Sztárok

Súlyos büntetés vár a megasztárokra

Talán Attila és Nagy Kristóf Bozont megszegte a Mega-ház házirendjét, és kiruccantak egyet sörözni. A TV2 tehetségkutatójának döntősei azonban lebuktak, a szökésüknek pedig meglesz a következménye – írja a Blikk.

Nagy Kristóf Bozont
Nagy Kristóf Bozont

A Megasztár két tehetséges énekese egy szórakozóhelyen múlatta az időt a pénteki döntő után. Az alkalmi munkásként is dolgozó Talán Attilának és Nagy Kristóf Bozontnak, akárcsak a többi döntősnek, tartaniuk kellett volna magukat a házirendhez. Ugyan szabad a kijárás, de szó nélkül senki sem tűnhet el. A fiúk nem vitték túlzásba a bulizást, inkább csak ültek és beszélgettek egész este egy-egy sörrel a kezükben – értesült a bulvárlap az egyik olvasótól, aki lencsevégre kapta a fiúkat. A Blikk úgy tudja, a Mega-ház ügyeletes stábtagjai kétségbeesve keresték őket. „Azt nem tették zsebre, amit tőlem kaptak” – nyilatkozta a produkció egyik munkatársa. Az énekesek, bár – elmondásuk szerint – senkit sem akartak megijeszteni, jogosan kaptak a fejükre. „Szombat este kicsit kimozdultunk, hogy kidumáljuk magunkból a hét történéseit” – vallotta be a csajozós Bozont, aki Attilával együtt megfogadta, ilyen többet nem fordul elő. Koltay Tamás, a TV2 producere azonban kijelentette, meglesz annak a következménye, hogy szó nélkül tűntek el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top