Életmód

Több stressz, kevesebb cigaretta

Meglepő eredményre jutottak német kutatók egy vizsgálat során: úgy tűnik, minél nagyobb terhelés ér valakit a munkahelyén, annál alacsonyabb mértékű a nikotinfüggősége.

A vizsgálaton 197 ember – részben súlyos állapotú szívbetegek és tüdőrákosok – vett részt, valamint egy kontrollcsoport. Az eredmény meghökkentő, jóllehet számos különböző értelmezési lehetőséget is kínál – fogalmazott a Kölni Egyetem orvoskutatója a derstandard.at internetes lap szerint. Az egyik szóba jöhető magyarázat szerint például az embereknek egyszerűen nincs idejük cigarettázni, ha megállás nélkül dolgoznak, például egyhuzamban tárgyalásokon kell ülniük. A terhelés miatt ugyanis nem jut idő arra, hogy szünetet tartsanak. Feltehetően szerepet játszik az eredményben a német munkahelyeken érvényes dohányzási tilalom is. Elképzelhető az is, hogy az érintettek többet dohányoznak szabadidejükben, ezt azonban a kutatás nem vizsgálta.

Semmiképpen nem érdemes azonban a leszokás zálogaként tekinteni a stresszre, hiszen a feszültség számos más egészségi kockázattal jár. A BioMed Central című internetes folyóiratban megjelent tanulmány eredeti célja egyébként az volt, hogy kimutassa, mely genetikai és pszichoszociális tényezők vezetnek dohányzók és nemdohányzók esetében a betegségek kockázatának növekedéséhez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top