etológusok azt mondják, hogy ló pontosan tudja, mit jelent az ember szolgálatába állni, vagyis hagyja magát meglovagolni, és ezt az ember iránti barátságból teszi.

– Igen, ez valószínű, és ez az elképzelés összecseng az ősi mítoszok azon állításával, miszerint az úgynevezett aranykorban az emberek és az állatok között csodálatos harmónia működött. Ezért az őseink nem szolgáiknak, hanem barátaiknak tartották az állatokat. Sőt tovább megyek, az ókori történetírók szerint később a sztyeppei nomád népek lovasai szőrén ülték meg hátasukat, és harsány parancsszavak nélkül, pusztán a gondolataikkal, gesztusaikkal, mozdulataikkal közölték vele szándékaikat.

Napjainkban óriási a népszerűségük a lovasterápiáknak, mi ennek az oka?


– Ennek különböző okai léteznek. Egyrészt a beteg gyerekeknél kimutatható a javulás, a gyógyulás, a fejlődés eredménye. Például egy olyan gyermek, aki a földön nehezebben tud mozogni, az például a lábacskáinak szorításával, a keze ügyetlenségével megpróbálja a zablát fogni, az máris fizikailag fejlődik. És közben óriási élményt jelent neki, hogy egy nagy állaton ül, akit tulajdonképpen ő irányít. Miközben a ló átveszi kis beteg lovasa rezgését, és valójában az ő „barátságával”, engedelmességével gyógyítja őt. Másrészt az az ember, akinek nincs önbizalma, is átalakul; például megfigyeltem, hogy a színházban gyengébben teljesítő, ugyanakkor tehetséges színésznek, ha sikerül jól lovagolnia, akkor olyan változáson megy át, hogy ez a világot jelentő deszkákon is meglátszik, vagyis sikert arat. Egyébként az egész családomat „megfertőztem” a lovak iránti szeretettemmel. A kisfiam tehetséges lovas, most kezdem tanítani. A feleségem nagyon tartott a lovaglástól, kimentünk egy séta-tereplovaglásra, és már nem idegenkedik a lovaktól. Janza Katától született kislányom, Janka is lovagol már. Az egész család szereti a lovakat.

Egyesek azt állítják, hogy a lovak számos képessége már-már ezoterikusnak is nevezhető. Mi erről a véleménye?

– Ha ezoterikusnak nevezhető például az, hogy a lovak megérzik a földrengés jövetelét, ilyenkor tömegesen próbálnak kitörni az istállóból, de ezt egyébként más állatok is megérzik, például a kutyák, akkor igen, én is úgy látom, hogy annak nevezhető.

Pintér Tibor: „Előző életemben talán ló lehettem”A cikk folytatását elolvashatod a Nők Lapja Ezotéria legfrissebb, 2012/5. számában.

Hozzászólások

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Nyereményjátékok

Orbit

Nyerd meg az Orbit ajándékcsomagok egyikét!

Nyerni akarok