Életmód

Nagy leleplezõ karácsonyi szaloncukorteszt

Ezt is, mint egy csomó jót, a magyarok találták ki. És ezt is, mint egy csomó jót, tudjuk nagyon jól, és nagyon rosszul is csinálni. Megkóstoltunk az idei felhozatalból jónéhányat!

Mennyivel egyszerűbb volt az élet, amikor volt egyfajta szaloncukor, fehér fondant nyakon öntve csokival, aztán arra fehér rojtos papír és fényes sztaniol! Mennyivel egyszerűebben lehetett választani egyből egyet! Aztán jöttek a zselések meg a vajkaramellások, és idén már akár fogyhatunk is szaloncukorral. Na, mi kipróbáltuk!

Nem, nem fogytunk nádszálra, annyi nem is volt Norbi szaloncukorkájából, amiben rengeteg a vitamin, viszont az íze nem annyira jó. Mint ahogy nem jött be a marcipán zselével kombinálva, sőt a gesztenyés is eléggé messze került a gesztenyétől. A gyerekkorunk rémálmaival riogató konzum pedig úgy maradt, mert senki nem kért belőle. Összegzésül el kell mondanunk a nagy igazságot: olcsó szaloncukornak nem annyira jó az íze. Az idei nyerők a Milka és a Szamos – ez nem okozott túl nagy meglepetést!

TIBI Tiramisu ízű szaloncukor  390 gramm   1090,-

Elegáns és távolságtartó külső, érző, de huncut belsőt takar. TIBI mélylila fényes sztaniolban, két végén decens óarany csíkkal valóban fejtörést okozhat a háziasszonyoknak, nincs az a szupermarket, ahol ilyen színárnyalatú díszcsaládot árusítanak. No, de ez legyen a dizájnra gerjedők problémája! Maga a szaloncukor alig hasonlít szaloncukorra. Sokkal inkább egy falatnyi csokidesszert. Finom, krémes, omlós, de korántsem tiramisu ízű. Nekünk legalábbis sok minden eszünkbe jutott róla, de speciel a finom olasz édesség nem. TIBI így az ötös skálán egy gyönge hármast ért el…

Bonbonetti vajkaramella   400 gramm   689,- 

Már-már klasszikusnak számító szaloncukor-fajta. A zselés utáni időszak pult alól beszerezhető ízeit már aligha idézi a XXI. század vajkaramellája, viszont kétségkívül beváltja az ígéretet, vagyis vajkaramella ízű, omlós és finom. A csomagolás is egészen rendben van, szép arany, csillogó sztaniol, pompásan mutat bármilyen fenyőfán. A Bonbonetti tehát igazán állta a szavát: szaloncukrot gyártott, méghozzá jót. Meg is kapta a maximális ötöst!

 Fundy zselés-marcipános  400 gramm  659,-

Ha valamire, hát erre a szaloncukorra bizton mondhatjuk: kevesebb több lett volna. Az első pillanatban erősen eljátszottunk a gondolattal, húha, hova lehet ezt még fokozni: nem elég, hogy zselés és még marcipános is, vagy fordítva. De az első harapás mindannyiunkat lelohasztott, amilyen jól hangzott az ígéret, olyan lesújtó a valóság. Az ízek nem keverednek harmonikusan, sőt, mű lesz és ettől rossz ízű. Se nem marcipán, se nem zselé, és még csak nem is keverék. A Fundy a Mikulásra hajazó piros sztaniollal végül is jól választott, de így sem tudtuk többre, mint erős kettesre értékelni az igyekezetet.

Arany gesztenyés            500 gramm   599,-

Igazán “fain” kis angyalkákkal kínálja magát a szaloncukor. Sőt, a gesztenyerajongók szeme csillan, és kezük megbabonázva tépi a zacskót. Reszkető kézzel bontogatnak, aztán harapnak, és lohadnak. Hogy idézzük: “Közelébe sem volt a gesztenyének”. Na igen, aki a jól ismert csokiba fürdetett gesztenyeszív filinget várja, az nagyot csalódik. Aki “csak” gesztenyeízt, az is. A szaloncukor valamilyen ízű és szép csillogó csomagolású. Erős kettessel kell beérnie.

 FUNDY gumi szaloncukor    400 gramm  659,-

Ha az eredeti hungarikumot, vagyis a szaloncukrot tekintjük alapnak, akkor ez a termék köszönőviszonyban sincs a szaloncukorral. Ez ugyanis szaloncukorpapírba csomagolt medvés gumicukor. Viszont ha a gumicukor imádók nagy számát vesszük alapul, akkor díjaznunk kell a törekvést. Igen, legyen nekik is gumimaci a karifán! Ráadásul a piros mackós csillogó papírba csomagolt gumicukik nagyobbak és jobbak, mint mezei, nem ünnepre tuningolt társaik. Ezért nem mondhatjuk, hogy nem jött be. Egy erős négyesre jó volt nálunk!

 Arany szalon marcipános   500 gramm  699,-

Veszélyes csak úgy lemarcipánosozni bármit. Az ember ugyanis eléggé tájékozott, vagy csak jól szocializált ahhoz, hogy tudja, mi is az a marcipán. Nos, nem ez, ami ebben a szaloncukorban benne van. Az íze talán valahol nagyon mélyen hasonlítani akar rá. A hiányosságokat nyilvánvalóan cukkorral igyekeztek elfedni, mert a szaloncukor nem marcipános, de legalább édes. Aki erre vágyik, az szeretni fogja. És szép. Úgyhogy egy gyönge hármasra taksáltuk.

 Konzum szaloncukor   500 gramm  549,-

Évek óta kizárólag kisgyermekkori szorongásos álmainkból rémlett fel a hámló ezüstbe tekert kemény és kristályos valami, az iskolai Télapótól kapott egyen ajándék. Aztán akinek sikerült túlságosan gyorsan felejtenie, vagy valami önsanyargatásból kifolyólag vágyott a gyerekkor ízére, az éppen ez utóbbi szlogennel most megkaphatja. A szokott külső dizájnnal, a hasonlóan lehangoló tartalommal. Egyetlen – névtelenségbe burkolózott – tesztelőnk csak ennyit jegyzett meg: “Finom, ízlik.” Miatta ment át kettessel!

Szamos gyümölcsös marcipán   400 gramm  1850,-

Hiába, az embernek egyszercsak elvárásai kezdenek lenni. A név hallatán felsejlik a mandulatorta vagy éppen a bécsi krémes, és onnantól nincs megállás. Ráadásul a Szamos rá is játszik a dologra, mert gyönyörű dobozban, a hagyományos régi szép időket idéző fehér cakkos papír és sztaniol egyvelegébe öltöztetett, szépen elfektetett szaloncukrot kínál. Magasan van tehát a léc, lássuk be! A kékbe csomagolt gyümölcsös marcipánnak valóban van marcipán íze, és itt-ott némi gyümölcs is felfedezhető benne, de korántsem revelatív az élmény. A szaloncukor szaloncukor, és finom. De ennél nem több. Viszont egy szaloncukortól kell-e többet várnunk? Ezért hát megszavaztuk a maximális ötöst neki!


MILKA szaloncukor kollekció     700 gramm   2750,-

A Milkával kettő bajunk van csupán. Az egyik az, hogy ez nem szaloncukor, hanem Milka csoki szaloncuki álruhában. A másik egy jóval mélyebben gyökerező, már-már a cég alapjait rengető kérdéskör. A szaloncukorpapír színe. Hát ha a Tibit lecikiztük, akkor a Milkával mit tegyünk? Mutassanak egyetlen családanyát, aki a lilának ebbe a kissé bántó, ámde teheneken igen murisan mutató árnyalatába öltözteti a karácsonyfáját! Egyik kóstolónk persze megoldotta a problémát, sőt úgy tűnik, maga a Milka is foglalkozik a problémakörrel. A szaloncukordobozt ugyanis úgy készítették el, hogy az kiváló tároló és egyszersmind kínáló szerkezet. Ezt tegye a fa alá! Valóban, ezt csak alá szabad tenni. Ja, és még egy apróság: hogy melyik csíkozású csomagolás melyik ízű szaloncukrot rejti, azt csak a válogatás doboz alján árulják el. Úgyhogy amíg nem járunk eleget szaloncukrot csenni, addig nem fogjuk megtanulni, hogy a piros a fekete erdei, a fehér a joghurtos, az arany pedig a mézeskalácsos. A szaloncukorteszten a termék dicséretet kapott, Messze a legjobbnak bizonyult, de hozzá kell tennünk gyorsan: a Milka csoki az Milka csoki, bármilyen ruhába bújik – nagyon nem bírunk neki nemet mondani. Persze, hogy ötös!

Norbi  zselés – karácsony lelkiismeretfurdalás nélkül 300 gr.  769,-

Valószínűleg némi prekoncepcióval álltunk Norbi update termékéhez. Hasonlóan, mint a  Szamos esetében: nagy elvásárásokkal. A doboz szövegét olvasva tán még arra is gondoltunk, hogy nemhogy lelkiismeretfurdalásunk nem lesz, de még felfalunk három ilyen dobozzal, hogy beleférjünk a tavalyi szilveszteri bulira készült nadrágkosztümbe. Norbi szaloncukija ugyanis nemhogy hízlal, de fogyaszt is. Piros masnis motívumos sztaniolban kelleti magát, kellemes kis dobozban, rajta persze Norbival, de aki nem akarja, nem nézi. Rádob egy üres sztaniolt. Csakhogy nem fogynak a szaloncukrok, nem nagyon jön be. A zselés variáció tesztje szerint nagyon rossz a “csoki” bevonómassza, szétfolyik a zselé, borzasztó az összhatás. Norbi, a párizsid jobban sikerült! Írták a tesztelők! Hát, mit lehet ehhez hozzátenni, parizert mégsem aggathatunk a karácsonyfára


Még több szaloncukor

• Fórum: A legfinomabb szaloncukor »

• Fórum: Szaloncukor – melyiket? »

• Fórum: Szaloncukorból sütik »

• Fórum: Szaloncukor recept »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top