Mindenaminő cikkek

Mi kell a nőnek?

Mi kell a nőnek? – kerestük a választ a kommunikációs szakma tagjaival közösen, a Kreatív Csoport Budapest Music Centerben megrendezett konferenciáján. Nagyrészt nőkkel találkoztunk az eseményen, együtt gondolkodtunk a változó női szerepek és a média kapcsolódási pontjain. Hogyan érdemes a jelenlegi helyzetben szegmentálni, milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a kommunikációs folyamat szakaszaiban – mindezt a kiadók, az ügyfél és az ügynökség szempontjából egyaránt megvizsgáltuk közösen.

„A női életutakra bármilyen alternatíva igaz lehet, már nincsenek jól bevált sablonok…” – állíthatjuk jogosan, és ez kutatásainkból ki is derült: már nem elég egyszerűen életkor alapján szegmentálni, a nők különböző életkoraikban nagyon hasonló életutat járhatnak be éppen.

Mi kell a nőnek?Szerepváltó nő és szerepváltó média

Sok olyan változást megfigyelhetünk a nők életszakaszait és életstílusát illetően, amelyek gyökeresen megváltoztatják a média szerepét is. Egyre inkább csökken a nők körében a házasodási kedv, és ezzel együtt a gyermekvállalás is háttérbe szorul vagy eltolódik. A klasszikus családformától távolodunk, így a gyermekek sem hagyományos családba érkeznek és nevelődnek. A kapcsolatokat illető változások nem maradtak ennyiben: egyre több az egyedülálló fiatal nő, akik ráadásul önállóan is képesek magas életszínvonalat kialakítani maguknak. Ezen tényezők természetesen a férfiak életére is nagy hatást gyakorolnak.

Ismerjük ezeket a nőket?

Talán nem mindannyiukat személyesen, de megismerhetjük őket tipológiájuk alapján. Mi találkoztunk a(z)

  • élménykereső nővel, aki élvezi az életet, követi a trendeket, de médiahasználata kiszámíthatatlan. Ő a fiatal, spontán, felszabadult városi nő.
  • öko-spiritiszta nővel, akinek nagyon fontos az önmegvalósítás, környezettudatos, odafigyel táplálkozására és szociálisan érzékeny. Médiahasználatában kritikus, azonban fogékony az interaktivitásra.
  • új háziasszonnyal, aki a család menedzselését és a férj karrierjének támogatását tartja szem előtt, de önmagát sem hanyagolja el. Megfontolt, igényes, és minőségi termékeket használ. Aktív médiafogyasztó, könnyen elérhető.
  • modern amazonnal, az igazi innovatív nővel, aki önálló, és szeretne sikeres lenni, de nem hideg karrierista. Gyermekvállalása kitolódik rengeteg elfoglaltsága miatt. Társasági lény, aki az egyszerű és elegáns dolgokat kedveli. Szelektív és kritikus médiahasználó.
  • la mammával, aki férjére és gyermekére fókuszál, alig vagy egyáltalán nem ambiciózus. Médiafogyasztásában passzív, befogadó.

Mi kell a nőnek?Hogyan látja ezt a média és miképp reagál(hat) rá?

Szemléletváltás szükséges a szegmentációban

A szegmentációnak a változó társadalmi igényekhez és szerepekhez kell igazodnia: egy nő akár több kategóriába is sorolható, egyszerre több élethelyzet is jellemző lehet rá.

Változó célcsoportok, változó válaszok

Élményfogyasztó, irányt mutató fogyasztó, aki szubjektív tartalomra éhezik, mert az jobban szórakoztatja! Pusztán a márka már nem elég neki: kötődni akar, szakértő tartalmat akar.

A termékéletciklusok rövidülnek
Felgyorsult világ, a gyorsulás gyorsulása! Mindig kell egy újabb „nagy dobás”, akarjuk az újat, és meg is kapjuk. Ennek következményeként vagy ezzel egy időben az elvárások is nőnek. A platformok közötti verseny szintúgy elősegíti ezt a gyorsulási folyamatot, és már az egyszerű termék sem elég a fogyasztónak. A fogyasztói multiplatform megközelítés nehezíti a média dolgát: a tartalom, a fogyasztói attitűd és a platform megfelelő kapcsolódása és a fogyasztói élmény a kulcs.

Rugalmas és érdekes média

A fogyasztó ma már bárhol fogyaszt tartalmat, ezt is gyorsabban teszi, így mindössze öt másodpercünk van, hogy megragadjuk a figyelmét. Ha nem elég érdekes számára a tartalom, egyetlen kattintással továbbáll.

Szerepváltás
Bárki lehet tartalom-előállító, ha az adott téma szuperszakértőjévé válik, és akár jobb tartalmat állít elő, mint egy újságíró. A technológia adott, személye összefonódik a tartalommal, és az emberek emberekhez kötődnek, nem pedig cikkekhez.

A média – tartalom – hirdető – fogyasztó egységében a tartalom hitelessége mindenekfelett!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top