Egészség

A feljegyzések túlsó oldala

Mindig szerettem a történelmet, de sosem volt ez több számomra, mint érdekes legendák gyűjteménye. Csaták, királyok, szeretők, festők, lovagok és izgalmas történetek kifogyhatatlan tárháza. De sosem hittem, hogy ezeknek a történeteknek bármilyen hatásuk lenne az én életemre. Még hogy a múltunkból tanulva jobbíthatjuk a jövőt? Ugyan már! Ami volt, elmúlt, gondoltam mindig.

Ettől függetlenül a saját történeteimet igenis fontosnak tartottam világéletemben. Ezért is kezdtem naplót írni tizennégy évesen. Nehogy nyomtalanul elmúljon az első szerelem ébredése. Úgy éreztem, hogy ennek az érzelemnek méltó emléket kell állítanom. Ma már persze a fiú is ködbe vész, a napló pedig elégett. Sosem tudom már meg, miért éppen őt választottam. Éppen ezért az utána következő tizennyolc füzetkére már jobban ügyeltem. Voltak korszakaim, amikor minden este leírtam, mi történt velem. Máskor csak azt, ami fájt és kínzott.
Ma már tudom, az írás mindig jobban ment, amikor zavaros volt az életem, míg ha boldog voltam, elakadtak a szavaim. Furcsa így felnőtt fejjel újraolvasni a kamaszkori gondolataimat, mintha epekedés és sóvárgás lett volna a sorsom éveken át. Csak az nyugtat meg, hogy a hosszú, hónapig tartó szünetek alatt minden bizonnyal boldogabb voltam. Olyan boldog, ahogyan az emlékeimben őrzöm ezeket az éveket.
A történelem tehát torzít, ez biztos. Ennek ellenére ahogy telnek az évek, egyre fontosabbak számomra az emlékek. Édesanyám egyetlen fennmaradt középiskolai füzete ugyanabban a nagy, virágos dobozban van az ágy alatt, ahol a naplóim. Pedig csak Mátyás királyról olvashatok benne, semmi személyeset nem írt le. Mégis, a keze írása már legalább ötvenéves ezen a papíron, és ez bizony nem kis kor egy ember életében. Mivel fiatalkori fotói mind elvesztek, nekem ez maradt az ő fiatalságából. Édesapámból még ennyi sem. Mintha az ő élete csak az esküvőjén kezdődött volna. Ez az első kép a régi családi albumunkban. Félek, sosem fogom megtudni, milyen kisgyerek volt. Mert a történelemben nagy hiányok vannak, több a rejtély, mint a bizonyosság.

Bezzeg én már ötnapos koromtól dokumentálva vagyok. A fotók szépen, sorban sorakoznak egymás után a fekete fotókartonra ragasztva. Azt nem tudom, hogy mikor álltam fel és kezdtem el járni, mert anyu nem írta le, és négy gyerek felnevelése mellett elkopott a családi memória. De a fotókon látszik, hogyan nőttem, és hogy a nagyobbik lányom éppen olyan, mint amilyen én voltam az ő korában. Mert a történelem ismétli önmagát, újra és újra.

A feljegyzések túlsó oldala

Ezért hát a saját lányaimról már most több tucat albumot ragasztottam tele. Hogy egyetlen pillanat se vesszen el, a képek mellé szépen felírtam minden hónapban, hogy mikor mit csináltak, mivel játszottak, mennyit ettek, és egyáltalán hogyan éltünk akkor. Mielőtt irigykedni kezdenének, elárulom. Házi időszámításunk 2005-ig jutott el. Ekkor beköszöntött a digitális korszak. A fotók CD-ken, kétévnyi gyerekleírás egy másikon. Egyszer majd biztos összepárosítom a kettőt. A történelem ugyanis mindig késésben van.

Ahogy azonban teltek az évek és nőttek a gyerekek, ritkultak a feljegyzések. Minek is írnék naplót, hiszen mindennap leírom a barátnőmnek, hogy mi történt velünk előző nap, és nagy örömmel olvasom az ő gyerekszájtörténeteit. Évente egyszer pedig összegyűjtöm, ami fontos. Ahogy látom, ő is ezt teszi, mert pár hónapja visszaküldte egy régi levelemet. Éppen egy éve íródott. „Olyan fáradt vagyok, a gyerekek betegek, a lakásban eluralkodott a káosz és a vasalatlan ruhák halma, ha egy nap leomlik, agyonüt” – olvasom vissza a saját szavaimat. És amilyen vicces kedvében volt az én drága barátnőm, mellérakta egy újabb levelemet is. Szóról szóra ugyanaz volt benne. Ebből is látszik, hogy nincs új a nap alatt, mégis. Teljesen kétségbeestem. Ha a gyerekeim majd visszaolvassák az emiljeimet, azt látják, hogy az anyjuknak szürke és fáradt sorsa volt? Így hát az utóbbi hónapokban radikálisan változtattam a levezési stílusomon.
Nap mint nap sorba veszem, hogy mi volt az a dolog, ami örömet szerzett. Hiszen mindennek két oldala van, a jót éppolyan könnyen meg lehet találni, mint a rosszat. És ha majd évek múlva visszaolvasom ezeket a leveleket, akkor azt fogom látni, milyen boldog is voltam 2009-ben.
Mert a történelem boldogít is. Pláne ha hajlandóak vagyunk észrevenni a szebbik oldalát.

-1 ruhaméret 3 vagy 7 nap alatt
A májusi szám tartalmából:

• Memóriavédő ételek
• Anyák a boldogabb világért
• Párt találni 40 felett
• Varázslás lombikban

Fizess elő a Nők Lapja Egészségre!»

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top