Beteljesült álom
Ketyeg a biológiai órám, a hormonjaim csak úgy repülnek ki a »rendszeremből«, ezért toporzékolok már egy babáért nyilatkozta Nicole azután, hogy találkozott későbbi férjével, Keith Urbannel még 2005-ben. Az udvarlási szakaszban megrémisztene egy ilyen kijelentés minden férfit, de a countryénekes is szeretett volna már családot. Ráadásul Nicole-t közvetlenül a megismerkedésük előtt eljegyezte egy titokzatos férfi, akinek a kilétét soha nem árulta el. Urbant ez sem zavarta, és másfél évvel ezelőtt összeházasodtak Ausztráliában, de csak most sikerült összehozniuk egy kis utódot.
Kidman sokat szenvedett ezért a pillanatért. Első házassága Tom Cruise-zal 11 évig tartott. Amikor beadták a válókeresetet, kiderült, hogy Nicole állapotos, de nem sokkal később elvetélt. Azt mondják, a babák megérzik, ha nem várják őket. Nicole később azt is elárulta, hogy házasságuk elején átesett egy méhen kívüli terhességen is, amely lelkileg nagyon megviselte.
Háromgyermekes anya leszA sikertelen próbálkozások után az örökbefogadás mellett döntöttek Tommal. Nevelt lánya, Isabella most 15 éves, fia, Connor pedig 12. Az egykori álompár a válás után is próbál a gyerekeknek mindent megadni. Nagyon büszke vagyok rájuk, hihetetlenül okosak, imádom őket. És végre először láthattak a moziban. Az arany iránytűre már el mertem vinni őket, az eddigi filmjeimet nem engedtem, hogy megnézzék, de ez egy kedves mese. És rá kellett jönnöm arra, hogy nagyon gyorsan nőnek. A kamaszkor küszöbén állunk, ezért szeretnék Los Angeles helyett olyan városba költözni, ahol nyugodtabb körülmények között élhetünk mesélte örömmel Nicole a sajtónak, de kapcsolata gyerekeivel közel sem ennyire felhőtlen. Bár mindketten ott voltak mamájuk második esküvőjén, ritkán látni együtt őket. De a most érkező jövevénynek ő lesz a kizárólagos anyukája. Az apukával, Keithszel Los Angelesben ismerkedett meg az ausztrál kulturális hét díjátadóján, és úgy tűnik, Urban mellett végleg révbe ért. Bár kapcsolatuk elején óva intették Nicole-t a zűrös múltú férfitól. Ráadásul az énekes alkohol- és drogproblémákkal küzdött, ám együtt ezzel is sikeresen megbirkóztak.
A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában, amelyhez most noteszt kapsz ajándékba! Keresd az újságárusoknál!