Pasik, akiknek adunk a véleményére

Réz András esztéta

Keserves tény, hogy a nők döntő módon egymásnak, a nők által elfogadott divateszménynek próbálnak megfelelni. A hímeknek semmi szerepük ebben a folyamatban. A nők gyakran jobban hisznek a tükörnek, mit a férfiaknak. Ez azért rémes, mert a férfiak – a gyengébb nem – kevéssé szerelmesednek bele előírásos test- és ruhaméretekbe: nőkbe szoktak beleszeretni. Ezért aztán nem könnyű elviselniük, amikor az a fehérnép, akit szépnek, vonzónak találnak, állandóan azon lamentál, hogy ő rút, visszataszító, undorító.
Ami a címlaplányokat illeti: kamaszkorú férfi egyedre erőteljesen hatnak, de talán már ők is sejtik, hogy a cover girl nemfeltétlenül születésétől fogva olyan tökéletes, amilyennek látszik.
Különösen azok, akik már használtak Photoshopot.

Csernus Imre pszichiáter

A plakát nőideálja, úgy érzem, nem hús-vér ember. Szimpla kétdimenzió. Hiányzik belőle a lélek, vagy a kisugárzás. A hús, kedves Nők Lapja Cafe olvasói, megöregszik, a plasztikai sebészek áldásos tevékenysége ellenére is. 🙂

Úgy látom, ez a kisugárzás a nőies, férfias nőkből is nagyon sokszor hiányzik az életük bizonyos területein, amely nagyon sokat számít.  Ezt kompenzálják hol ezzel, hol azzal. Rengeteg nővel találkozom, akik virítanak, vagyis a sokkal jobb képüket mutatják, mint ami van.

Pedig van szívvel-lélekkel élő NŐ.

Kemény munkával érhető el.

Kornis Mihály író

Az ideális nő tudja, hogy a párja akkor lesz hű hozzá, ha a szeretete féltékenységtől mentes szabadságot nyújt a számára. Vagyis ha a nő szerelmében van valami feltétel nélküli odaadás. Ez tiszteletet ébreszt – eddig csak az édesanyánk szeretett minket ennyire -, és a nő örök szövetségesére talál az ideális férfiban. Aki vagyok.

A kor kreált nõképérõl: Számológép-fejű szilikondaganat.
Aki “pamelaandersonos”, az nálam esélytelen.

Baló Péter szerkesztő

A kornak több kreált nőképe van, pl. a Pamela Anderson-féle szőke nagymellű, vagy a vattaszemű piszkafa manöken, úgyhogy lehet választani, bár tény, hogy egyik sem normális nőfajta. Nekem nincs nőideálom, volt izmos-sportos meg kis dundi feleségem, meg manökenalkatú barátnőm is, nem a külcsíny a fontos. Nem érdemes emiatt frusztrálódni, ráadásul Pamela civilben, smink nélkül ugyanolyan, bárki más ember lánya.

 

Bus István újságíró

A kor nőideálja ma már mindenképpen mikroprocesszorokban és memóriákban születik. Vagy úgy, hogy az „alapanyagot”, a hús-vér modellt digitálisan tuningolják és vetik alá szépészeti beavatkozásoknak – lásd: számítógépes retusálás –, vagy pedig nem is létezik „alapanyag”, hanem a programozók által kel életre egy virtuális szellemkép. Lara Croftot említeném, mint eklatáns (és nagyon nagy mellű) példát. Tudatában vagyok, hogy a csajokat frusztrálja a nem létező, „tökéletes” szépség. Ameddig ez arra sarkallja őket, hogy hetente kétszer menjenek el fenékre gyúrni, talán nem is baj. De ha valakit boldogtalanná tesz – és gyanítom, hogy sokan képtelenek utolérni a plakátlányok hűvös szépségét -, az már nagy gond, amire, bevallom, kevés gyógymódot ismerek. De talán érdemes rákeresni a neten a bibircsókos, zsíros hajú és lengedező úszógumijú Britney Spears-fotókra, vagy Angelina Jolie-ra, amikor egy zúzós éjszaka után smink és fél arcot eltakaró napszemüveg nélkül merészkedik ki Kalifornia záporozó napsütése alá.

Személy szerint nekem nincsen az agyamban nőideál. A plakátcsajokon persze elidőzöm – úgy kábé öt másodpercig. Ennyit azért feltétlenül megérdemelnek.