Könnyebb más országból örökbe fogadni?

Hosszú és nehéz az út az örökbefogadásig. Évek, vizsgálatok, kétségek és kompromisszumok – nem csoda, ha néha könnyebbnek tűnik külföldről örökbe fogadni egy gyermeket. Az ebben reménykedőket azonban hamar lehűtötte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium tájékoztatója, amelyben felhívták a figyelmet, hogy amíg Haiti jogi és közigazgatási rendszerét nem állítják helyre, addig nem lehet örökbefogadási eljárásokat indítani.

A dolog persze egyébként sem egyszerű. Nem válhat egyik napról a másikra bárki örökbe fogadó szülővé, és ennek érthető okai vannak – mégpedig a gyerek szempontjából. A szülőknek fel kell erre készülniük, a hivatalnak pedig ellenőriznie kell, hogy a gyermek biztosan jó helyre kerül.

„Magyarországon jelenleg ez úgy működik, hogy az örökbefogadó jelentkezik a területileg illetékes gyermekvédelmi szakszolgálatnál, ahol részletesen tájékoztatják az örökbefogadás folyamatáról – mondja dr. Lantai Csilla, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Gyermekés Ifjúságvédelmi Főosztályának osztályvezetője. – Első lépésként egy pszichológus alkalmassági vizsgálatot végez, majd a leendő szülőnek, szülőknek részt kell venniük egy tanácsadáson, felkészítő tanfolyamon. Ez persze nem megy egyik napról a másikra, így annak nincs semmi realitása, hogy valaki beesik a hivatalba, és azonnal örökbe fogad egy gyereket Haitiről.”

Vajon mi indít arra valakit, hogy külföldről próbáljon örökbe fogadni egy gyermeket? Hiszen sokkal nehezebb az összecsiszolódás, ha más a kultúra, a nyelv, a gyökerek.

„A hivatalban hét-tíz évre saccolták, mire örökbe fogadhatok magyar gyereket – mondja Vámos Erika, a Két testŐr című műsor egyik arca. – Egyedülállóként ugyanis hátrányban vagyok a házaspárokkal szemben, és bár alkalmasnak nyilvánítottak, ez még kevés ahhoz, hogy a sorban előbbre kerülhessek. Ez igencsak elkeserített. Régóta tudom, hogy nem lehet gyerekem, és készültem is az örökbefogadásra, de nem akartam elkapkodni sem. Most, harmincöt évesen értem meg arra, hogy egy gyereket gondozni, nevelni tudjak. Ez az irdatlan hosszúnak ígért várakozás azonban letaglózott.

Voltak nehéz percek az örökbefogadási procedúra intézésében is. Olyan kérdésekkel, olyan kérdőívekkel bombáztak, amelyekre álmomban sem gondoltam volna. Mire a pszichológus megállapította az alkalmasságom, addigra az életem nyitott könyv lett előtte. De örülök, mert végül úgy döntöttek, hogy nekem is járhat gyerek.”

Erika nem kötötte ki, hogy csak újszülött, csak szőke és csak kislány lehet, vállalna picit idősebb, roma, esetleg kisebb egészségi problémával született kisgyereket is. De egyelőre még csak vár. Ezért megpróbált utánajárni, miként fogadhatna örökbe külföldről.

„Jól hangzik, hogy Angelina Jolie a világ különböző tájairól származó gyerekeknek viseli gondját, ehhez azonban olyan kapcsolatok kellenek, amelyeket én sosem tudok megszerezni. A hatóságon keresztül nincs olyan külföldi gyerek, aki örökbe adható, így magamnak kell megkeresnem a járható utakat. Beszéltem például egy ügyvéddel az erdélyi gyerekekkel kapcsolatban. Kiderült, hogy romániai árvát csak vér szerinti nagyszülő fogadhat örökbe és viheti ki az országból. Na, ez az a törvény, amit nem is értek.

Aztán gondolkodni kezdtem harmadik világbeli országok gyerekeiben. Így került a képbe Srí Lanka, ahová egyszer meglepetésutazást szervezett egy barátom. Most, második látogatásomkor már egy hónapot töltöttem kint, és ekkor döbbentem rá, mennyi szerencsétlen sorsú gyerek vár arra, hogy családja legyen. Több árvaházba is eljutottam, és próbáltam érdeklődni, miként lehetne örökbe fogadni közülük. Mivel minden egyházi kézben van – legalábbis nekem úgy tűnt -, nagy hatalmú egyházi képviselőkkel és kedves nővérekkel beszéltem, de konkrét ígéretet senkitől sem kaptam.

Még az eljárás mikéntje sem volt világos. Ezért megadtam az elérhetőségeimet, és kértem őket, hogy segítsenek az örökbefogadásban. Persze, nincsenek illúzióim, hogy holnap megcsörren a telefon, és mehetek egy kisgyerekért. Ezért ruhagyűjtéseket szervezek, a csomagokat pedig eljuttatom a rászorulóknak. Amikor kinn vagyok, mindig megkeresem az illetékes vezetőket, elbeszélgetek velük. Szeretném bennük tudatosítani, hogy nem csak múló szeszélyből vagyok ott, nem csak divatból akarok az árváknak segíteni. Komolyan gondolom az örökbefogadást.”

Még több információ a Nők Lapja Évszakok tavaszi számában!
Itt tudsz előfizetni rá!»