“Álmomban is tortákat látok mindenhol”

Még a kezdetek kezdetén mondtad egyszer, hogy gyerekkorodtól nagy álmod, hogy te is, mint az édesanyád, igazi jiddise máme leszel, azaz olyan anya, aki a családjában teljesedik ki.

És ez meg is valósult! Első ránézésre talán nem olyan vagyok, mint ahogy a jiddise mámét elképzelik, de tény, hogy sikerült megteremtem a magam boldog és kerek családját. Az álmaimban az is konkrétan benne volt, hogy én majd nem csak tyúkanyóként a gyerekkel foglalkozom, hanem állandóan társasággal, szeretett emberekkel veszem körül magam. Konkrétan láttam ezeket a nagy csoportképeket álmomban. A társaság nagyon fontos a számomra, az életem kulcspontja, hogy gondoskodhassak azokról, akik sokat jelentenek nekem. A hétköznapi anyaszerepen és a szalonbéli munkámon kívül épp emiatt minden egyes pénteken tartunk egy vacsorát, hol az édesanyámnál, hol a mi lakásunkban.

Hogy van időd egyáltalán aludni?

Keveset alszom – ezt a gyerekek is örökölték. Kicsit sajnálom rá az időt. Reggel viszont nehezen kelek, de a fiaim ebben is segítenek.

Álmodozó típus vagy amúgy?

Nem. Igyekszem kiélni az álmokat a valóságban. Miután felkeltem, alig várom, hogy mehessek, és csinálhassam a dolgom. Sosem az álmokban, az álmodozásban láttam a megoldást, minden pluszt megkapok a családomtól és a munkámtól. Ha azt hallom, álom, sokszor a megélt dolgaim jelennek meg előttem. Amúgy is jellemző rám, hogy egyfajta skizofrén állapotban vagyok a realitás és az álmaim között, ugyanis meglehetősen valós, hétköznapi dolgok jelennek meg akkor is előttem, amikor alszom. Épp ezért igen sokszor dolgozom álmomban is, tortákat látok mindenhol. Vagy egy adott konfliktust élek újra, rettentő reálisan. Olykor úgy kelek fel, hogy »na akkor most folytatom«, és hirtelen rádöbbenek, hogy csak álmodtam. Az alkotás folyamatát viszont tudom az álmaimhoz is kapcsolni. Látok valamit, belemegy a fejembe, és ez később testet ölt egy-egy mintában. Folyamatosan figyelek, és hagyom, hogy a legelillanóbb hangulat is hasson rám.

Az az érdekes, hogy csak ritkán emlékszem az álmokra konkrétan, de a hangulatok megmaradnak, éppen olyan erősen, mint ahogy a többi, megélt dologból sugárzik felém. Néha konkrétan érzem, hogy az álombéli színek, a sok különös látványelem formálódik meg a kezem alatt. Éppen ezért az éjszakai képek ott maradnak velem napközben; ha kellemesek és harmonikusak voltak, akkor igazán édes ízt adnak a napnak, ám a rossz, nyomasztó érzések ugyanilyen súllyal vetülnek az ébrenlétre. Ha valamin nagyon dolgozom, vagy egy probléma foglalkoztat, egyszerűen velem jön az álomba is, mintha a nappal folytatódna tovább. Képes rányomni az egész napomra mind a jó, mind a rossz súlya. Ha foglalkoztat valami, továbbviszem.

Karafiáth Orsolya és Raj Ráchel (Fotó: Legát Tibor)

Olvasd el Karafiáth Orsolya beszélgetését az álmokról Mosolykával is!

Honnan jött az ötlet, hogy álomszerű marcipánképeket alkoss, amit a falra ki lehet függeszteni?

Szerettem volna pusztán a magam örömére is alkotni dolgokat, olyanokat, amikben szabadon szárnyalok, mint a tortakészítésnél, de meg is maradnak. Mert a torták, legyenek bármilyen szépek, mégiscsak arról szólnak, hogy megesszük őket. A nagyobbik fiam például minden évben,

úgymond, megálmodja a saját szülinapi tortáját. Aztán elém áll, hogy »Mama, szeretnék egy bolygót, legyenek rajta lukak, azon világítsanak reflektorok! Közeledjen felé egy űrhajó, abból lövelljen ki nagy tűz, és egy közeli égitestről induljanak el felé szuperlények!« Nos, én ezt, és az ehhez hasonló ötleteket az utolsó szögig megvalósítom! Ekkor is vettem egy lavórt, kifúrtuk, beépítettem marcipánnal. Megoldottam, hogy legyenek benne eltolható részek is, melyet alulról led lámpák világítottak meg. Sosem fogom elfelejteni az arcát, amikor meglátta.

Ám akkor elkövettem azt a hibát, hogy belevágtam. Csend és mélységes bánat követte a mozdulatot. Vigasztalásul felajánlottam neki, hogy a tortáról készült fotót kitesszük kinagyítva a falra, de ebből nem kért. Azt mondta, ez is csak a szétvágásra emlékeztetné… Ekkor ötlött fel bennem, hogy egy befalható tortánál maradandóbb dolgokat is alkossak.

Figyelsz amúgy az álmaidra?

Néha, ha hirtelen felébredek, szeretném visszaidézni, mi történt velem öntudatlanul. Egy visszatérő álmomat sikerült is elcsípnem. Nagyon nehéz megoldanom az evést napközben, mert az állandó munka miatt még nem sikerült felfedeznem azokat a helyeket, ahol igazán jókat lehet enni, így ha nem hozok magammal ebédet, bajban vagyok. Többször álmodtam, hogy beülök az ebédelős helyek valamelyikébe, és nem jó ott az étel. Eszem, és érzem, hogy pocsék az íze. Olyan is volt, hogy arra riadtam, hogy dühös vagyok, és éppen magyarázom valakinek, hogy hát ez az étel egyszerűen borzasztó!

Szóval szerinted van ízük az álmoknak?

Hát persze! Éreztem azt a pocsék ízt! Az álom egy másik élet, te élsz akkor is, minden érzékeddel. És ha azt csinálod, amit egyébként az életben is, hát hogyne éreznél ízeket, szagokat? Ugyanúgy, ahogy a látvány, ez is működik, megélhető. Kis családi játékunk, hogy a férjem mindig megkérdezi a fiaimat, mit álmodtak. Ők már rutinosan felelik: “Kerek volt és elgurult.” Ha valamelyikük rosszat álmodik, azzal vigasztalom, hogy ez az ő feje, ami benne megterem, az is az övé, hát figyeljenek jól a gondolataikra! Arra tanítom őket, hogy szépeket gondoljanak elalvás előtt, mert az a szép fogja elkísérni őket. A Kabbalában is benne van, hogy irányíthatjuk az álmainkat. Amikor az édesapám itt hagyott minket, csak úgy bírtam ki a hiányát, hogy minden éjjel találkoztunk. Segített túlélnem, hogy ilyen módon nem veszíthettem el. Gyógyított akkor az álom, mert erőssé tesz, ha tudod, hogy a másik veled van továbbra is.

 Olvasd el Karafiáth Orsolya beszélgetését az álmokról Mosolykával is!