Kávéfőzők
Már 961 Ft-tól
A 61. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál hivatalosan kihirdetett versenyprogramjának listáját újabb címekkel egészítették ki, így végül 22 alkotást – köztük egyetlen kelet-európaiként Mundruczó Kornél Deltáját – tartalmaz a hivatalos versenyprogram.
Az ítészek döntése értelmében három film, jelesül Fernando Meirelles Vakság, Laurent Cantet Entre Les Murs, valamint James Gray Two Lovers című alkotása is helyet kapott a kiválasztottak között.
A Vakság Jose Saramago azonos című regénye alapján készült: a történet szerint egy város lakóit titokzatos kór támadja meg, ami miatt lassan mindannyian megvakulnak. A fesztivál nyitófilmjének is megtett thriller főszereplői: Julianne Moore, Mark Ruffalo, Danny Glover és Gael Garcia Bernal.
A Two Lovers James Gray romantikus drámája, amelyben egy brooklyni férfit (Joaquin Phoenix) igyekszik a családja megházasítani. Neki azonban a szülők által kiszemelt hölgy helyett az új szomszéd lányon (Gwyneth Paltrow) akad meg a szeme.
A Coen fivérek kémfilmje nyitja a velencei mustrát, míg a 61. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált május 25-én Barry Levinson What Just Happened? című filmje zárja, amelynek főszereplője, Robert De Niro jelenti be, ki kapja idén az Arany Pálmát. (NLC)
Legújabb a címlapról:
Övkisokos – mi a trend idén?
Először láthatunk ultrahangképet a Jersey Shore botrányos szereplőjének születendő gyermekéről.
Az idén elvált modell a bugyiját, míg Nicole Kidman a melltartóját hagyta otthon csütörtökön este. Így vonultak a vörös szőnyegen.
Sokan már most tudni vélik, hogy kik lesznek a befutók az idei Eurovíziós Dalfesztiválon. Ha igazuk van, akkor a svédek örülhetnek szombaton éjszaka. Na de mi lesz a Compact Discóval?
Alig egy hete számoltunk be a hírről, hogy Görög Zita és párja, Seres Attila külön mentek. De hogy él most az egyedülálló kétgyermekes anyuka?