Mindennapok

Világesemény Budapest színpadán

Egy nagyszabású, még soha nem látott rendezvénysorozatnak ad otthont fővárosunk. Európában először Budapesten találkoznak az integráltanítók: 25 ország 120 előadója egyszerre érkezik meg hozzánk, hogy a gyógyulást, ébredést és változást elősegítő tudását átadja az érdeklődőknek. Az esemény nyilvános, gyere te is!

Reggel 6:00-kor riaszt az ébresztő, fő az életet adó fekete, zakatol velünk a villamos, lehúzzuk a 8-10 órát, rohanunk a gyerekért az oviba, vacsorát főzünk, esti mesét olvasunk, majd ágyba zuhanunk. Kis túlzással ugyan, de ugyanaz a forgatókönyv fut minden nap, amit gyakran fáradtan, erőtlenül, robotként teljesítünk, miközben lelkünk mélyén érezzük: valamin változtatni kellene, ez így nem élet, kibírhatatlan, legyen már végre vége. Az ember lelke megszólal, dübörög, hangosan ordít: Ébredj már fel! És míg sokan nem akarják meghallani, egyre többen döntenek az “ébredés” mellett.

Világesemény Budapest színpadán

A világban 200 millióra tehető azok száma, akik odafigyeltek a belső hangra, akik a lélekkel átitatott életet választották – és egyre többen vannak azok, akik elindultak az ébredés útján. Közéjük tartoznak az úgynevezett integrál szemlélet követői is, akik a nyugati tudományok, a pszichológia, a pszichoterápia mellé beemelik életükbe a keleti tanokat és a spiritualitást is, létrehozva ezzel egy mindent átfogó lélektant, ami tudományos precizitással illeszti össze a legfontosabb lélektani irányokat. Az integrál szemlélet követői felismerték: mindegy, hogy kelet vagy nyugat, mindegyik kultúrában megtalálhatók azok az ismeretek, melyek az emberi lélek átfogó feltérképezését teszik lehetővé. Miért ne lehetne ezeket ötvözni?

Ken Wilber
Ken Wilber

A 60-as években ezt ismerte fel Ken Wilber amerikai pszichológus, aki tanulmányait az orvostudománnyal és biokémiával kezdte, de a doktori képzést már nem fejezte be, mert nem tudott egyetérteni a tudományos szemlélet anyagközpontúságával. Saját szellemi útjára lépett, 1977-ben, mindössze 23 évesen pedig publikálta első, nagy port kavaró könyvét: A tudat spektrumát (The Spectrum of Consciousness). Tudatelmélete a nyugati tudomány, a keleti és nyugati misztika, valamint az ősi filozófia eredményeit ötvözi, és egy új világmagyarázat alapjait rakja le. Ken Wilbert a hatvanas években az akkoriban alakuló transzperszonális pszichológia legjelentősebb képviselőjeként tartották számon, azonban túlnőtt annak keretein, és létrehozta saját ún. “integrál pszichológiáját”. Wilber művei napjainkban már világszerte megjelennek, sokan korunk egyik legjelentősebb gondolkodójának tartják.

Magyarországon az integrálszemlélet 2006-tól kezdett elterjedni, Gánti Bence klinikai szakpszichológus – a Nők Lapja Café állandó szerzője – rá három évre alapította meg a magyar Integrál Akadémiát. Bence először 1997-ben, egyetemi évei alatt találkozott először az integrál szemlélettel. Szakmai képzések mellett saját élményt szerzett a pszichoterápiás s spirituális módszerekben, megnyílási folyamatokban, amik aztán elvezették őt a wilberi integrál szemléletekig.

Integrál szemlélők

Az integrál szemlélet követői közül kerülnek ki a mindennapok emberei, azok a tanárok, pszichológusok, közgazdászok, orvosok, ökológusok, cégvezetők, politikusok, akik vallják: az ember nem egy gép, hanem lélekkel működő lény, akiknek vágya, hogy élményeit, érzelmeit átadhassa, beemelhesse a hétköznapokba. Emberi és természetes vágy ez, hiszen mindaz, amit az ember lélekkel csinál, az a magasba emeli – munkájában és magánéletében egyaránt. Ez a különleges szemlélet nemcsak a munkahelyi struktúrákat, de az élet valamennyi területét lefedi, minden élethelyzetbe beemelhető az alapgondolat: valamennyien lélekkel működő lények vagyunk, akiket a pénzszerzésen túl sokkal fontosabb, éltetőbb dolgok hajtanak, olyan érzések, mint a szeretet, a hit, a remény, a vágyakozás, a bizalom.

Világesemény Budapest színpadán

 

Hinni és megtapasztalni

Az integrál szemlélet egy újfajta pszichológiai irány, ami a tudományos pszichológiát és a spiritualitást ötvözi. Egy olyan izgalmas szemléletmód, ami egy különleges térképet ad az emberi élményvilághoz, személyiségünk részeihez, én-állapotainkhoz, annak minden mozzanatához – legyen szó születésről, felnőtté válásról, ébredésről. 

Ebbe az izgalmas világba merülhetünk el 2014. május 8–11. között, ugyanis Európában először, Budapesten rendezik meg az Integrál Európai Konferenciát: 25 ország 120 előadója egyszerre érkezik meg a fővárosba, hogy a gyógyulást, ébredést és változást elősegítő tudását átadja az érdeklődőknek. A rendezvény különlegessége, hogy az európai integralisták – Németországból, Olaszországból, Dániából, Szerbiából, Bulgáriából, Oroszországból, Spanyolországból – most találkoznak először; de Afrikából, Ázsiából és Amerikából is jönnek előadók, hogy egy rendhagyó konferencia keretei között terjesszék az integrál szemléletet. A részvétel nem igényel előképzettséget, se doktori címet, bőven elég, ha megszületett a vágy a továbblépésre. Bővebb információkért és a programért kattints ide!

A világhírű előadók közül néhány név:

László Ervin tudós, a Budapest Klub alapítója
Dr. Susanne Cook-Greuter, a felnőttkori egófejlődés kutató-szakértője
Thomas Hübl, nemzetközileg elismert spirituális tanító
Ken Wilber, a világhírű integrál filozófus videón jelentkezik be a megnyitón

A konferencia különleges koncepciója három szálon fut:

– tudományos-kutatói
– általános előadás
– saját élményű workshop

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top