Így is oldható a stressz

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Ha stresszben élsz, akkor próbáld minél előbb megszüntetni ezt az állapotot. A teákon, légzési módszereken túl most bemutatunk néhány másféle stresszoldó technikát, melyek legtöbbje arra épít, hogy az egy könnyed feladatra történő koncentráció oldja a feszültséget.
Így is oldható a stressz

1. Jobb agyféltekés rajzolás

1979 óta ismert módszer, az ötnapos tanfolyam során még azok is remek portrékat rajzolnak, akik addig egy pálcikaembert is komoly kihívásnak tekintettek. A módszer arra épül, hogy a bal agyfélteke, mondjuk úgy, a racionális dolgokért felel, míg a jobb az „engedőbb”, ide kötődik a vizuális, az észlelő gondolkodás.

A gyakorlatok során elkezded a jobb agyféltekédet használni, az ötnapos foglalkozás során pedig látni fogod a különbséget az első és az utolsó rajz között – főleg hogy megrajzoltatják veled újra ugyanazt.

A tanfolyamnak nem célja, hogy egyedi stílust alakítson ki, pusztán arról van szó, hogy egy adott tárgyat, esetleg egy arcot hitelesebben tudj ábrázolni, mint előtte. Az ország bármely pontján hirdetnek foglalkozást, számos rajztanár foglalkozik ezzel maszekban.

2. Színezők – avagy a rajzmeditáció

Maradjunk a ceruzánál, de most a grafit helyett nyugodtan vegyél színeset a kezedbe. A színezésről sokan azt hiszik, hogy csak a gyerekeknek találták ki, de ha jobban megfigyeled, hogy egy óvodás mennyire el tud mélyülni egy színező felett, gondolkozz el egy kicsit, hogy neked menne-e... hát persze hogy menne.

Színezőfüzeteket szerencsére már felnőtteknek is gyártanak, sőt naptárt is, melynek a lényege, hogy minden hónapra jut egy kép, amivel akár 3-4 estét is eltölthetsz. Vedd elő a színes ceruzákat, és merült el a felnőtteknek szánt, sokszor futurisztikus, vagy éppen 16 éven felülieknek szánt mintákban.

3. Takarítás és átrendezés

Nincs az az ember, aki szeretne takarítani, de a monoton mozdulatok (portörlés, porszívózás, felmosás), a tisztítószerekért való hajolgatás kikapcsolja az agyat. Miután kitakarítottál, használd újra a fejedet, de ne az addigi, a stresszt okozó problémán gondolkozz – inkább rendezd át egy kicsit a szobádat, és építs új környezetet az eddigi megszokott helyett. Feltölt.

4. Lomtalanítás

A legtöbb ember felhalmoz – érzelmeket, ruhákat, tárgyakat, bármit. A tárgyak ráadásul nem feltétlenül csak jó emlékeket idéznek fel, ugyanúgy a kellemetlen dolgokat is eszedbe juttathatják. A stressz, a zavarodottság nemegyszer köthető ahhoz, hogy rossz dolgok vesznek körbe, és látványuk lehangol, ahelyett hogy feldobna.

Válj meg ezektől a dolgoktól! Add el a felesleges holmikat, add be egy rászorulókon segítő alapítványhoz a ruháidat – ahogy leszámolsz a múlttal, kitisztul a fejed, tiszta fejjel pedig nyugodtabb leszel.

Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus