Kölyökkalauz

Így tarts háziállatot a gyerekek mellett

A kisgyerekek – és persze a nagyobbak is – időről időre azzal nyaggatják a szüleiket, hogy vegyenek valamilyen háziállatot. Rosszabb esetben beállítanak egy kóbor cicával vagy kutyával, ami miatt aztán főhet apa és anya feje. Pedig ez nem is gond igazából, mert ha a család megengedheti magának, kifejezetten jót tesz a gyerekeknek, ha háziállatok közelében nőhetnek fel.
Így tarts háziállatot a gyerekek mellett

Ha kutyát, macskát, nyulat, tengerimalacot vagy papagájt szeretne a gyerek, ne rémüljünk meg és ne utasítsuk el azonnal. Igaz, hogy az állattartással járnak bizonyos kötelezettségek –gondok, ha így tetszik – de sok-sok öröm és más haszon is származik belőle a gyerekre nézve. Sokan azért félnek állatot venni a kisgyereknek, mert attól tartanak, hogy megbetegítheti. Különösen erős az az aggodalom, ha egészen pici gyermek is van a családban. Ezek az aggályok azonban rendszerint alaptalanok, és ha a normális higiéniai szabályokat betartják a családban, nem fogja a gyereket megbetegíteni a házi kedvenc.

Mikor kapjon a gyerek állatot?

Ha állatot tartunk, felelősséget veszünk a nyakunkba. Ha pedig gyereknek vesszük, akkor kétszeres a felelősség, hiszen eleinte magunknak kell gondoskodni az állatról, de egyúttal meg kell erre tanítani a gyereket is. Ilyen szempontból jobb, ha idősebb már a gyermek – legalább 8-9 éves –, mert kisebb korában még csak kedves játékszernek tekinti az állatot, és nem is lenne képes sem ellátni, sem belátni, hogy az állat gondozást igényel. A nagyobbaknak viszont kitűnő apropó lehet már arra egy kisállat, hogy megtanítsuk, mit jelent a másik iránti felelősség.

 

Attól viszont őrizkedjünk, hogy kifejezetten nevelő célzattal vegyünk állatot a gyereknek, mert ebben komoly buktatók vannak. Rossz esetben egy életre megutálhatja az állattartás, és ha nincs sikerélménye, még az önbizalmát, énképét is tönkreteheti ez a húzás. Kutyust, cicust vagy bármilyen más állatot azért vegyünk, mert szeretnénk vele élni. Ha a gondozáshoz nincs érzéke a gyermeknek, akkor szó nélkül át kell venni tőle ezt a feladatot, de attól még ugyanúgy szeretheti és játszópajtásának, gazdájának érezheti magát. Majd ha nagyobb lesz, újra megpróbálkozhat önállóan is a felelős állattartással.

Így tarts háziállatot a gyerekek mellett

Milyen állatot kapjon a gyerek?

A másik kérdés, ami a kisállatok kapcsán gyakran előjön, hogy milyen állatot válasszunk. Ebből a szempontból az a mérvadó, hogy milyen körülményeket tudunk biztosítani az új családtagnak. Hiába szeretnénk nagytestű kutyák, ha belvárosi tömbházban lakunk 55 négyzetméteren: ennek mi és az állat is csak kárát látja. Ellenben egy terrárium tartott hörcsög, egy papagájpár, de még egy macska is remekül éldegélhet ilyen környezetben. A kisállatok többsége egészen pici gyermek mellett is tartható, tehát nem az a kérdés, hogy bántja-e majd a kicsit vagy sem az állat, hanem hogy őt bántják-e azok a körülmények, amiket mi nyújtani tudunk neki.

Nem lesz tőle beteg?

A kisállattartással kapcsolatos aggodalmak sorában – és a kifogások között is – előkelő helyen szerepelnek az egészségügyi szempontok: a pici gyereket megfertőzi majd a cica vagy a kutya, elkap ilyen-olyan betegséget a madaraktól és a tengerimalactól. Ebből a szempontból a leggyakoribb problémát nem a fertőzések jelentik (azok igen ritkán fordulnak elő akkor, ha tisztán tartjuk mind a gyereket mind az állatot), hanem az allergia. Sajnos egyre többen érzékenyek nem csak a növények virágporára hanem az állatszőrre is, és ez az érzékenység áradásul rendszerint akkor derül csak ki, amikor a már az otthonunkba került a kisállat. Ha valaki allergiás tüneteket produkál az állatszőrre, akkor nincs mit tenni, vissza kell vinni oda az újdonsült kiskedvencet, ahol vettük.

Így tarts háziállatot a gyerekek mellett

A lehetséges betegségek közül ki kell viszont emelni a férgességet és a toxoplazmózist. Ez utóbbi a terhes kismamákat fenyegeti, különösen, ha macska van a közelükben. Sokan tünetmentesen átesnek még a terhesség előtt ezen a fertőzésen és védetté válnak, de aki teherbe esik, annak mindenképpen tanácsos a közvetlen közeléből eltávolítani a macskákat – főleg ha kicsi, zárt térben éltak addig együtt, és elvégeztetni egy toxoplazmózis vizsgálatot. A gyermeket azonban nem kell a cicáktól távol tartani, sőt kifejezetten jó, ha a kislányok minél előbb átesnek a “segítségükkel” a toxoplazmózison, és így védetté válnak már, mire kismama korba lépnek.

A férgesség talán a leggyakoribb fertőzés, amit a környezetünkben lévő állatoktól, leginkább a házi kedvencektől kapunk el. Ennek elsősorban az eber az oka, aki hagyja, hogy a kutyája arcon nyalja, a fejét az állat bundájába dugja, puszilgatja, és ezzel nagy valószínűséggel átviszi a szervezetébe az állatban élősködő férgek petéit, ha az állaton nem hajtottak végre megfelelő féregirtást. A másik módja a fertőzésnek az, ha nem tartjuk kordában a kedvencünk bolhaállományát –magyarul nem írtjuk ki azt –, mert ezek a vérszívók nagyon gyakran közvetítik az állatról az emberre a féregpetéket. Megfelelő gondozással, higiéniai szabályokkal azonban ezek a fertőzések elkerülhetők.

Gyerekbarát kutyafajták

Végezetül had ajánljunk néhány kifejezetten gyerekbarát kutyafajtát azoknak, aki azon törik a fejüket, hogy gyermeküket – vagy a családot – meglepnék egy négylábú társsal.

Beagle – barátságos, szelíd, humoros temperamentumú kutya. Egész nap el tud játszani a gyerekekkel, ugyanakkor rendkívül intelligens és gondoskodó is: a gyerekekre gondosan vigyáz és megvédi őket a bajtól.

Bichon Frise – energikus és életvidám kutya, ráadásul nagyon aranyos külleme is van, ezért a gyerekek kifejezetten szeretik a társaságát. Jól tartható lakásban, de napi rendszeres mozgásra is szüksége van, ezen kívül dús szőrzete odafigyelő ápolást igényel. A gyerekekkel kedvesen és szeretetteljesen bánik.

Amerikai Cocker Spániel – szelíd, intelligens és vidám természerű kutya, amely lakásban is jólérzi magát, de a napi futtatásáról gondoskodni kell, mert mozgásigénye nagy. Az egyedüllétet nehezen viseli, szeret állandóan a figyelem központjában lenni, de a gyerekekkel odaadóan viselkedik és szívesen játszik velük.

Mopsz – Nem csak jó házőrzők, hanem kifejezetten gyengéd és szellemes játszópajtásai a gyerekeknek. Barátságos, játékos kutyák mind a családtagokkal, mind az idegenekkel szemben.

Angol Bulldog – Talán ez a fajta a legnagyszerűbb barátja a gyerekeknek: rendkívül sok szeretetet és gyengédséget mutat feléjük, a türelme szinte végtelen, ugyanakkor tanulékony kutya is. A fiatal állatok energiája kimeríthetetlen, az idősebbek már jóval higgadtabbak.

Törpe Schnauzer – Tanulékony, könnyen képezhető kutya, amely nagyon jól tud a gyermekek alkalmazkodni. Szívesen játszik velük, miközben házőrzőként is megállja a helyét. Bátor, éber, sőt időnként harcias is, és bár vannak nála türelmesebb fajták is, a gyerekek mellé jó választás lehet, főleg, ha már kölyökként a családhoz kerül.

Magyar Vizsla – Igazi családi kutya, amely igen aktív és könnyen tanítható. Gyekeke számára az egyik legideálísabb fajta, mert rendkívül szelíd, gondoskodó, csendes, ugyanakkor magabiztos és hűséges is. Nagy előnye, hogy nincs “kutyaszaga”.

Boxer – Birka türelme van a gyerekekhez, ugyanakkor szívesen játszik velük. Kíváncsi, hűséges és rendíthetetlen jellemű állat, amely szeret részt venni a család programjaiban és kedveli az emberek társaságát. nagyon hűséges, jó barát.

Golden Retviever – Energikus és játékos kutya. A gyerekek bármilyen bohóságra rá tudnak venni. Szelíd a természetes és roppant figyelmes is egyúttal, a gyerekeket pedig gondosan őrzi és vigyázza játék közben.

Ír Szetter – Vérbeli családi kutya, aminek óriási a mozgásigénye. Kis lakásba ezért nem való, de ha eleget futhat és rendszeresen foglalkoznak vele, kitartó barátja lesz a gyerekeknek. Intelligens, tiszta állat és igen játékos, de ha elhanyagolják, makaccsá, morózussá válik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top