Egy nő szenvedései – mit élsz át, ha mellrákod van?

Egy új és ismeretlen világba lépsz, amikor az orvos kimondja rád a diagnózist: mellrákod van. Önmagában is ijesztő és félelmetes a tudat, hogy olyan betegséged van, amibe akár bele is halhatsz, és duplán borzasztó érzés, hogy ez éppen emlőrák. De legfélelmetesebb mégis az, hogy nem tudod még, mi vár rád ebben az új világban, a “rák birodalmában”. Sokan élnek benne és sok emberrel szinte azonnal találkozol már a kapujában – elmondják, mi történhet majd veled, hogy érzed majd magad, láthatod az ő példájukat, gyógyulásukat, végső küzdelmeiket –, de ez csak még jobban összezavar, még inkább megrémiszt, mert nem tudod, te magad mit fogsz átélni. Csak egy dolog segít ilyenkor: ha tudod, hogy van, aki szeret, és vannak, akik mindvégig kitartanak majd melletted.

Ez már nem is én vagyok

Amikor elkezdődnek a kezelések és a műtétek, és a tested megváltozik, akkor érsz el talán a legnagyobb megpróbáltatásokig. Nem a tested hegei fájnak legjobban, hanem a lelked, a puszta lényed. Korábban talán meg sem fordult a fejedben, hogy rövidre vágasd a hajad, most pedig, amikor tükörbe nézel, egy kopasz nő tekint rád vissza. Nem ismered fel magad. Amikor ismerősök néznek rád, idegenkednek, zavarban vannak, és ezzel tartanak tükröt újra eléd, de még ennél is kínosabb, ha vigasztalni szeretnének. Ez ritkán sikerül, és nem is biztos, hogy neked épp vigaszra van szükséged, sőt sokkal valószínűbb, hogy csak egy átlagos szerda délutáni csevegésre vágysz egy kávé mellett, mert már belefáradtál a kezelésekbe, a lelki gyötrelmekbe, és szeretnél kivenni végre egy “szabadnapot” ebben a nagy rákellenes küzdelemben. És ha ez sikerül is, hamar elmúlik: mert este, amikor lefekvéshez készülsz, újra látod azt az idegen nőt a tükörben, és mikor a zuhany alatt állsz, a kezed egy ismeretlen testet mosdat, és önkéntelen mozdulataid még keresnék elvesztett nőiességed.

Bűntudat gyötör mindenért

A gyógyulás útján naponta zuhansz feneketlenül mély, sötét és kilátástalan érzelmi szakadékokba, amikből minden alkalommal visszakapaszkodsz az életbe a bizakodás és remény kötélhágcsóján. Terhére vagy saját magadnak és azoknak is, akik szeretnek, még ha ezt nem is mutatják. Kockára tetted a betegségeddel a családod jövőjét, átírtad a jelenét, megfosztod a gyermekeid a felhőtlen boldogságtól, és még a család anyagi biztonságát is veszélybe sodortad. Lehet, hogy nem tudod végigvinni azokat a fontos és nagy terveket, amelyekre hivatottnak érzed magad. A hibást keresed mindezért, és megtalálod magadban, amikor kicsit elmélyedsz a betegség természetében, és megtudod, mik a fő rizikófaktorok, amik miatt könnyebben kialakul a rák. Nem mentél el idejében szűrésre – a te bűnöd. Idős vagy már, és ezért veszélyeztetett – a te bűnöd. 30 után szültél először, pedig aki hamarabb vállal gyereket, kevesebb eséllyel lesz rákos – a te bűnöd. Nem éltél egészségesen – a te bűnöd. Nem szültél sok gyereket és nem szoptattál hosszan, pedig ez is távol tarthatta volna a rákot – ez is a te bűnöd. Örökölted a családból a hajlamot – ez a ti közös bűnötök. Néha még sokat is ittál – hát erről is csak te tehetsz, na de ki bánja? Látod betegtársaidat nálad is jobban szenvedni, míg te hozzájuk képest könnyen viseled a bajt – ettől is csak bűntudatod támad. Sokáig tart, míg ez a bűntudatlavina elzúg melletted, és hosszan görget, cibál, sodor magával, pedig józan ésszel felmérve a helyzetet tudod, hogy nem kéne így érezned. Ki oldoz fel olyan bűnök alól, amikről nem is tehetsz, mégis viseled a súlyát? Ki lesz elnéző veled és megértő, ki veszi át legalább egy kis részét ezeknek a saját vállára? Szabad-e egyáltalán áttenned mindezt másra?

Nem kínozlak tovább, kedves olvasó. Talán egy percre átérezted most, min megy át az a nő, aki mellráktól szenved. Ha tudod, enyhítsd ezeket a szenvedéseket: légy vele tapintatos, de őszinte, odaadó, de megingathatatlan, érző szívű, de erős. Légy támasz, aki mellett újra megtalálhatja önmagát és boldogságát.