Kert és balkon

Nagy túlélők: a békési rukola és a pesti lencse

A növények lelkes levélbontással és virágzással fogadták a szokatlanul enyhe tél után beköszöntő tavaszt. Egyesek pedig a leglehetetlenebb helyeken és helyzetekben is növekedésnek indultak. Íme két aprócska csoda egy pesti balkonládából.

Idén tavasszal egy régi ismerősünkből úgy lett városi kertész véletlenül, hogy a fejére nőttek a növények a budapesti lakásán. Először csak annyit vett észre, hogy a mosogató melletti csöpögtető lefolyójában valami zöld van. Itt egy tudományos-fantasztikus filmjelenet is következhetne, de másról van szó:

Kihajtott a szilveszteri lencse

“Gondoltam, a rukolamosásból maradt ott. Nos nem, a szilveszteri lencséből eshetett a lefolyóba egy szem, ami most, megérezve a tavaszt, csírázni kezdett. Azóta már a balkonládámban lakik. Kíváncsi leszek, sosem láttam lencsenövényt – mesélte. – Bámulatos ez az életerő azért, hogy a mosogató lefolyójában akadt el, ott dekkolt három hónapot, majd megérezte a tavaszt.” Pedig a legegyszerűbb bolti lencséről van szó, tegyük hozzá.

A másik nagy túlélő a bozontos rukola a balkonládában, eredetileg csak salátának lett letépkedve sebtiben egy szarvasi kertben. Mivel az egyiknek véletlen egy kis gyökere is maradt, kapott egy esélyt a balkonládában. Másfél héttel később már így festett:

Megnézem
Összes kép (1)

 
Aki kedvet kapott a rukolaneveléshez, az nincs elkésve, most érdemes vetni. Ha pedig már csak a recept hiányzik, itt adunk pár ötletet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top