Otfried Preußler: A kis szellem

Alig egy hét telt el az Uhu bácsival folytatott beszélgetés után, mikor a városháza toronyórája ismét tizenkettőt ütött, a kis szellem pedig, szokása szerint az utolsó harangkondulásra, annak rendje s módja szerint fölébredt. Kidörgölte az álmot a szeméből, nyújtózkodott, csakúgy, mint minden éjjel. Aztán kimászott a ládából, belegabalyodott a feje a pókhálóba, tüsszentett, haapci!, és kulcscsomóját zörgetve előlebegett a kémény mögül.

De nicsak, hogy megváltozott a padlás! Mintha tágasabb és világosabb lenne, mint máskor!

Biztosan beszűrődik a Hold arany fénye a tetőcserepek között.

Arany? Hogyhogy arany?

A Hold fényes, ezüstfehér, néha kékes derengésű… de hogy arany?!

– De ha ez nem holdfény – töprengett a kis szellem –, akkor micsoda?

Odahussant a legközelebbi padlásablakhoz, hogy egy pillantást vessen a kinti világra – de azonnal vissza is húzódott, és szorosan becsukta a szemét.

Az a fény odakint annyira vakította, hogy idő kellett, mire megszokta. Óvatosan hunyorogva pillantott ki másodszorra az ablakon. Jó darab idő telt el, mire ki tudta nyitni a szemét és alaposan körülnézetett.

– Ó! – kiáltott fel lenyűgözve.

Hogy fürdik a fényben a világ! És milyen színes!

A kis szellem egészen eddig a pillanatig azt hitte, hogy a fák feketék, a háztetők pedig szürkék. Most megláthatta, hogy a fák valójában zöldek, a háztetők pedig pirosak.

Minden egyes dolognak saját színe van!

Az ajtókat és az ablakkereteket barnára festették, az ablakokban tarkabarka függönyök lógtak. A várudvart sárga kaviccsal szórták fel, a falakon zöldelltek a fűcsomók, a toronyban vörös-arany színű zászló lengett – és mindenek fölött ott ragyogott a nyári ég kék kupolája, úszó fátyolfelhőkkel, melyek úgy festettek, mint gazdátlan halászcsónakok a tengeren.

– Gyönyörű, jaj, milyen gyönyörű! – ujjongott a kis szellem.

Aztán rájött, mi történt.

– Csak nem fényes nappal ébredtem?

Újra megdörgölte a szemét, megcsipkedte az orrát – nem, nem álmodik!

– Nappal van, fényes nappal! – kiáltott a kis szellem, magán kívül az örömtől.

Csak azt nem tudta, miért és hogyan teljesült a kívánsága.

Talán csoda történt? Ki mondhatná meg…

De a kis szellemnek ebben a pillanatban ez édesmindegy volt.

– Az a fő, hogy végre egyszer napvilágnál vehetem szemügyre a vidéket! Gyerünk, egy percet sem veszíthetek, Bagolyvár minden zugát a lehető legalaposabban meg akarom nézni!

És a kis szellem kíváncsiságtól hajtva lesietett a padláslépcsőn.

_{F. J. Tripp közkedvelt rajzaival
Fordította: Nádori Lídia
Kolibri Kiadó, 2015.}

További mesékért KLIKK IDE

Gyere és jász velünk értékes ajándékokért! Töltsd fel képedet és nyerj!