Könnyű hétköznapok

Hogyan működik: az SMS?

Bár manapság már a legtöbb üzenetet különféle internet-alapú alkalmazásokon keresztül küldjük, a szöveges üzenet óriási karriert futott be, pedig eredetileg nem is a fogyasztóknak szánták.

A szöveges üzenetküldés technológiáját 1982-ben dolgozta ki a CEPT Group nevű cég, az üzenetek küldésének és fogadásának lehetősége pedig a nyolcvanas évek mai szemmel nézve már nevetségesen nagy méretű rádiótelefonokban is megvolt. Eredetileg azért volt szükség a 160 karakteres üzenetekre, hogy a felhasználókat figyelmeztessék a hangposta-üzeneteikre, illetve, a mobilcellák adótornyai tudták ilyen módon jelezni, ha valamilyen hiba történt, hogy a karbantartók orvosolni tudják azt.

Bár az okostelefonok miatt változott a világ, az sms még mindig tartja magát (Fotó: Tumblr)
Bár az okostelefonok miatt változott a világ, az sms még mindig tartja magát (Fotó: Tumblr)

Az első, kereskedelmi célra szánt sms-üzenetet 1992-ben Neil Papworth, a Sema Group egyik mérnöke küldte Richard Jarvisnak, a Vodafone egyik igazgatójának. Az üzenet szövege ennyi volt: Boldog karácsonyt!. Egy évvel később a finn Radiolinja nevű szolgáltató már elérhetővé tette a szolgáltatást a felhasználók számára.

Az sms (short messaging service) üzenetek azért különlegesek, mert az összes többi üzenetfajtától eltérően ezek a hagyományos mobilhálózatokon – vagyis nem az interneten – keresztül utaznak a feladó és a címzett között.

Mivel eredetileg viszonylag korlátozott funkciót szántak az sms-nek, ezért nem gondoltak rá, hogy olyan különleges karakterekkel is lehetne használni, mint a kínai vagy az arab ábécé betűi – az ilyen nyelven sms-t küldő felhasználóknak ezért eleinte be kellett érniük 160 helyett 70 karakterrel. Érdekesség, hogy az alapvetően bináris kódolású szöveget tizenhatos számrendszer szerint küldik és fogadják a készülékek, mivel ez a formátum hatékonyabb az információ továbbítása során. Ezt GSM-ábécének hívják és az a szó, hogy “Hello”, így néz ki: 48656C6C6F. Az is tény, hogy egy sms-ben jóval több információt küldünk el, mint magát a szöveget, ezért is van szükség erre a megoldásra.

Ami pedig a formátum sikerét illeti: míg eleinte kevesen használták a technológiát – 1995-ben a felhasználók átlagosan havi 0,4 sms-t küldtek el – addig 2011-ben a mobilszolgáltatók éves bevétele – legalábbis, ami az sms-küldésből származott – meghaladta az 585 milliárd dollárt. Napjainkban pedig, az ingyenes, online alternatívák ellenére is naponta közel 22 milliárd sms-t küldünk és fogadunk világszerte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top