Életmód

Arckrémek tesztje

Egy dologban, gondolom, kiegyezhetünk: egy nappali arckrém mindenki piperepolcán megtalálható. Ennyi mindenképpen kell a napi komfortérzethez. Természetesen leteszteltük a most elérhetõ palettát!






A teszt menete
A krémeket egyedül teszteltem, bőröm teljesen átlagos, nem vízhiányos, nem érzékeny, nem zsíros. A krémeket igyekeztem ennek megfelelően összeválogatni a most elérhető kínálatból. Voltak krémek, mint a tesztből is kiderül, melyeket régebb óta használok, de az új versenyzőkkel is több napon át kísérleteztem.







• Garnier – Nutritionist •


 



Egy igazi újdonság ezúttal zöld üvegtégelyben. Kicsit izgulok, mert a korábbi teszteknél kiderült, hogy a bőröm nincs igazán nagy barátságban ezzel a márkával, holott családom más tagjai pedig csak erre esküsznek. Kellemesen gyümölcsös illat csap meg, amikor kinyitom. Az állaga elsőre egy kicsit furcsának tűnik, olyan, mintha grízes lenne, de természetesen nem az. Könnyű, vizes krémnek tűnik. Egész nap vidám tőle a bőröm, nem hagy semmilyen nyálkás réteget, virgoncan beszívódik. Ezt már szeretem!






Fellelt ár: 2699 Ft


 







 • AVON – Liiv Botanicals •


Avon


A katalógusban olvasom:


„A Liiv Botanicals-termékek illatanyag-, színezék- és tartósítószer-mentesek.”


Természetes összetevők, semmi kemikália. Nagyon szimpatikus, hogy a tégely belseje cserélhető, tehát ha elfogyott a krém, csak utántöltőt kell vásárolnunk, így kicsit környezettudatosabban tudunk arcápolni. Az illata enyhén gyógynövényes, elég markáns, de nem kellemetlen. Amikor legelőször felkentem, egy kicsit furcsán csípett. Nagyjából ahogy a csipkebogyó-komponensű készítmények. Nem kellemetlen, frissítő, de bevallom, elsőre egy kicsit megijedtem, hogy allergiás reakcióm van a krémre. De aztán persze nem. Többszöri használat után ez a csípős érzés már nem jelentkezik (nálam legalábbis). A krém állaga teljesen jó, könnyű, egy kicsit habos, könnyen felvihető, hamar beszívódik. Egész nap kitart, semmilyen felesleges nyák nem marad utána.






AVON-katalógus-ár: 1899 Ft







 • Ilcsi – sárgabarackos habkrém •


 


Ez a krém azzal az alapvető előnnyel indult a tesztben, hogy kifejezetten a saját bőrtípusomnak megfelelően kaptam az Ilcsi kozmetikában, attól a kozmetikustól, aki kezeli a bőrömet. Sok mindenben nem, de valahogy ebben képes vagyok hinni. Hogy az adott szakember, aki adott esetben évek óta kezeli a bőrömet, hitelesen és szakszerűen meg tudja mondani, melyik krémet használjam. Magáról a krémről annyit, hogy nagyon könnyű, jól hidratál és táplál. Az illata valódi barack, és persze semmiféle tartósítószert nem tartalmaz. Én elővigyázatosságból hűtőben tárolom, de hivatalosan hat hónapig hűtés nélkül sem romlik meg.













 • Nivea – Silk Comfort •





A bársony komfortja. Hm. Az arcomon ez érdekes asszociáció, de ám legyen. Diszkrét, sárgás üvegtégely, kellemesen finom, nőies, enyhe illat, amelyben egyértelműen fellelhető a klasszikus Nivea-hangulat. Valamiért mindig az a képzettársításom, hogy a Nivea-illat kizárólag hamvasan szőke csajokhoz passzol, jómagam pedig inkább mediterrán típus vagyok. De ez mellékszál.
Reggel felkenem, a bőröm hálásan beszívja, az érzés valóban komfortos. Délután egy megbeszélésen megsimítom az arcomat, és csalódottan tapasztalom, hogy valami enyhén zsíros bevonat van rajta. Valószínűleg ennek a krémnek az összeállítása nem passzol az én bőrömhöz, pedig igazán kellemes minden tekintetben.






Fellelt ár: 2499 Ft







•  Helia-D – normál bőrre •




Mindig állva tapsolok, ha felfedezek egy újra elővett, régi, jó minőségű márkát a boltok polcain. A Heliának bizony presztízse van, a nyolcvanas években is lelkesen vitték külföldre távolba szakadt rokonok, és ajándéknak sem volt utolsó. A fekete csomagolás újragondolása nagyon elegáns, de talán egy kicsit túlságosan behatárolja a célközönséget. Úgy érzem, 45 év alatt le sem emelném a polcról.
Az illata időutazás! Igaz, a nagymamám piperepolca jut róla eszembe, de ez kellemes élmény. Az állaga nekem egy kicsit zsíros, könnyen beszívódik, de az én bőrömnek egy kicsit „nehéz”. Vízhiányos bőrre jó választás lehet.







Fellelt ár: 2699 Ft






 • L’Occitane almás-mandulás krém •

 


Kifejezetten 25–35 éves arcbőrre fejlesztették. Nem tudom, ezt elhiszem-e, de mindenesetre nagyon jólesik a lelkemnek ez a besorolás. A csomagolás letisztult és guszta, a tégely formája egy francia kisváros drogériájába repít. Az illata nagyon kellemes, inkább a mandula dominál.
Amikor reggel felkentem, a bőrsejtjeim konkrétan ficánkolni kezdtek frissességükben. Nagyon kellemes élmény!  Az illata sokáig megmarad, akár egy nagyon enyhe, finom parfüm. Teljesen beszívódik, és a bőr utána kellemesen selymes egész nap. Még este is.











• Vichy – Aqualia Thermal •



 


Kellemesen friss illat, könnyű, jó állagú krém. Könnyen beszívódik, és egész nap frissen tartja az arcbőrt. Talán azért nem is tudok többet írni róla, mert nincs rajta mit kritizálni. Extrém igénybevétel (napozás után, szeles időben) alatt is tökéletesen hidratál. Amit vállal, azt maximálisan betartja.







Keresd a patikákban! Ára: 4449 Ft







• Balea •





Átütően kék tégely, inkább a viharos óceán jut róla az eszembe, mint a harmatos reggeli arcápolás, de azért nem akaszt meg ez a probléma a tesztelés menetében. Az állaga jó, könnyű, nem túl zsíros, könnyen felvihető. Az illata egyszerű és tiszta, nem túl markáns, de nem is igazán elbűvölő. Könnyen beszívódik, kevés is elég belőle. A bőrön felszívódás után semmilyen kellemetlen nyomot nem hagy, az arcom tapintásra puha, ránézésre nem fénylik. Egyszerű, de nagyszerű kis darab!







Fellelt ár: 999 Ft

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top