2012. február 12. Ma Lívia, Lídia napja van. Küldj képeslapot

Meglepetés

Tomboló megaszerelem

Leülünk a fagyizóban, és az ötödik percben már tudom, nagy butaság volt nyilvános helyen találkoznom Bartók Eszterrel és Molnár Ferenc Caramellel. Még soha nem tapasztaltam, hogy egy ismert embert ennyire szeressenek.

Hiányzott Eszter

- Hogy bírjátok? – kérdezem Caramelt, miközben legalább a tizenötödik papírt írják alá Eszterrel.

- Caramel: Jól, sőt, remekül.

- Eszter: Tudod, annyi szeretetet kapunk az emberektől, olyan kedvesek, annyira bíztatnak minket, hogy nem is lehet terhes számunkra az érdeklődés.

- Az Ugyanúgy soul című dalt már a versenyen előadtátok, de egész más füllel hallgatja az ember, amióta tudja, hogy összetartoztok.

- E.: Azt hiszem, ez a dal később értékelődött át bennünk is. A zenéről szól, az emberek közötti kapcsolatról, de a szöveget az ösztöneinkből írtuk, és nem tudatosan.

- Lehet, hogy magatokat még be tudtátok csapni, de az ösztöneiteket már nem?

- C.: Lehet, hogy igazad van. A Megasztár-házban például már mindenki tudta, hogy egymásba szerettünk, csak mi nem.

- Hisztek abban, hogy egy ember tehetségébe is bele lehet szeretni?

- C.: Igen. Az én esetemben például nagyon erős tényező volt Eszter tehetsége, ami ráadásul olyan emberi tulajdonságokkal társult, amelyek nekem fontosak.

A pár névjegye
Molnár Ferenc Caramel
Kor:
23 év
Első sikere: Szállok a dallal
A Megasztárban elért helyezés: 1.

Bartók Eszter
Kor: 25 év
Első sikere: Elefántos dal
A Megasztárban elért helyezés: a lányok közül utolsó előttiként esett ki, amely az ötödik helyet jelentette

Közös sikerük: Az Ugyanúgy soul című dal, amelyet már játszanak a rádióadók
- Mikor ébredtetek rá, hogy mit éreztek egymás iránt?


- E.: Egy héttel azután lettünk egy pár, miután Caramel megnyerte a Megasztárt, de igazából akkor tudatosultak bennünk az érzéseink, amikor én kiestem.

- C.: Furcsa, megmagyarázhatatlan érzés volt, és iszonyatosan hiányzott Eszter.

- Ugyanakkor ez egyikőtök számára sem volt könnyű történet, hiszen mindketten párkapcsolatban éltetek.

- C.: Igen, de már egyikünk kapcsolata sem volt jó. Ám szerencsére megláttam ezt a gyönyörű teremtményt, és beleszerettem.


Álom a fagyizóról

- Mindenben „egy húron pendültök”?

- C.: Egészen meglepő, hogy az első perctől egy pillantásból megértjük egymást. Olyan, mintha száz éve ismernénk a másikat.

- E.: És nemcsak a zenében, de a filmek, könyvek, versek terén is szinte teljesen fedi egymást az ízlésünk.

- Egy roma fiú és egy magyar lány egymásra talált...


- C.: Ez nem így van! Én vagyok fehér fiú és Eszter a roma lány – mondja nevetve Caramel. – Hidd el, soha, egyikünk családjában sem merült fel ez a kérdés. Látták, hogy mennyire szeretjük egymást, és semmi más nem volt fontos.

- Viszont nem indult könnyen a szerelemetek, hiszen meg kellett küzdenetek Caramel betegségével.

- E.: Két hónappal ezelőtt bizony csak álmodtunk arról, hogy együtt fogunk sétálni, vagy beülünk egy fagyizóba. Voltak kemény időszakaink, de ma már lekopogom; túl vagyunk rajta.

- C.: Eszter járt be a kórházba, ő ápolt, de biztos vagyok benne, hogyha valaha neki lesz szüksége rám, én is mellette leszek minden erőmmel.

- Ott volt veled Eszter akkor is, amikor átvetted a miniszteri oklevelet?

- E.: Igen, és olyan büszke voltam rá!

- C.: Furcsa helyzet volt, hiszen legszívesebben a plafonig ugrottam volna örömömben, no, de a miniszter úr előtt ez mégsem való!

Készülnek a lemezek
Caramel napi nyolc-tíz órát tölt a stúdióban, hiszen készül első nagylemeze. Ezen saját dalai, illetve egy feldolgozás hallható majd, és több duettet énekel Eszterrel. Eszter lemeze várhatóan januárra készül el, és természetesen az ő CD-jén is közreműködik majd Caramel. Az év eleje igen zsúfolt lesz a párnak, hiszen, amellett, hogy Eszter lemeze megjelenik, Caramel országos turnéra indul, ahol bemutatja debütáló albuma dalait.
- Berendezkedtetek már a közös életetekre?


- E.: Szerencsére sikerült egy olyan albérletet találnunk, amely majdnem teljesen be van rendezve. Új bútorokat venni se időnk, se pénzünk nem lett volna, de persze néhány kiegészítővel azért a magunk képére formáltuk.

- Vágytok saját otthonra?

- E.: Igen, bár most az életünk leginkább a zene és egymás körül forog.

- C.: Szeretnénk majd egy kertes házat. Ott majd éjszaka is zenélhetünk!

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

Család és karrier - én így mûködöm!

Amikor Hegyi Barbarával találkoztam, éppen a Három testõrt próbálták. A próbahét pedig nem könnyû idõszak - Barbara most is jelmezben fut le a társalgóba, és elõre figyelmeztet: ne számítsak nyugodt...

Talán már érett vagyok az anyaságra!

Lóránt Krisztina élete a gyerekek körül forog. Gyerekszínházat szervez, és a Barátok köztben egy tinédzser lány édesanyját alakítja. És bizony Krisztában is érlelõdik a gondolat, hogy saját gyermeket...

"Balázs tette teljessé az életünket!"

Nehéz interjút készíteni egy olyan házaspárral, akiket régóta ismer az ember. Úgy meg még nehezebb, ha a nappalijukban ülünk, és miközben csokitortát majszolunk, egy néhány hetes, tündér kisfiú...

"Nem akarok felejteni!"

Marsi Anikó nem ijed meg az ismeretlentõl. Ha kell, ejtõernyõvel érkezik egy mûsor helyszínére, ha kell, szembenéz a nehézségekkel, és igyekszik hamar túljutni rajtuk. Ha pedig valami fáj, azt...

Hirdetés

Kismama

Szilárd ételek

Szilárd ételek

A szilárd ételeket lassan és egyenként kell bevezetni a kicsik étrendjébe. A babának idõre van szüksége, hogy hozzászokjon az új ízekhez és állagokhoz.

Kismama

Szilárd ételek

Szilárd ételek

A szilárd ételeket lassan és egyenként kell bevezetni a kicsik étrendjébe. A babának idõre van szüksége, hogy hozzászokjon az új ízekhez és állagokhoz.

Hirdetés

Kismama

Szilárd ételek

Szilárd ételek

A szilárd ételeket lassan és egyenként kell bevezetni a kicsik étrendjébe. A babának idõre van szüksége, hogy hozzászokjon az új ízekhez és állagokhoz.