Zsuzsa római-katolikus családban született, számára kötelező volt a hétvégi templomlátogatás és a hittan. Ő azonban félt a papoktól, és nem tudott elfogadni egy olyan környezetet, ahonnan a rakoncátlankodó kisgyermekeket, de még a síró kisbabákat is kinézik, hiszen zavarják az ájtatosságot. Elsőáldozott, bérmálkozott, de nem talált senkit, aki egyengette volna az útját Isten létének elfogadása felé.
Már gyesen lévő kismama volt, amikor a 2001-es New York-i terrortámadás után érdeklődni kezdett az iszlám vallás iránt. Éppen a médiában látható, nemegyszer felületes képek (fanatizmus, nők elnyomása, iszlám dzsihád) indították el ezen az úton. Ismert ugyanis néhány muzulmán házaspárt, akik csendesen, szépen éltek, és világuk egyáltalán nem rímelt arra az erőszakosságra, amit Zsuzsa a tévében látott.
„Minden beszerezhető könyvet elolvastam. Rájöttem, hogy az iszlám nem sokban különbözik a többi világvallástól: azonos célok, azonos erények jellemzik. A felületes riporterek gyakran hangoztatják, hogy a Korán buzdít a hitetlenek megölésére és az asszonyok lealacsonyítására. Ám ezek az idézetek éppen az ellenkezőjüket jelentik, ha elolvassuk az előttük, illetve utánuk írt sorokat. Vagyis nem lehet őket kiragadni a szövegből. Az pedig külön tetszett, hogy kizárólag az iszlám hibáztatja a bűnbeesésért Ádámot is, nem csupán Évát.”

Úton isten felé
Zsuzsa érdekesnek találta ezeket az információkat, de nem elegendőnek arra, hogy muzulmánná váljon. Nem is ez volt a célja. Szorgalmasan olvasott tovább, aztán egy szombati napon ellátogatott egy budapesti mecsetbe. Ez a látogatás alapjaiban változtatta meg az életét.
„Mindenki nagyon kedvesen fogadott. Az imádkozók között mindenféle korú és nemű gyermekek szaladgáltak. Játszottak, beszéltek, nevettek. Ez senkit sem zavart. Muszlimák jöttek babákkal. Ha imádkozás alatt egy picurka odatipegett a mamájához vagy sírni kezdett, az egyszerűen magához vette, és úgy imádkozott tovább.”
Zsuzsának tetszett az a meleg, családias közeg, amit a mecsetben látott, és az az önzetlen támogatás, amit a közösség tagjai egymásnak nyújtottak, a viszonzás elvárása nélkül. Elfogadó, toleráns, az élet apró dolgaiban is örömet lelő „családot” ismert meg. Amikor olvasmányélményei során választ kapott istennel kapcsolatos kérdéseire is, érezte, hogy istent úgy szolgálja helyesen, ha felveszi az iszlám vallást. Ez pedig a tanúságtétel (seháda) kimondásával zajlik.
„Tanúsítom, hogy nincs más isten Allahon kívül, és tanúsítom, hogy Mohamed az Ő szolgája és küldötte.” Nincs szertartás, nincsenek külsőségek. Az a lényeg, hogy az ember őszinte hittel, saját akaratából mondja ki. Zsuzsa készen állt erre.

Elkendőzött szépség
Az iszlám vallás felvétele külsőségekkel is jár, így nem lehet sokáig titokban tartani. Zsuzsa apránként igyekezett környezete számára elfogadhatóvá tenni hitét. Az életmódváltás nem jelentett törést, hiszen a nagy bulizások időszakán már túl volt, nem fogyasztott alkoholt, és addig sem sertészsírral főzött. Ezután sertéshús sem került a család asztalára. A viszonylag szigorú öltözködési szokások átvétele azonban még neki is gondot okozott.
„Elsőre kategorikusan kijelentettem, hogy képtelen volnék kendőt kötni. Korábban gyakran vettem föl miniszoknyát és topot. Aztán szép lassan egyre hosszabbak lettek a szoknyáim. Nem kívántam már mások figyelmét pusztán külsőségekkel magamra vonni. Kendőben egy darabig csak itthon méregettem magam a tükör előtt, aztán kimerészkedtem benne az utcára.

A cikk folytatását a Nők Lapja Évszakok februári számában találja.