A karma típusai 2. rész

A karmafajták közül a legösszetettebb, a legszövevényesebb, és legszemélyesebb a családi. Az ezoterikus tanítások szerint a születés előtti állapotban mindenki megtervezi a földi életét, és megválasztja azt a családot, ahova érkezni szeretne. Azért, hogy a vér kösse össze velük, mert ez a legszorosabb kapocs, amely emberek között kialakulhat. A reinkarnációs elmélet szerint több földi életen át ismétlődhet a vérségi kapocs a lelkek között, amíg a családtagokkal, vagy a családdal kapcsolatos karma nem teljesül. A vérségi kötelék – bármilyen nehéz is egyes családtagokkal kijönni – nem büntetés, hanem karmikus segítség, hogy akár a több életen keresztül fennálló ellentéteket, problémákat felszámoljuk általa. Családtagjaink azok, akikkel szemben gyakorolnunk kell például az elfogadást, a megbocsátást, a szeretetet. Gondoljunk csak bele, hogy hány idegen embert találunk azonnal szimpatikusnak, és kezdjük keresni a társaságát, míg a családtagjaink között vannak olyanok, akikkel akár hónapokig nem beszélünk, vagy évekig nem találkozunk.

Karmikus család

A karma láthatatlan szálai azért is összeköthetnek valakit a családtagjaival, mert együtt egy közös feladatot kell megoldaniuk. Ezt a karmikus feladatot, vagy számlát olykor egy ős hozta létre sok-sok generációval korábban és a most élő családtagoknak kell kiegyenlíteniük. Ugyanis a karma törvénye szerint felelősek vagyunk az őseinkért, és ez a felelősség nemzedékek sorára vezethető vissza. Persze erre a mai kor embere azt mondja: mi közöm van a dédapám tetteihez, és miért kell nekem miatta szenvednem, vagy bármit is megtennem? Azért, mert az ős tette befolyásolja a jelenünket. Ennek okát szintén a karma törvénye mondja ki: a lelkünk nem csak a sajátunk, hanem a család lelkének is része, és nemcsak a géneket örököljük, hanem a karmát is. Szülői örökség részeként megkapjuk mindazt, amire szükségünk van ahhoz, hogy a családi karmát, valamint a saját, egyéni karmánkat is be tudjuk teljesíteni.

De mi van olyan esetben, amikor úgy leszünk egy család tagjai, hogy nem beleszületünk, hanem beházasodunk? A karma törvénye szerint nagyon nagy a valószínűsége, hogy ilyenkor korábbi életeinkben is vérrokoni viszonyban voltunk ezzel a családdal, amelybe most házasság révén kerülünk be. Ilyenkor természetesen felvesszük az új családnak, valamint a házastársunknak is a karmáját, amelyet együtt próbálunk megoldani.

 
Ha a karma megoldása: a család kihalása

Karmát kutatók között él egy olyan feltételezés, miszerint kihalásra ítéltettek azok a családok, ahol az idők során rengeteg negatív karma halmozódott fel, amelyet az utódok képtelenek voltak ledolgozni, sőt újabbnál újabbakat halmoztak fel. Az ilyen családokban csak lánygyermekek születnek, és végül a család kihal.

Karmát kutatók szerint, ha egy családban zűrzavaros szerelmi kapcsolatok uralkodnak – akár hosszabb éveken, évtizedeken keresztül – az is olyan súlyos karmának minősül, hogy a család szintén kihalásra ítéltetett. Ez előfordulhat abban az esetben, ha a rokonságon belül jönnek létre szerelmi viszonyok, vagy a családtagok közül többnek vannak zűrös szerelmi ügyei. Kutatások szerint, azokban az országokban, ahol a többnejűség engedélyezett volt, a sok feleség és szerető közötti viszálykodás szintén olyan súlyos családi karmát okozott, amelyeket az utódokat nem tudtak ledolgozni, és ez is a család kihalásához vezetett.

Szülő és gyermek karmája

Az ezoterikus nézetek szerint a szülő-gyermek kapcsolat a karmikus kapcsolatok közül a legerősebb. Általában az a nézet, hogy az egymást szerető szülők és gyermekek egy előző életben szintén boldog, de másfajta kapcsolatban – gyakran szerelmespárként – voltak egymással. Érdekes azoknak a szülőknek és gyermekeiknek a múltja, illetve karmája, akik nincsenek jó viszonyban egymással, a gyermeket a szülő bántalmazza, vagy a gyermek az idős szülőjét elhanyagolja. Az is a súlyosabb karmafajtákhoz tartozik, amikor az együtt szenvedés köti össze a két embert, hiszen ezt a köteléket a legnehezebb ledolgozni. De ha valaki mégis felismeri ezt a problémát, és képes ellene tudatosan  tenni, vagyis bármennyire neheztel a szülője, vagy a gyermeke viselkedésére, mindent megtesz, hogy az ellentéteteket feloldja, akkor sikerül ezt az igen mélyre nyúló, régi karmikus kapcsolódást felszámolni. Aki alkalmazkodott, az pedig óriási lépést tesz előre a megszabadulás, a felismerés útján.

Az örökbefogás karmája

Ezoterikus nézetek szerint örökbefogadáskor a vér szerinti szülőnek a lemondást, az örökbefogadónak az elfogadást kell megtanulnia, amelyet a gyermek taníthat meg nekik. Ami összeköti mindhármunkat, az nem más, mint a vesztés karmája. A veszteséget azonban mindannyian másként élik meg. Az örökbeadó úgy, hogy lemond a gyermekről, mert ily módon tapasztalja meg annak az elvesztését, amit ő teremtett meg. Az örökbefogadó azzal, hogy lemond a saját gyermek vállalásáról (általában nem tudatosan teszi, hanem tudattalanul), és helyette inkább más gyermekét neveli fel. A gyermek pedig úgy, hogy elveszíti a vér szerinti szüleit, akik lemondanak róla. Ám örökbefogadás karmája is annyira összetett, mint a családi karma, és nemcsak a vesztés tapasztalható meg általa.

Talán kevesen gondolják, hogy örökbefogadás esetén nem a szülő választ gyermeket, hanem éppen fordítva: a gyermek választja ki a szülőt. Az elhagyott gyermek azzal az örökbe fogadó nővel kerül egy hullámhosszra, aki szellemben és lélekben is hasonlít a szülőanyjához. Vagyis láthatatlan módon „kapcsolódik rá”, és üzen, hogy itt vagyok, a tiéd vagyok, engem válassz. Hogy miért? Talán azért, mert a gyermek a családjától örököl egy karmikus feladatot, amelynek a teljesítésében, valamint az egyéni céljai elérésében, az örökbefogadó anya, illetve pár tud segíteni.

Karma kutatások ugyanis azt bizonyítják, hogy gyakran előfordul, a szülőpárt a lélek csak a genetikus háttér miatt választja, de más anyára és apára van szüksége ahhoz, hogy a sorsfeladatát teljesíteni tudja. Például Karcsika igen szegény, sok gyermekes, hátrányos helyzetű családba azért érkezett, hogy „hozzájusson” az ősök zenei tehetségéhez. De a karmikus feladatát úgy tudta teljesíteni, hogy állami gondozásba került, és egy olyan tehetős, értelmiségi család fogadta örökbe, ahol felfigyeltek a gyermek muzikalitására, és támogatták képességei kibontakoztatásában. Az örökbefogadó szülők teljesítették a karmájukat, mert az ő feladatuk az volt, hogy idegen gyermekét a sajátjukként szeressenek, és segítsék, hogy maradandót alkothasson. Ezzel a gyermek nemcsak az egyéni, hanem a vér szerinti és az örökbefogadók családjának karmáját is teljesíthette: a zenei pályán átütő sikereket ért el. De közben az örökbefogadással nemcsak a vesztés karmáját élte át, hanem megtanult egy igen nehéz feladatot, miszerint nem csak a vér szerinti család jelentheti a rokonságot, a támaszt, és felnőttként ő volt az, aki másoknak támogatást nyújtott, és néhány művész életében mecénás lett.