- Mit fogsz kérdezni? — kíváncsiskodik a papírjaim fölé hajolva.

- Például azt, hogy grafomán vagy-e?

- Eléggé. Tizennégy éves korom óta írok naplót. Olyan nekem, mintha pszichológushoz járnék. Önismeretet ad. Megtudhatom, ki is vagyok valójában. Lehámozza rólam a külső mázat, a szülők által belém nevelt viselkedésmintákat.

- Megy most a szekér…

- Megy. De ezt megérdemelte Gyöngyi baba, mert mérhetetlenül szorgalmas és kitartó! Mélyről jött fel, és nem ingyen adták neki a „lekváros kenyeret."

- Azt írod az életrajzodban, hogy sokat mágiázol ezeken a dolgokon.

- Rengeteget. Fantasztikus látni, hogy a „kérjetek és megadatik néktek" működik. Ijesztő is, ahogy bejönnek a dolgok.

- Mi jött be utoljára?

- Itt van ez a sztárság. Ötéves korom óta erről álmodoztam, hogy majd egyszer nagy művésznő leszek. Bár kiskoromban ez a vágy, mármint az elismertség utáni vágy, inkább a szüleimnek szólt. Apu, anyu, itt vagyok, figyeljetek rám! Ma már — legyint — nem figyelek oda arra sem, ha szerepelek a tévében. Ez is kemény munka, ugyanolyan, mint a többi. Most például egy fotózáson másfél órán keresztül térdepeltettek. Ráadásul a jobb térdem piszokul fáj! Na, ez kellett neked, Gyöngyike? Nesze, megkaptad — morgolódtam.

- Somát nem kell sokat noszogatni, hogy meséljen magáról, ugye?

- Imádok adni! — ragyog fel a szeme. — Az a flúgom, hogy hordok magammal egy ételhordót, és etetem az embereket. Tele vagyok tervekkel, és mivel nagyon gazdag leszek, meg is fogom valósítani őket. Többek között a magyaros étteremláncot, ahol sült krumpli helyett jóféle főzelékeket lehet majd enni, csirkepaprikást galuskával, lencsét füstölt oldalassal. Persze a minőség egyforma lesz mindenhol, és természetesen csak magyar alapanyagból dolgozunk majd!

- Már gyerekkorában nagy szervező volt. Anyák napi műsorokat hozott össze, november hetedikei szavalásokat Lenin apóról, írta az őrsi naplót, szedte a pénzt a Pajtás újságért. Pontos volt és megbízható. Ezt az édesapja nevelte belé.

- Szó szerint így volt! Tizenhat évesen házibuliba csak úgy engedett el, ha tízre hazajövök. Tízre! Amikor igazán kezdődne a buli! Választhattam. Vagy sehova, vagy tízig. Aztán ha pár percet késtem, akkora fülest adott, hogy a fal adta a másikat. Nem mondom, hogy a nevelés csúcsa volt ez a módszer, de megtanultam a leckét.

Tovább a 2. részhez »