Psziché

Segítség, pornót néz a gyerekem!

Legtöbbünkkel előfordult már, hogy az interneten való ártatlan böngészés közben szexuális tartalmú fotót, szöveget, videót dobott fel a világháló. Felnőttként nem okoz gondot ennek kezelése. De mit tehetünk, ha a gyerekeink futnak bele hasonlóba?

Boros Barbara egy nyolcéves kislány anyukája, és élesben kellett reagálnia egy ilyen történetre. “Hanna a szobájában tanult, én a nappaliban tettem-vettem, amikor egyszer csak kijött hozzám, kezében a tabletjével, és azt mondta, szeretne ő is megnézni egy olyan filmet, mint az osztálytársa, csak nem tudja, mit kell beírni a keresőbe. Minden gyanakvás nélkül kérdeztem, milyen filmről van szó.

Nem tudott pontosan válaszolni, elkezdte mesélni, mit hallott a másik kislánytól. Hogy nénik és bácsik simogatták, nyalogatták egymást és közben fura hangokat adtak ki. Ebben a szituációban pokoli nehéz nyugodtnak maradni és nem zsigerből válaszolni. Azt gondoltam, ha felcsattanok, és megtiltom, akkor olyan érdeklődést generálok benne, hogy az első adandó alkalommal rákeres. Kis időt nyertem azzal, hogy odaültettem magam mellé, javasolva, beszéljük ezt meg, és addigra
meglett a válasz is.

Előjött egy emlék, ezt meséltem el neki. Tizenegy éves voltam, amikor egy osztálytársam behozott a suliba egy szexújságot. Persze körbejárt a magazin, így én is megkaptam, és egy barátnőmmel lapozgattuk. Gusztustalannak tartottuk, nem is értettük, mit látunk, mégsem tettük le. A kíváncsiságunk nagyobb volt, mint az undorunk. Utána viszont hetekig nem tudtam aludni. Állandóan rémálmaim voltak, beugrottak a képek, és nagyon rosszul éreztem magam.

Pornót néz a gyerekem

Hannának is így meséltem el a történetet, kihangsúlyozva, mennyivel fiatalabb, mint akkor voltam én, és még így is milyen gyötrő érzéseket okozott, hogy nem tudtam feldolgozni a látottakat. Azt mondtam, megértem a kíváncsiságát, de tudom, milyen filmek azok, és azt is, hogy megrázó lenne számára, ha megnézne egy ilyet. Szerencsére nagyon jó a kapcsolat közöttünk. Ezt az is mutatja, hogy kikérte a véleményemet, nem titokban próbálta kielégíteni az érdeklődését. Mikor befejeztem, csak annyit mondott: akkor nem szeretnék ilyet látni. Azóta nem került szóba, és annyira friss ez az ügy, hogy egyelőre még a másik anyukával sem beszéltem meg a történteket. Azt sem tudom, ő értesült-e arról, hogy a lánya mit látott…”

Bármennyire is vigyázunk, nehéz kikerülni a szexualitást, hiszen mindenhonnan árad felénk: reklámokból, tévéből, újságokból, de legfőképpen az internetről. Természetesen tehetünk olyan ellenőrző programokat a számítógépünkre, amelyek letiltják a kétséges tartalmakat, sőt jeleznek, ha zaklatják a gyerekünket. Bizonyos csatornákat blokkolhatunk is, de a többin hiába kötelező feltüntetni, mely korosztálynak ajánlott egy film, gyakran előfordul, hogy olyan jelenetek vagy akár csak utalások szerepelnek egy-egy nem “veszélyes” adásban, amelyek beindítják a kicsik fantáziáját. Ám sem a pszichoszexuális fejlettségük, sem a tudásuk nincs meg ahhoz, hogy értelmezzék az őket ért ingereket.

Felkészíteni a gyereket

 

“Ha a gyerek odaáll elénk
a kételyével, ne ítélkezzünk,
ne aggódjunk, hanem
beszélgessünk.

“A kicsi igényli, hogy kérdezzen és mesélhessen – mondja Bácskai Júlia pszichológus, szabadSZÓműves, a Pszichoszínház alapítója. – Ha valóban rá és a mondanivalójára koncentrálunk, egy olyan bizalmi viszony jön létre, amilyen Hanna és az anyukája között is működik. A legfontosabb a nyitottság felé és az együttlét. Tudom, hogy nem megoldható, hogy minden pillanatban a gyerekünkkel legyünk, de rengeteg ilyen helyzet megelőzhető, ha minél kevesebbet vannak egyedül. Fel kell készíteni őket arra, mi a szex, mi a pornó, ám nem direktben.

Mutogatós bácsival sem biztos, hogy találkozik, mégis elmondjuk neki, hogy mi a teendő ilyenkor. Ugyanezt tegyük a pornóval kapcsolatban is. El kell magyaráznunk, hogy vannak olyan képek, videók, újságok, filmek, amelyeknek a tartalmát nem értheti meg, és amelyek félelmet kelthetnek benne. Nem kell részleteznünk, melyek ezek, ugyanis a gyerekek alapvetően gusztustalannak tartják a szexet. Minden szülő tudja, hogy az első reakciójuk, ha csókolózó párt látnak: pfuj! És ez így is van rendjén. Nagyon lassan érnek meg a szexualitásra.

Ha bármilyen direkt aktussal szembesülnek, az szorongást kelt bennük – akkor is, ha a szüleiket kapják rajta. Gondoljunk bele: a heves mozdulatok, harapások és a hozzá társuló hangok egyáltalán nem azt a képzetet keltik bennük, hogy ez a párnak jó, élvezetes. Tehát megijednek. Ez pedig komoly sérüléseket okozhat, gátlásokat alakíthat ki bennük, akár egy életre is.”

Márk nyolcévesen

Márk: Anya, ma nagyon megijedtek a fiúk az iskolában.
Anya: Miért? Mi történt?
Márk: Az Isti behozta a bátyja újságját. Azt nézegettük a szünetben.
Anya: …és?
Márk: Hát… volt egy kép egy nőciről és egy fiúról, illetve nem volt ott az egész fiú, csak egy része. És a néni leharapta annak a férfinak… a… szóval a fütyijét. És minden fiú megijedt. Gondoltam, megkérdezlek, hogy mi volt ez.
Anya: Jól tetted. Szóval ez egy pornóújság volt. Elég buta az Isti bátyja, hogy odaadta az öccsének. Ő már felnőtt, de ti még nem. A képen a néni a szájába vette a fiú fütyijét, ez megtörténik néha, mert mind a kettőnek jólesik. De nagyon vigyáz rá, és véletlenül se okoz fájdalmat. Csak puszilgatja.
Márk: Hát így már egész más! Akkor majd elmagyarázom a fiúknak én is holnap.
(Részlet Bácskai Júlia Szülők iskolája című könyvéből.)

Erőszak és kíváncsiság

“A kisfiam tízéves – meséli egy másik édesanya, Németh Júlia –, és már túl vagyunk egy óriási botrányon, ami abból adódott, hogy a gyerekek félremagyarázták a történéseket. Noha Marci nem volt részese, így is megviselt mindenkit. Voltaképpen csak annyi történt, hogy egy kislánynak benéztek a szoknyája alá. Azt gondolom, ez ebben a korban előfordulhat. Viszont a kislány azzal szaladt a tanárhoz, hogy megerőszakolták.

Azt most hagyjuk, hogy a pedagógusok kellő alapossággal derítették-e fel az ügyet – ami számomra fontos jelzés volt ebből, az az, hogy a gyerekek mennyire képtelenek eligazodni ezekben a dolgokban. Talán a kislány egy szappanoperában látott ilyesmit, vagy a híradóban hallotta, és a fejében ez így állt össze. Hiszen nyilván megalázottnak érezte magát, beugrott ez a kifejezés – és megvolt a botrány. Egy másik esetet is tisztáznom kellett Marcival, ahol egy kislányt a saját kívánságára tapogattak fiúk. Ki tudja, mi lehetett a kiváltó ok, de nekem szülőként rendbe kellett tennem a fiam fejében, hogy ez nem normális ebben a korban, sőt ez semmilyen életkorban nem az.

Abba is belefutottunk már – egy reklám apropóján –, hogy mi is az a fogamzásgátlás. Közvetlen élménye még nem volt a szexualitás durvább megjelenési formáival, de fel vagyok rá készülve, hogy lesznek kérdései, amiket majd úgy kell megválaszolnom, hogy se kétely ne maradjon benne, se a kíváncsiságát ne fokozzam. Bizony, ez nem egyszerű feladat.”

Pornót néz a gyerekem

 

Csak ami neked jó

“Az alapvető hozzáállás az, hogy a gyerek szintjén magyarázzuk el a dolgokat. Ám ugyanabban az életkorban lévő gyerekek nem ugyanazon az érettségi fokon állnak – mondja a pszichológus. – Ráadásul ez eleve más a fiúk és a lányok esetében, hiszen tudjuk, hogy az utóbbiak előrébb járnak a lelki, de akár a pszichoszexuális fejlettségben is. Nálam bevált technika, hogy visszakérdezek: te mit gondolsz? Ezt javasolnám a szülőknek is, mert a válaszból sok mindenre lehet következtetni. A kérdezés amúgy is fontos – oda-vissza. A nevelés kudarca, ha a gyerekünk nem mer kérdezni. Ha odaáll elénk valamilyen kételyével, ne ítélkezzünk, ne aggódjunk, hanem beszélgessünk. Sosem késő elkezdeni.”

Vannak szülők, akik szerint ha gátolni nem is tudjuk a gyerekünket bizonyos dolgok kipróbálásában, jobb, ha mi avatjuk be őt oly módon, hogy például elszívjuk vele az első cigit, megisszuk vele az első pohár bort stb. Hallani olyan apai véleményt is, hogy ennek analógiájára működőképes megoldás lehet, ha megnézünk vele egy soft pornót…

“Ez a megoldás a leghatározottabban tilos! – figyelmeztet Bácskai Júlia. – Semmilyen formában nem lehetünk részesei a gyerekünk szexuális életének, és ugyanez igaz fordítva is. Ezt néhány primitív törzstől eltekintve minden vallás tabuként kezeli – és ez így is van jól. A felvilágosítás nagyon fontos, a bizalom, hogy bármit megoszthat velünk, szintén. Ha mesél, ha kérdez, segítsük őt, természetesen. De minden más abszolút magánügy. A tulajdonképpeni aktus során eltűnnek a nemi szervek. Ez is azt jelzi, hogy az az összeolvadás intim, és csak arra a két emberre tartozik, senki másra.

Amikor kamaszokkal beszélgetek erről, akkor is így közelítem meg. Hogy vajon belegondolnak-e, mennyi köze van egy pornófilmnek a szó legnemesebb értelmében vett testi gyönyörhöz, vágyhoz. Merthogy olyan nőket és férfiakat válogatnak ki, akik torzítva láttatják a nemiséget: extra méretekkel, kiegészítőkkel, segédeszközökkel és helyszínekkel.

Az életben mindez nem így zajlik, ezért ha egy kamasznak ez az elsődleges benyomása, élménye a szexről, akkor nem fog tudni mit kezdeni egy vele hasonló korú, serdülőben lévő testtel, lélekkel. Éppen ezért én még tiniknek sem ajánlom, hogy ilyen lapokat, videókat nézegessenek. Az persze egészen más, ha művészien megfotózott testeket látnak, érzelmekkel telített erotikus jeleneteket – ezek építhetik őket. A primer tapasztalás azonban mégis akkor a legjobb, ha szépen fokozatosan, egymást ízlelgetve történik. Azt szoktam mondani: csak olyan történjen veled, ami neked jó, legalábbis abban a vonatkozásban, amiben hatalmad van. És a szex pont ilyen.”

Pornót néz a gyerekemCikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.


A tartalomból:

  • “A kapcsolatunk nemes küzdelem” – Afrikai férj európai feleséggel
  • Vereségek nélkül nincs győzelem – Interjú Litkey Farkas olimpikon vitorlázóval
  • “Erényt faragtam a munkamániámból” – Önpusztító munkafüggőség
  • Nincs mitől félnünk – Interjú Ole Nydahl lámával
  • Azt a kutyafáját! – Ha káromkodik a gyerek
  • Pornót néz a gyerekem

Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top