Kölyökkalauz

Divathóbortok az iskolában – beszálljon a gyerek a státuszversenybe?

Ügye, nem egyszer hallottad az iskolás gyerekedtől, hogy ezt vagy azt azért kéne megvenned neki, mert az osztálytársnak már van ilyen? Sokszor felesleges, ráadásul drága holmik ezek, amik egy dologra biztosan jók: biztosítják vele a gyermek pozícióját az iskolai státuszversenyben. De vajon jót tesz-e ez neki és csak így szerezhet-e elismerést?

Amikor általános iskolás voltam, még nem voltak olyan nagy különbségek az emberek között, mint ma – legalábbis az anyagi helyzetük hasonló volt. A rendszerváltás előtti évekről van szó. Ebben az időben azért már hozzá lehetett jutni olyan különféle exkluzív dolgokhoz, amikkel nagyon menő lehetett valaki a suliban: talán furának hangzik, de a banán is ilyen ritka és értékes árucikk volt. Egyszer egy hatalmas fürttel állított haza apám – még a lélegzetünk is elállt ekkora csoda láttán – és én persze másnap vinni akartam belőle az iskolába: egyrészt hogy megegyem, másrészt hogy felvágjak vele. Anyám ezt mondta: “ne vigyed el, mert másoknak szomorúságot okozol, hogy ők nem ehetnek banánt. Ha pedig mégis viszel, ne kérkedj vele, hanem oszd meg mindenkivel”.

A versengés elkerülhetetlen

Azóta is ez a mérce nekem ilyen helyzetekben. Anyám egyébként tanár volt hosszú évtizedekig és csak nemrég ment nyugdíjba, így hát testközelből látta, az egyes években mik voltak azok a trendi dolgok, amiket egy magára valamit is adó gyereknek birtokolni kellett ahhoz, hogy a társai szemében nagymenő lehessen. Régebben ártatlannak tűnő és olcsó dolgok voltak ezek: egy “szagos radírral”, eredeti Rotring ceruzával, matricás rágóval vagy éppen egy banánnal már jó eséllyel versenybe lehetett szállni a figyelemért és elismerésért, ma viszont már sokkal többe kerül a dicsőség. A legfrissebb kiadású okostelefonok és más drága kütyük jelentik talán a legfőbb státusszimbólumot a gyerekek körében, és elképesztően sóvárognak azután, hogy nekik is legyen ilyen – az elsődleges motivációjuk persze ebben az, hogy ne maradjanak le a többi mögött és ők is “villanthassanak” valamit – magára a készülékre, mint használati tárgyra nincs akkora szükség.

Ezzel be is indul egy olyan verseny, amibe ha beszáll valaki, akkor nincs megállás. Ám míg a versengésben a babérokat – és kudarcokat – a gyerekek aratják le, addig a terheket a szülőknek kell viselniük, ami bizony nem kevés anyagi áldozattal is járhat. De nem csak ez a hátulütője, ha státuszszimbólumok gyűjtésébe kezd egy gyerek: az ilyen versengés befolyásolja a személyiségét és értékítéletét – általában rossz irányba.

Divathóbortok az iskolában – beszálljon a gyerek a státuszversenybe?

Aki kimarad, rosszul jár

Ugyanakkor az a gyerek, aki folyton kimarad a trendekből, mert a szülei puritánságra, szerénységre akarják nevelni, vagy mert egyszerűen nincs lehetőségük megvásárolni a legújabb státusszimbólumokat, szintén rosszul járhat: fájó, maradandó, és a felnőtt életét is befolyásoló emlékeket szerezhet neki, ha mindig kimaradni a népszerűségből. Ugyan kinek tesz jót, ha nem tud beilleszkedni egy közösségbe, mert nincs menő cucca? Ki felejtené el egykönnyen, ha ezért ki is nevetik és gúnyolják? Márpedig ez könnyen megeshet azzal a gyerekkel, aki nem tudja tartani a lépést az aktuális divatokkal és a jómódú szülők csemetéi által diktál trendekkel.

Ma, amikor nagy különbségek vannak a családok vagyoni helyzetében, talán aktuálisabb a kérdés, mint valaha: szabad-e engedni a szülőknek és a tanároknak, hogy ilyen jellegű státusz-versengés induljon el? Ha pedig zajlik a verseny, de esélyünk sincs arra, hogy a gyerekünk ebbe beszálljon (mert nincs rá pénz), akkor hogyan fogadtassuk el a vele ezt a helyzetet anélkül, hogy akkor kirekesztettnek érezze magát? És még egy kérdés: ha bármit megengedhetünk anyagi szempontból a gyermekünknek, az azt jelenti-e, hogy meg is kell engedni mindent?

Sokat számít az iskolaválasztás

Nehéz jó válaszokat adni. Továbbra is anyám álláspontját tartom helyesnek, ami a tapintaton, együttérzésen és jószívűségen alapszik. Persze nem várható el minden szülőtől, hogy belássa ennek a véleménynek az igazságát, és ezután visszafogottan engedje majd el iskolába a gyerekét – hiszen sokszor maguk a szülők akarnak kérkedni azzal, hogy mi mindent meg tudnak adni a csemetéjüknek. Márpedig elég egyetlen olyan gyerek az osztályba, akinek kirívóan több és jobb jut mindenből ahhoz, hogy ez sóvárgást, elégedetlenséget, irigységet, fájó érzéseket szüljön a többiben, és otthon elkezdjék “pumpolni” a szülőket, hogy szerezzék be a vágyott holmikat.

Divathóbortok az iskolában – beszálljon a gyerek a státuszversenybe?

Megoldások azért vannak. Az egyik, hogy ha van rá lehetőségünk, válasszunk olyan iskolát, ahol ezt a kérdést kiemelten kezelik a tanárok és az igazgatóság. A legjobb, ha maga az iskola határozza meg a házirendjében, hogy mit szabad bevinnie a gyereknek az iskolába és mit nem. Sok suliban például éppen azért tették újra kötelezővé az iskolaköpenyt, hogy elejét vegyék a “ruhaversenynek”, és ha belegondolunk, ez nagy áldás azoknak a szülőknek, akik nem tudnának havonta új, márkás darabokat venni a gyereküknek. Nem biztos, hogy bigott szigorról van szó, sőt sokkal inkább arról a törekvésről, hogy szolidaritásra neveljék a gyerekeket, és védjék azokat, akik anyagilag kiszolgáltatottabbak családból érkeznek.

Vannak tartósabb értékek is

Ezen kívül otthoni példamutatással, neveléssel és sok-sok beszélgetéssel lehet kikerülni az ilyen helyzetekben rejlő csapdákat. Ne számítsunk arra, hogy a gyerek nem fog versengeni, hiszen számára mindennél fontosabb, hogy elfogadtassa magát a társaságában. Inkább tanítsuk meg arra, hogy mivel és hogyan érdemes neki versengenie: mindenkinek vannak ugyanis erényei és erősségei. Ha nem is tud a legújabb mobiltelefonnal villantani, elismerést attól még kivívhat azzal, ha ügyesebb, okosabb a többségnél. Keressük meg a gyermek talentumait, tehetségét, és otthon külön is segítsük ezek fejlődését. Ha jó a hangja, füle, tanítsuk zenére, hangszerre, ha jó mozog, küldjük edzésre, ha van érzéke a matekhoz, irodalomhoz, vagy bármilyen más tárgyakhoz, otthon tanuljunk vele és adjunk neki lehetőséget, hogy extra tudást szedjen fel – olyat, ami másnak nincs az iskolában. Ezek is értékek (sőt maradandóbbak és hasznosabbak, mint egy éppen aktuális csúcstelefon), amikkel kitűnhet a többiek közül, és kivívhatja velük a vágyott elismerést és irigykedő szempillantásokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top